Századok – 1966

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 562

FOLYÓIRATSZEMLE 603 káját a gratianusi dekrétumtól a HL lateráni zsinaton, III. Sándor és III. Ince „zsidóvédelmi" dekrétumain át egészen a IV. lateráni zsinatig. Az egyház álláspontja egyre inkább szigorodik a zsidókérdésben annak ellenére, hogy a zsidóügy jogi és hatalompolitikai tóren is egyre inkább kicsúszott az egyház kezéből. Egészen más politikát folytat a pápaság riválisa, a császárság, Barbarossa Frigyes, VL Henrik és H. Frigyes. Ennek a politikának legjellegzetesebb dokumentuma Barbarossa Frigyesnek a regensburgi zsidók részére biztosított 1182-i privilégiuma, amely a császári kamarának rendeli alá a birodalom zsidóságát és császári védelmet biztosít számukra. A pápai és császári zsidópolitika elvi alapjai is merőben eltérők. A pápai politikának még az egyházatyák által képviselt, Gratianus által közvetített zsidóellenes felfogás szolgált alapjául. Ezzel szemben a császár magatartását a késő-római és a Karoling-kori, a különböző kultuszokat egyaránt respektáló császári törvényhozás, a lovagkor türelmi szelleme s nem utolsó sorban kereskedelmi ós közlekedési érdekek szabták meg. A tanulmány érdekes körképet rajzol a zsidóság helyzetéről az egyes nyugat-európai országokban ós az egyes uralkodók zsidópolitikájáról. — B. VIERTELJAHRSHEFTE FÜR ZEITGESCHICHTE 1965. 3. szám. — HANS ROTHFELS: Bismarck 150. születésnapjára c., először a nyugat-német szövetségi kormány 19G5. április 1-i Bismarck emlékünnepélyén elhangzott s itt teljes'szövegében közölt előadása (225 — 235. 1.) a „vaskancellár "-ban elsősorban a reálpolitikust hangsúlyozza, aki bármennyire tisztában is volt saját hatalmával, bármennyire azonosította magát a porosz, ezt pedig a német állammal, sohasem akart erőszakot elkövetni a történelmen. Ez a reálpolitikai magatartás jellemezte őt a német egység felé vivő úton, amely korántsem volt nyílegyenes. Számára a nemzeti állam korántsem volt kizárólagos érték. Ez az állam belső szerkezetében a változatosság és az autonómia, ill. a centralizmus és az unitarizmus egyensúlyán nyugodott. Külsőleg nem volt teljes: nem ölelte fel az össznémetsóget, viszont más nemzeteket is magában foglalt, pl. a lengyeleket, akikkel Bismarck elment volna egészen a federáció gondolatáig, vagy az elzász-lotaringiaiakat, akiknek az elcsatolását nem ő kezdeményezte. A lengyel kérdés egyébként a híd szerepét töltötte be bel- és külpolitikája között. Ezen alapult a rövidéletű három császár-szövetség. Bismarck az elért eredmények megszilárdítására törekedve nem engedett a nemzeti-össznémet ós a gazdasági-imperialista ösztönzéseknek. Életbevágó európai érdeknek tekintette a Monarchia fennmaradását anélkül, hogy fedezte volna ennek balkáni expanzióját. Önmérséklő politikája révén szabályozó szerepre tett szert valamennyi európai hatalommal szemben, ós elhárított több háborús konfliktust. Ugyanez a rend-elv vezette belpolitikájában is. Az 1878-i szocialistaellenes törvény — amellett, hogy a cárhoz intézett figyelmeztetés is volt — nem tekinthető kizárólag elnyomó rendszabálynak, mert Bismarck a szerző szerint pozitív rendszabályokkal akarta kombinálni. A katolikus egyház ellen külpolitikai okokból s az egyházi hatalom iránti ellenérzéséből kezdeményezett kultúrharcot is nem utolsó sorban azért fejezte be kompromisszummal, mert az egyháznak is szerepet szánt abban az új gazdaság- ós társadalompolitikában, amelynek első jele a három biztosítási törvény volt. Szociális reformjai azonban töredékben maradtak, s ez nagyban hozzájárult a kivételes törvény kudarcához és Bismarck bukásához. — DIETRICH ORLOW: A Hitler Adolf-iskolák (272-284. 1.) az 1937-ben felállított nemzeti szocialista vezérképző iskolák történetét ismerteti. Az iskolákra való felvétel döntő szempontja kezdetben a fajtisztaság és a fizikai erő volt. Tantervüli a sportnak és a katonai gyakorlatoknak juttatta a fő helyet. Később ezen változtattak, s magasabb „elméleti" követelményekkel léptek fel anélkül természetesen, hogy az oktatás-nevelés alapvető egyoldalúságát s a torz ideologizálást megszüntették volna. A szerző ezt többek közt történelemtank önyv-szemelvényekkel bi zonyít ja. A náci demagógiára élesen rácáfolva, a vezérképző iskolák tanulói közt a polgári középrétegek gyermekei voltak túlsúlyban (80,5%). A pártalkalmazottak gyermekei országos átlagban 2,3%-ban, a München-Felső-Bajorország körzetben azonban 11,7%-os arányszámban szerepeltek. A vezérjelöltek gyakorlati kiképzésüket a megszállt, elsősorban a keleti területeken kapták minden skrupulus nélküli fanatikus náci vezetőktől. — B. ZEITSCHRIFT FÜR OSTFORSCHUNG. 1965. 14. évf. 1. sz. — FEDRINAND SEIBT: A cseh szomszédság a XIII. és XIV. századi osztrák történetírásban (1 — 26. 1.) az osztrák történeti írások álláspontjának változásait vizsgálja az ausztriai 25 éves cseh uralommal (II. Ottokár) és utóhatásaival kapcsolatban. Megállapítja, hogy kezdetben a csehbarát hangok domináltak, majd a cseh uralkodócsalád kihalása után véleményváltozás kezdődött, s csehbarát szimpátiákat inkább már csak azokban az írásokban