Századok – 1966
Közlemények - Tömöry Márta: Bosznia-Hercegovina annektálásának történetéből (Részletek Thallóczy Lajos naplóiból) 878
886 TÖMÖRY MÄRT A Az eddigi források s feldolgozások szerint az annexió végrehajtása, kezdeményezésétől fogva a Monarchia akkori külügyminisztere, Aehrenthal33 nevéhez fűződik, aki 1908 tavaszán veszi fel programjába a tartományok helyzetének végleges rendezését — ettől kezdve tárgyal ennek érdekében a különböző, elsősorbán olasz, orosz stb. külügyminiszterekkel.3 4 Az annexiót a magyar politikusok többsége ellenzi, Wekerle Sándor35 miniszterelnök azonban hozzájárul végrehajtásához, mert cserébe az általános titkos választójog törvényes behozatalának elejtését, illetve a katonai engedmények megadását reméli a királytól. A külpolitikai visszhang most sem kisebb, mint 30 évvel előbb, az okkupáció idején: Szerbia és Törökország nem akarja elismerni az annektálást; már-már háború kitörésétől kell tartani Szerbia és a Monarchia között (s ez a háború korántsem korlátozódnék a két ország közötti harcra !), majd nagyobb zökkenők áthidalása után (vámháború, megváltás fizetése !) a német császár támogatásával, Oroszország és végül Anglia nehezen megszerzett beleegyezésével mégis megvalósulhat a tartományok bekebelezése.3 6 * Thallóczy Lajos 1908 tavaszától írt naplóinak jelentős részét teszik ki a Bosznia-Hercegovináról szóló feljegyzések. Mint említettük, e bejegyzések között sok a hivatali munkával kapcsolatos (a felmerült tartományi iskolaügyek, egyéb kulturális intézmények — múzeumok stb. — ügyei, a gazdasági stb. jellegű dolgok), de a feljegyzések zöme a köré a gondolat köré csoportosul: mi lesz Bosznia-Hercegovinával, megtarthatják-e, ha igen, hogyan; mikor következik be, melyik államhoz csatolva annak végleges Monarchiához kapcsolása. Thallóczy míg Kállay mellett dolgozott, figyelemmel kísérte annak erőfeszítéseit, hogy miként igyekezett a két tartományt — a sok nehézség ellenére — „mintaállamként" feltüntetni; ismerte az ott zajló mozgalmakat, de tanúja az osztrák baloldal egyik vezetője „Österreich-Ungarn und Serbien" címmel 1909. márc. 25-én a Neue Freue Presseben leleplező cikket közölt a szerb—horvát koalíció és Szerbia kapcsolatairól. Cikkén felbuzdulva 2 nap múlva a Reichspost már névszerint említi a mozgalom vezetőit (Supilo F., a Pribiőevió fivérek, Lukinic). — Nevezettek Friedjung és a Reichspost ellen pert indítanak, mely 1909. dec. 9-ével vette kezdetét. Közben Friedjung a maga igazolására közzétette „Aktenstücke zur großserbischen Bewegung in Österreich" címmel a cikkéhez felhasznált mintegy 24 darab okmányt (nagyi-észt a Slovenski Jug jegyzőkönyveinek másolatát, illetve nyugtáit azokról az összegekről, melyeket a szerbiai vezetők kaptak a nagyszerb eszmék horvátországi propagálásának céljára). Az akták hitelessége támadható volt, s Friedjung nem tudta bebizonyítani igazát, mert az eredeti aktákat sem a bécsi külügyminisztériumban, sem Wekerle miniszterelnökségén nem bocsátották rendelkezésére, bár Wekerle pl. elismerte, hogy látta azokat. Friedjung és Funder — a Reichspost szerkesztője — állították, hogy ők a fényképmásolatokat látták, de az eredeti akták nem kerültek elő, sőt 2 jegyzőkönyvről a berlini rendőrség segítségével kiderült, hogy azok hamisítványok. Ezt Friedjung is kénytelen volt elismerni, s a per így — hosszú elhúzódás után — kompromisszummal végződött. Ld. bővebben Katus: i. m. 33 Alois Lexa von Aehrenthal 1906-tól külügyminiszter. 3Í Patyomkin: A diplomácia története (1872—1919). Bpest. 1945. 185 — 194. oldalain mondja el Izvolszkijnak Aehrenthallal, továbbá a nagyhatalmakkal folytatott tárgyalásait. — Ugyanerről olvashatunk — más beállításban — Gratz: i. m. II. köt. 185—186. oldalain. 35 Wekerle Sándor 1906 áprilisától a koalíciós kormány miniszterelnöke. 36 Ld. ehhez: Magyarország története II. köt. 222. 1.
