Századok – 1966
Tanulmányok - Mályusz Elemér: Krónika-problémák 713
720 MÁJA'USZ ELEMÉR hogy az író számára a kereszténnyé válás jelentette a magyarság legfőbb problémáját, s mindent aszerint ítélt meg, hogy előmozdította vagy hátráltatta-e a keresztény vallás érdekét. A pogány magyarokkal nem érezve semmi közösséget, egyáltalán nem okozott neki fájdalmat a népek utolsó, megvetett csoportjában látni őket. Abban, amely az általános felfogás szerint az etióp, egyiptomi, kánaáni népekhez hasonló sötétbőrűeket egyesítette. Az írónak a pogányság iránt érzett ellenszenvével magyarázható, hogv az események elbeszélésénél sem törekedett szépítgetésre. Ha forrásaiban a kalandozó magyarok X. századi pusztításairól, rablásairól s arról olvasott, hogy az egyházakat mint fosztották ki, a híreket szégyenkezés nélkül regisztrálta.22 Arra sem törekedett, hogy az uralkodó család első tagjait mint egyéniségeket kiemelje, noha közeli volt a csábítás, hogy királyának elődjeit már egy évszázaddal korábban korlátlan hatalommal felruházottnak lássa, s a korukban történteket nevükhöz fűzze, tetteik gyanánt tüntesse fel. Nem valami történeti valóságérzék vezette. Sokkal inkább az a hite, hogy a pogány magyarság egész élete, szerepe annyira kényszerszülte és negatív, hogy nem is tanácsos abból a királyok elődeivel részt és felelősséget vállaltatnia. Gyökeresen megváltozott felfogása, mihelyt a magyarságot kereszténynyé lett népnek tekinthette. Mivel szemében az egész nép legfontosabb problémája a keresztény vallás felvétele volt, a térítést végrehajtó uralkodó családot szükségképpen mindenek fölé helyezte. Minden tettét, ami a keresztény vallás elfogadtatásához kapcsolódott, jogosnak tüntette fel, sőt az uralkodó osztály vezető családainak lehanyatlását vagy felemelkedését is a keresztény -nyé válással magyarázta. Elmondva, mint jutottak egyes bevándorolt lovagok nagy gazdagsághoz, több előkelő magyar pedig, akik vonakodtak kereszténnyé lenni, szolgasorba került, mint végső elvet szűrte le: Aki hamarább csatlakozott Krisztus hitéhez, azt a közügyek intézésében előkelőbb szerep illette meg.2 3 Az ősgesta szerzőjének történetfelfogása ezek szerint eléggé egyértelmű: a magyar népnek, rábízva magát az egyházra, kereszténnyé kell lennie, s mert az egyháznak ebben a munkájában a királyok a legerősebb támaszai, az uralkodó család érdekei szerint kell a történteket értékelni. Mivel a valóságban is, tehát nemcsak az író szemléletében, az uralkodóház és az egyház érdekei azonosak voltak, hiszen a kialakuló feudális állam hűséges támogatót nyert az egyházban, az állam pedig a néptől nem függetleníthetvén magát, közvetve ennek fennmaradását szolgálta, az első magyar történetíró a fejlődés lényegét a valóságnak megfelelően ábrázolhatta. Ez az író magyar származású klerikus volt, annak ellenére, hogy művéből hiányzik a népe iránti elfogultság. A feltevésnek, hogy talán külföldről költözött be, ellene mond a meleg együttérzésen kívül, amellyel a kereszténnyé lett magyarság sorsát követi, főleg a gyűlölet, amellyel a német birodalom XI. századi magyarellenes hódító politikáját s annak eszközeit jellemzi. Túlzás nélkül mondhatjuk: egy nép ügyével idegen származású író nem tudta volna magát ennyire azonosítani. Éppen német-ellenessége adott számára alkalmat, hogy tanultságának, irodalmi tájékozottságának, de egyszersmind invenciójának tanújelét adja. Az ősgesta ,,furor Teutonicus" kifejezésére célzunk. 22 Domanovszky párhuzamba állítva közli az egyes szövegrészeket: Anonymus és a II. Géza korabeli Gesta. Századok 67 (1933), 172., 176. sk. 1.; Ua.: Kézai Simon mester krónikája. Bpest. 1906. 88. sk. 1. 23 SRH I. köt. 297.1.; Horváth: i. m. 290. sk. 1.
