Századok – 1966
Tanulmányok - Valiani; L.: Tárgyalások Ausztria-Magyarország és Olaszország között 1914–1915-ben 787
804 L. VALIANI vágjon a rossz játékhoz"; azután majd elválik, mi lesz. Krobatin hadügyminiszter bejelentette csatlakozását, de azzal a kikötéssel, hogy a háború után kitoloncoltat ja majd, vagyonuk kisajátításával, azokat az olaszokat, még ha osztrák állampolgárok is, akik Triesztben vagy másutt továbbra is irredenták maradnak. Burián megjegyezte, hogy az irredentizmust le kell győzni, de nem ily drákói rendszabályokkal, és tekintetbe kell venni az olasz ellenszolgáltatást is: „Németország közölte, hogy Olaszország szabad kezet ad nekünk a Balkánon", ami még Albániáról való lemondását is magávalhozhatja. Conrad, aki Trento elvesztésére már elszánta magát, de kész lett volna inkább „haláláig harcolni", mint az Isonzo-vonalat átengedni, nem tartotta lehetségesnek, hogy Olaszország valaha is szabad kezet adjon Ausztria-Magyarországnak Szerbiában: „Véleménye szerint a háború után meg kell ragadni a legelső alkalmat Olaszország megleckéztetésére." Stürgkh is meg erősítette „azt a nézetét, hogy a jövőben összeütközésre kerül majd a sor Itáliával a szerb kérdés miatt". Tisza és Burián vitatta ezt az álláspontot és újra hangsúlyozta: helyes lenne megkísérelni tartós megegyezésre jutni Olaszországgal. De helyzetüket gyengítette, hogy magyar létükre hallani sem akartak semmiféle, a románoknak tett engedményről Erdélyben és Tisza már a háború elején világosan kijelentette, hogy a kettős monarchia szláv lakosságának növekedését elkerülendő, ellenezni fogja Szerbia és Montenegro bekebelezését, ami az osztrák hadvezéreknek és minisztereknek — bár tudták, hogy Itália nagyon nehezen egyeznék ebbe bele — dédelgetett terve volt. Végül is Burián megelégedett azzal a felhatalmazássál, hogy Trentot egyedül ajánlja fel.80 Ugyanaznap Burián a következőket jegyezte fel naplójában: „Trentino, de jó stratégiai határral. Isonzoról szó sem lehet. Átadás csak a béke után." Pedig Avarna már február 22-én figyelmeztette: „Az előzetes megegyezést nem csak meg kell kezdeni, hanem be is kell fejezni."6 1 Ha bepillanthatott volna a fentebb említett osztrák-magyar minisztertanács jegyzőkönyvébe, Sonnino teljesen igazolva látta volna a megállapodás tárgyát képező terület azonnali átadására irányuló kívánságát. Hiszen- Bécs elhatározása, hogy a megegyezés végrehajtását a háború végére halasszák, együttjárt Németország kötelezettségével, hogy Itáliát majd rábeszélje (vagy rákényszerítse, amit bizonyára megtehetett volna a Központi Hatalmak győzelme esetén): engedje Ausztria-Magyarországnak elfoglalni a Balkánon, amit csak kedve tart. Tisza tisztában volt vele, hogy Magyarországnak, ha más okból is, de éppúgy érdeke, mint Itáliának, hogy ne engedje meg Ausztria számára szerb területek annektálását, de nem értette meg, hogy már ezért is — nem csupán azért, mert egyedül ezáltal lehetett volna valóban megkötni a megegyezést Rómával — , Trento azonnali átadása mellett kellett volna kiállnia. Az bizonyos, hogy Sonnino nem járt el becsületesen, mikor március 3-án, mikor Ausztria-Magyarország még Itália szövetségese volt a Hármasszövetségben, eldöntötte, hogy Londonban az Entente elé terjeszti azokat a feltételeket, amelyek alapján Olaszország hajlandó belépni a háborúba.62 Ezek között 60 H. H. St. A. XXX -312. 61 Burián i. naplója (Diószegi István szívességéből volt alkalmam 1964-ben Budapesten Burián naplóját átnézni). 62 M. Toscane: i. m. 82. ésk. 1. Ld. még L. Albertini: Vent'anni di vita politiea (Húsz év politikai élet). 5 köt. Bologna. 1961 —53. II. rész, 3. köt. passim; Alberto Monticone: Salandra, Sonnino e l'intervento. „Rivista di studi politici internazionali", 1957, 1. sz. Vö. itt Salandra márc. 16-i levelét Sonninohoz, amelyben megmagyarázza, miért tartja
