Századok – 1967

Korreferátumok - Incze Miklós: A száz esztendős Századok 1174

A SZÁZ ESZTENDŐS SZÁZADOK 1175 zemre esett mindig jobb íróinknál is gyakran tapasztalni tájékozatlanságukat, az általános tudományok mezején és az ún. megyeház ablakából való bölcselkedést, félszeg, szűk látókörű felfogást." Thaly szerkesztői feladatmegjelölése viszont — a Társulat céljára vonatkozó 1867. március 10-i felhíváshoz símulóan — az említett és uralkodóvá vált tendenciát tükrözte: a folyóirat „feladata a hazai történelmet mindennemű, e szakba tartozó kisebb-nagyobb közlemények által művelni, előbbre vinni, érdekeit híven és serényen képviselni, iránta mindnagyobb érdekeltséget gerjeszteni, szakkedvelőket, vagy inkább szakértőket nevelni". Thaly szerkesztősége idején (1867—1875) a folyóiratnak az indulás, a kezdet számos nehézségével is meg kellett küzdenie, és e mozzanatok rá is nyomták bélyegüket erre az időszakra. Thaly ügyesen kialakított profillal igyekezett ugyan érdekessé és élénkké tenni a folyóiratot — a füzetek 1—2 tanulmányt és forrásközlést, könyvbírálatokat és tárcarovatot (azon belül társulati híreket, irodalmi szemlét, vegyes közléseket) tartalmaztak —, de a kezdeti problémák jellemző mozzanatai mellett Thaly szakmai fogyatékosságait és emberi hibáit is tükrözték az első évfolyamok: a szerkesztő gyakran kiigazított, csillag alatt vitatkozott a szerzőkkel. E hibák fokozatosan elidegenítették a laptól az indulásakor köré gyülekezett történészek egy részét. Ez azután — egyéb személyi ellentétekkel együtt — Thaly távozásához vezetett. Az a polgári színezetű, romantikus köznemesi történetfelfogás azonban, amit ő honosított meg a lapnál, tartósan hatott. A nemesi történetfelfogás továbbélése nyilvánult meg Thaly szerkesztősége idején abban is, hogy a Századok kizárólag a nemzeti történet felé fordult és időben — az emlékbeszédeket és a történeti irodalom ismertetéseit nem tekintve — a Rákóczi-felkelésnél nem haladt tovább. Szilágyi Sándor, a különböző irányzatokat a Századok hasábjain egyensúlyba hozó és össze is békítő szervező, majdnem negyedszázados szerkesztősége idején (1875—1899) a nemesi nacionalista szemlélet árnyaltabban, finomabb eszközökkel dolgozva élt tovább. A tárcarovat 1876-tól kibővül, többszínűvé, frissebbé válik, s Szilágyi haladóbb, a hagyományos nemesi történetfelfogástól eltérő szemléletű szerzőktől is jelentet meg cikkeket és felkarolja a szakszerűen — részben külföldi egyetemeken is — képzett fiatalabb történészgeneráció tagjait, akik főleg a Különféle rovatban jelentkeztek kisebb művekkel (Fejérpataky, Károlyi Árpád, Márki, Acsády, Tagányi, Domanovszky). Ebben az időben nemzeti történetünket lényegében 1815-ig tárgyalták a folyóiratban megjelent tanulmányok. A század végére a lap jelentősen felfejlődött: mind terjedelmét — évi 60 ív —, mind példányszámát — 2000 —-, mind tartalmát és változatosabb rovatait tekintve érdekesebbé vált, jó, bő és korszerű apparátust adott a történészek és a történetkedvelő olvasóközönség kezébe. (Szemléltetésképpen ide iktatjuk a tárcarovat akkori felosztását: Magyar Történelmi Társulat, nekrológok, önálló cikkek, folyóiratok szemléje, iskolai értékesítők, repertórium, történeti könyvtár, új könyvek, vegyes közlések, vidéki társulatok.) A 80-as években Szilágyi mellett szerkesztőbizottság is működik. Ez a 90-es évekre elhal, ugyanakkor Nagy Gyula társulati jegyző jut jelentősebb szerephez Szilágyi oldalán a folyóirat szerkesztésében. A XX. század elején — Nagy Gyula, Borovszky Samu, Gombos F. Albin, e jónevű történészek irányítása ellenére — a Századok fellendülése megtorpan. Jelentkeznek ugyan modernebb, polgári törekvések, de ezek az