Századok – 1966

Történeti irodalom - Internacionálé Magyarország (Ism. Révész Mihály) 979

981 TÖRTÉNETI IRODALOM De ha már így kellett történnie, örülnünk kell azon, hogy ez a két tanulmány is az olvasók elé került, társaságában az imént említett két másik írásnak, Jemnitzónek ós Erényiének: amannál a hangsúly az Internaeionálón van, emennél a magyarországin. Jemnitz János munkáját csak annak megismétlésével dicsérhetjük, amit már mások többször is feljegyezhettek a munkálkodásáról : lelkesedik a témájáért ez alkalommal is, az adatok egész halmazát gyűjtötte össze, vigyázott a kronológikus rendre, nem riadt vissza a bőségesen való idézéstől sem, és azzal még teljesebbé is akarta tenni megállapításainak a sorozatát, hogy a kiválóbbnak mondható szereplők jellemzésének is áldozott néhány mondattal. Meg kell dicsérnünk a rengeteg anyaggal és utalásokkal bőséges tanulmányában megmutatkozó azt a buzgalmát — egyúttal önuralmát —, amellyel gazdaságosan tudott dolgozni, hiszen elég csak az arra való reámutatás, hogy a genti, a lausannei, a brüsszeli, a bázeli kongresszusokon és egyéb találkozásokon a kiváló harcosok ós teoretikusok az államigazgatásnak, az autonómiának, az adózásnak, az örökségjognak ós egyéb pénzügyeknek, a hitel-ügynek, a kapitalizmus teljes kialakulásának, a gépek terjedésének, a nevelésügynek, a háborúnak a kérdéseivel éppenúgy voltak kénytelenek foglalkozni, mint a szervezés különböző kérdéseivel, ügyrendiekkel is, szakszervezeti-szövetkezeti vonatkozásokkal, nem feledkezvén meg a sztrájk kérdéséről sem. Nem nehezményezhetjük ez alkalommal a szerző írásmodorának a szárazságát sem: puritánul azt tartja kötelességének, hogy az adatait sorba szedje, hogy az adatok beszéljenek. És ezek az adatok beszélnek is, sokatmondóan: az olvasó maga köríthet akár novellisztikus részleteket is az egyes nemzetközi találkozások körül: idegen városokban, a közlekedés primitívségében, zegzugos utcák labirintusában, gyérvilágítású helyiségekben kellett egymásra találniok azoknak a forradalmároknak ós teoretikusoknak, akik érezték, hogy tenni kell már valamit, egyelőre legalább az utat kell megtalálni. És nem illethető szemrehányással a szerző amiatt, hogy magyar vonatkozás alig van a tanulmányában, hiszen a szerkesztés azt a címet adta a témájának, hogy: „Az I. Internacionálé". Mégis: valami hiányérzet terebélyesedik el az olvasóban: a százoldalasnál terjedelmesebb tanulmányban ez a szó: „magyar", „magyarországi" talán csak kétszer-háromszor fordul elő. Még azon a helyen is, amelyen (93. 1.) meg kell állapítania, hogy „a különböző országok Internacionálé-szervezetei az üldöztetést is vállalva mindenütt szolidaritás-tüntetésekben, - nyilatkozatokban fejezték ki a kommün iránti nagyrabecsülésüket, szeretetüket", még csak egy szó sincs a pesti tüntetésről meg a hűtlensógi perről, és Magyarország csak Ausztriával kapcsolatosan kap helyet abban a mondatban (115 —116.1.), amely arról szól, mennyire hatott bénítóan a kormányok részéről tapasztalható föllépés a párizsi kommün után támadt és egyre erősödő terrorban. És ez annál inkább feltűnő, mert a tanulmányozó adatgyűjteményének olvastakor sokszor megtorpanunk, amikor, hogy egyebet ne említsünk, olaszországi meg spanyolországi adattömeggel találkozunk, nem egyszer részletezően is. A száz oldalt erősen megközelíti Kovács Endrének, a kötet egyik szerkesztőjének a kossuthi emigráció és a nemzetközi munkásmozgalom vonatkozásairól szóló tanulmánya, vagy 140 jegyzet-anyaggal ellátottan, és a jegyzetek sorában itt is vannak terjedelmesebbek. A megelőző sorokban, amelyek a mű szerkesztésének tendenciájáról ós gyakorlatáról szóltak, már kiemeltük Kovács tanulmányának a jelentőségót: a törtónelem-irodalomban eddig meglehetősen elhanyagolt, fehér foltokkal nagyon is jelentkező területről közöl adatokat, amelyek közül néhányra emlékezhetünk önéletrajzokból, vita-cikkekből, amelyek azonban együttesen, szinte kontradiktóriusan csak itt jelentkeznek először, noha bizonyára még nem teljességükben. Szóltunk már arról a kínálkozó gyanúnkról, hogy ez a tanulmány nem az Internacionáló-mű számára készült, és ez a gyanúnk csak megerősödik egyes részek ismételt olvasásakor: a belső-magyarországi vonatkozások föltüntetésével vagy pláne elemzésével nem jeleskedhetik a tanulmány, a középpontban mindig az emigrációnak, ennek az élén is mindig Kossuthnak kell lennie. A részletezésnek itt sem volna értelme, talán elég az arra való reámutatás, hogy a tanulmány első nagyfejezetében — amely azt kapta címűi: Nemzeti és társadalmi kérdések a magyar emigráció politikájában — van egy szakasz, ezzel a címmel: Az emigráció^ a munkásosztály és a szocializmus; itt csak az emigrációról, főképpen Kossuthról van szó, Kossuth viszonyáról általában a szocializmushoz-kommunizmushoz = „vörösök"-höz, alig valami a magyarországi helyzetről. És csak üdvözölhetjük a (170. oldalon) Kossuthról mondottakkal kapcsolatosan, hogy tudniillik „a társadalom mélyében, a gazdasági alapokban végbemenő változások nem keltették fel érdeklődését", azt a ... jegyzetet (47., a 233 — 234. oldalon), amely azzal kezdődik, hogy „a magyarországi parasztság nagy tömegeinek helyzete 1849 után távolról sem volt kielégítő", ós szolgál héhány adalékkal is. Mégis: hozzá kell tennünk, hogy ha előbb hézagpótlónak mondottuk Kovács publikációját, ezt bővíthetjük azzal, hogy úttörő jelentőségű is. Amikor, nagyon is hiányos ada-18 Századok 1968/4—5