Századok – 1967

Korreferátumok - H. Balázs Éva: A Történelmi Társulat könyvkiadásának száz éve 1169

1170 H. BALÁZS ÉVA tevékenységére is hatott. A pozitív és negatív hatás épp úgy elemzést érdemelne, mint a könyvek, sorozatok egyenként és összességükben. Egy hozzászólás szűkreszabott keretei azonban csak azt teszik lehetővé, hogy vázlatosan áttekintsük: miként kapcsolódott a Társulat könyvkiadása azokhoz a célkitűzésekhez, melyeket mindenkori vezetősége maga előtt látott, és főként miként függött azoktól a társadalmi erőktől, melyek a Társulat működését elősegítették. Az már elöljáróban leszögezhető: a Magyar Történelmi Társulat történetében mindvégig fontos szerepet játszott a könyvkiadás. Ez ösztönözte, kissé irányította is a tudományos kutatómunkát, megőrizte és terjesztette ennek eredményeit. A kiadványok ügye természetesen együtt változott a Társulat társadalmi-pénzügyi feltételeivel, az ideológiai és módszertani fejlődéssel, tudományunk belső szerkezetének, szervezeti kereteinek alakulásával. A Társulat működésének első évtizedeiben a történettudomány és a segédtudományok valamennyi ágának átfogó, irányító szerve volt. Vezetői a Magyar Tudományos Akadémia Történeti Bizottságának tagjai voltak, professzorok az egyetemen. Horváth Mihály, Ipolyi Arnold, Szilágyi Sándor szorosan kapcsolták össze a társulati munka egészét a kiadványok ügyével. Az ország különböző területein tartott vándorgyűlések, egyes arisztokrata családok levéltárainak megtekintése maga után vonta okmánytárak kiadását, melyeknek költségeit az érintett családok viselték. így jelentek meg a Zichy család, a Teleki család okmánytára, Teleki Mihály levelezésének kötetei, a Hazai levéltár, a Székely levéltár és a csonkán maradt művelődéstörténeti publikáció, a Házi történelmünk emlékei is. Az arisztokrata, nemesi családok ízlése, igénye nagymértékben befolyásolta az egyéb kiadványokat is, keletkezésüktől egészen a példányszám megállapításáig. Az Akadémia 1878-ban anyagi támogatás biztosításával átadja a Társulatnak, átlag évi 40 ív terjedelemmel, a Történelmi Tárat, mely arra hivatott, hogy a Századokat (évi 50—60 ív) mentesítse a forrásközlések terhétől. A Történelmi Tár levéltárakból felbukkanó iratokat, félfeldolgozásokat nyújtott olvasóinak, inkább a kuriózumokat kedvelő dilettánsok örömére. Nemcsak támogatásból élt, voltak előfizetői is, de sokkal kisebb érdeklődést váltott ki, mint az 1885-ben megindított Magyar Történeti Életrajzok sorozata. Ennek Horváth Mihály életrajzi írásai adtak indítást, jellegét is ő szabta meg: a tudomány színvonalán álló, de egyúttal vonzó előadás elvét. Míg a Századok példányszáma 1300—1900 között mozgott, az Életrajzok átlag 1300 példányban jelentek meg kb. 40 ív terjedelemben. Nem tanulság nélküli, ha a korabeli jegyzőkönyvekből az 1907. évi adatokat kiragadjuk: a Századok ívenként 80, a Tár 40, az Életrajzok 50 korona honoráriumot biztosított a szerzőknek. Az egykori kimutatások szerint az életrajzok előfizetői elsősorban főúri, nemesi családok tagjai, ugyanők tűznek ki pályadíjakat egy-egy újabb életrajz megírására. Megjegyzendő azonban, hogy az ország távoli pontjainak középiskolái is az előfizetők sorában vannak, tehát az értelmiségi olvasók sem hiányoznak. Az adatok azonban azt mutatják, hogy a társulati kiadványokat, korabeli történetírásunk egész tematikáját és tendenciáit csak annak alapján ítélhetjük meg, ha számításba vesszük, hogy a kiadványok anyagi fedezetét elsősorban arisztokraták és nemesi birtokosok biztosították, s a szűk szakmai körökön túl ők a történelmi munkák olvasói is. 1899-ben Szilágyi Sándor meghalt, a társulati élet fellazult, rendszertelenné vált. A kiadványok helyzetén ez nagyonis érzékelhető. Része volt ebben a természetes szakmai differenciálódásnak, mely a 70-es évek végétől