Századok – 1967

Korreferátumok - Kosáry Domokos: A Társulat társadalmi bázisa és annak hatása a történetszemléletre 1177

1178 KOSÁRY DOMOKOS hasábjain igen sok rendszertelen „tallózással", a feudális uralkodó osztály belső életét tükröző mozzanattal, esküvővel, végrendelettel, hozományi leltárral stb. találkozunk. A 34 évfolyam (1878—1911) tárgymutatója azonban a parasztság címszót nem ismeri, és jobbágyról is csak egyetlen ízben tud. Voltak, természet szerint, ezen túlmenő, polgári irányban tovább mutató törekvések is. A Társulat kezdeti időszakában, midőn még a pozitivizmus első, haladóbb irányzatának hatása érvényesült, Zsilinszky Mihály XVIII. századi parasztmozgalmakról írt (1870), Ipolyi Arnold pedig az ipartörténet, sőt általában, francia példára hivatkozva, a modern ipari fejlődés fontosságát hangsúlyozta (1877). Szóhoz jutott utóbb a Századok hasábjain Acsády Ignác és Márki Sándor is. Az utóbbinak Dózsa-könyvével szemben azonban a Századok 1883-ban szükségesnek látta a nemesség védelmére kelni. 1514 nemesi megtorlását persze a bírálat is elítéli, de hozzáteszi: „Azt sem fogja azonban senki tagadni, hogy méltóbban történelmi, ősi hibát. . . Európának egy aristocratiája sem tett jobban jóvá, mint a magyar, mikor 1848-ban a jobbágyságot föltétlenül felszabadítá — minden átmenet nélkül aláásva az enmaga létalapját s ez által csorbát ütve a nemzetén is." Utóbb Tagányi Károly a Századokban ismerteti a magyar gazdaságtörténet forrásait (1893), de a Magyar Gazdaságtörténei mi Szemle bevezetőjében (1894) azt is hangsúlyozni kénytelen, hogy „a legújabb időkig" felségsértés volt Magyarországon „anyagi dolgokkal, a népek valódi szükségleteivel tudományosan foglalkozni". Voltak tehát haladóbb törekvések, de ezek a nemesi hagyomány túlsúlyán nem változtattak. Ez utóbbinak egy másik jellemzője volt a nemesség politikai szerepének visszamenőleges idealizálása, a rendi mozgalmaknak minden vonatkozásban nemzeti szabadságküzdelmekként való feltüntetése. Az új, nemzeti liberális történetírás legjelentősebb alakja, a Társulat első alelnöke, Horváth Mihály, 1871-ben, Fessier új kiadásához írt bevezetőjében azt írta, hogy ,.a magyar nemzet legfőbb törekvése" ezer éven át „a szabadság kiépítésére és megtartására irányult", a jobbágyok és a nemzetiségek viszonylatában is. így homályba tűnt az alapvető osztályellentét jobbágy és nemes között-, viszont előtérbe került a Habsburg-hatalom és a nemesség között, illetve a hazai feudális uralkodó osztályon belül, annak különböző rétegei, csoportjai között kialakult politikai konfliktusok története. A főnemeseket abban az esetben bírálta visszamenőleg a köznemesi felfogás, ha az udvarhoz húztak és nem a nemesi-nemzeti programot támogatták. Ha ez utóbbit támogatták, ha ennek élére álltak, a nemesség elfogadta vezetésüket, utólag is. Sőt a jelenben és még a Társulatban is. Szilágyi Sándor 1897-ben titkári jelentésében, némi szemrehányással mondta, hogy a Társulatnak még sok mindent el kell érnie, hiszen „vaj hányan vannak azok közül, kiknek ősei vérükkel vésték be nevüket nemzetünk történetébe s múltunk kiemelkedő alakjaivá lettek, hányan vannak társulatunk kötelékében az utódok közül? Ezeket a múlt, melyben őseik szerepeltek, alig érdekli." De ha egy főnemest érdekelte a történetírás, akkor, mint az egykorú társadalom más pontjain, más egyesületekben, itt is hamar az élre került. Tgv lett a Társulat elnöke gr. Szécsen Antal, pedig egykor Metternich híve volt, vagy utóbb gr. Teleki Géza, akiről nekrológban is megírták, hogy történésznek nem volt tekinthető. A nemesség sorait a múlt megítélésében is megosztotta, az egész időszakon át, 1867 híveinek és ellenfeleinek politikai vitája. A vita, több árnyalattal, a történetírásban is kifejezésre jutott. E kérdésben a Társulat általá-