Századok – 1967
Tanulmányok - Szekeres József: Az 1940. évi általános bányászsztrájk története 82
106 SZEKERES JÓZSEF emelték, ugyanakkor emelték a liszt, zsír és a többi árakat. Ezek a karhatalmi egységek megállapításai. A bányavezetőség azonban azt állítja, hogy ezeknek politikai jelentősége van. Ez az összes bányák közül az én megállapításom szerint csak Mátranovák, Mátraszele, Nádújfalu, Homokterenye és Jánosakna területén látszik némileg igazolva, de csak némileg. Az onnan behozott bányamunkások is jelentették, hogy azonnal munkába állnának, ha valamivel több béremelést kapnának. Tény, hogy egyes emberek onnan az itteni nyilas pártvezetőhöz mentek állítólag tanácsért. . . Benyomásom, hogy a zömnél kimondottan bérmozgalomról van szó és csak egy kisebbik rész használja fel ezt az alkalmat, főleg suhanc gyerekek, akik politikai okokból csatlakoztak a sztrájkhoz. A bányászok helyzete kereseti szempontból, amennyire én értesültem és láttam, nem a legrózsásabb. Pl. az egyik öreg bányász mutatta, hét családjára napi 4 pengő 19 fillér a keresete ... a sztrájk háttere benyomásom szerint tényleg bérmozgalom."e e Ungár ezredes jelentése további részében előadta, hogy parancsnoki harcálláspontja a bányaigazgatóság épületében van, ahol együtt tartózkodik Alliquander miniszteri tanácsossal az iparügyi minisztériumból és a bányaigazgatóság embereivel. A jelentés a kormányzati és bányaigazgatósági emberek álláspontját a munkabeszüntetésről a következőképpen foglalta össze: ,,Igen együtt vagyok velük, de ők mindig a politikai háttérre hivatkoznak, és nem a munkabérre. Ugyanígy van a bányavezetőséggel is. Azoknak az érdeke azonban a legkisebb munkabér. Én ezen a téren nem vagyok velük egy nézeten, itt nézeteink eltérnek egymástól. Ők nemigen akarnak a munkássággal tárgyalni. Talán — gondolják — a sztrájkot így is le lehet törni. Én pedig meg vagyok győződve, hogy egy kis béremeléssel a munkások 80%-a, azonnal munkába állna."6 7 Ungár jelentésének fentebb idézett része a bányatőkések álláspontját leplezi le. Világosan kitűnik, hogy a bányatőkések a katonaság kirendelésével és a sztrájkolok elleni kíméletlen bevetésével ugyanazt a munkáspolitikát kívánták folytatni, mely 1939-ben az üzemek katonai felügyelet alá helyezésekor kezdődött meg. A különbség annyi volt, hogy amikor csak egyes munkások vagy néhány ember tiltakozott, akkor az üzemi katonai parancsnok segédletével nyomták el az elégedetlenkedőket, amikor pedig tömeges munkabeszüntetéssé nőtt a tiltakozás, akkor a hadsereg magasabb egységeit rendelték ki a munkások ellen és tömeges letartóztatással, elhurcolással, katonai bíróság elé állítás fenyegetésével akarták kényszeríteni a bányászokat a munkabeszüntetés előtti viszonyok feltétel nélküli elfogadására. A politika nem változott, de most tömeges móretekben valósították meg a bányamunkások katonai elnyomását, mivel a háborús konjunktúra közepette, az újonnan alapított hadianyaggyárak növekvő szénszükséglete mellett, a szénkészletek nélkül álló kormányzat nem szemlélhette tétlenül a bányászat termelésének esetleg hosszabb időre való szünetelését. Bartha honvédelmi miniszter tehát hiába akarta még 9-én letörni a sztrájkot, 24 órával később kénytelen volt belátni, hogy más módszerekkel kell próbálkozni. Ezért október 10-én.délután, az iparügyi és belügyminiszterek hozzájárulásával, Barabás Emil altábornagyot, honvédelmi minisztériumi főcsoportfőnököt küldte le Salgótarjánba, hogy a helyszínen tartózkodó kormányzati személyekkel karöltve vizsgálja meg a helyzetet és ha szükséges, 66 Uo. 67 Uo.
