Századok – 1966

Közlemények - B. Lőrincz Zsuzsa: Adatok a Vatikán politikájához a magyar diplomáciai iratokban (1939–40) 452

ADATOK A VATIKÁN POLITIKÁJÁHOZ 455 átadásakor mondott beszédében a szokásos diplomáciai udvariaskodásokon túlmenő dicsérettel nyilatkozott a fasiszta rendszerről. A vatikáni rádió XI. Pius alatt egy időben mintha függetlenítette volna magát a Viivatalos pápai politikától és többször olyan bíráló hangot engedett meg magának, amit az olasz és német kormány rossz néven vett. 1939 júliusában XII. Pius hajlandó volt teljesíteni az olasz kormány kívánságát és felmentette állásukból a vatikáni rádió vezetőit.10 XII. Pius tehát semmilyen körülmények között sem akarta a Vatikán kapcsolatát megrontani Olaszországgal és Németországgal. Az volt az elképzelése, hogy a Vatikán, mint nemzetek felett álló hatalom, szükség esetén sokkal inkább tud közvetíteni a nagyhatalmak között, ha azok mindegyikével jó viszonyt tart fenn, mintha kiélezné az ellentéteket. Ezenkívül — politikájából kitűnően — Német- és Olaszország erejét bírálatával nem gyöngíteni, hanem támogatásával erősíteni akarta, még akkor is, ha ezáltal az egyház tényleges érdekeit sértve látta. Távolabbi céljában a kommunista-ellenes egységfront összekovácsolásában komoly szerep jutott volna ugyanis a náci Németországnak. S úgy látszott, a Szovjetunió elleni koalícióban Angliára is biztosan lehet építeni. Anglia többizben bebizonyította, hogy az ilyen irányú célkitűzések megvalósításánál számítani lehet rá; a Hitler uralomrajutásával kapcsolatos angol állásfoglalás, a Lord Halifax és Hitler között lefolyt 193 7-es beszélgetés és nem utolsó sorban München — reális alapot látszottak nyújtani a pápa elképzelései számára.11 II Amíg a Vatikán minden igyekezetével azon fáradozott, hogy a szovjetellenes koalíció útját egyengesse, a nemzetközi helyzet ezzel ellentétes irányban fejlődött. 1939. március 15-én megkezdődött Csehszlovákia összeomlása, de minden jel arra mutatott, hogy Hitler igényeit ezzel távolról sem elégítették ki. Európa népei és ezen belül az angol nép is aggodalommal nézett a jövőbe, és az angol parlamenti ellenzék, élén Churchill-lel, határozott állásfoglalást várt a kormánytól. 1939. március 31-én Anglia és Franciaország garantálta Lengyelország határait. A Szovjetunió kormánya úgy találta, hogy megvan a lehetőség egy nemzetközi összefogásra a pusztító fasizmus ellen, és ezért a legjobban érdekelt államok — Nagy Britannia, Franciaország, Románia, Lengyelország, Törökország, Szovjetunió — képviselőinek megbeszélését javasolta. A Vatikán idegenkedett minden olyan nemzetközi megbeszéléstől, amelyen a Szovjetunió részt vett, és helytelenítette a szovjet—angol közeledést is. Egy esetleges szovjet—angol megegyezés nehezítette, majdhogynem lehetetlenné tette volna XII.Pius politikai célkitűzéseinek megvalósítását. A Szovjetunió javaslatát ettől természetesen függetlenül utasította el a brit kormány. Április 15-én Roosevelt elnök békefelhívásában egy nemzetközi konferencia összehívását javasolta és egyben felszólította Német- és Olaszországot, hogy tartózkodjanak a további erőszakos cselekedetektől. Hitler és Mussolini a konferencia összehívására tett kezdeményező lépéseket visszautasította, a pápa környezete pedig — legalábbis a vatikáni német követ értesülése szerint12 — erősen kritizálta a békefelhívást azon az alapon, hogy az csak Németország ós Olaszország kormányfőihez fordult és más hatalmakhoz nem, ezzel kinyilvánítva, hogy az agresszió csak innen indulhat ki. Nem valószínűtlen, hogy ez a vélemény valóban elhangzott, és ezen túlmenően nemcsak a pápa környezetének volt a sajátja, hanem magának az egyházfőnek is. Tekint ettel arra, hogy a Vatikán nem ítélte el a német agressziót és a viszályról mindig csak általánosságban nyilatkozott, jogos lehet a feltevés. XII. Pius jól látta, hogy a fasiszta államok és a nyugati demokráciák között a viszony egyre roszszabbodik. Ugyanakkor tudta azt is, hogy ez utóbbiak még erősen idegenkednek a Szovjetunióval való összefogás gondolatától. Ezért látott még lehetőséget a nyugati hatalmak ós Németország közötti egyezség megteremtésére egy „nemzetekfeletti hatalom" közreműködésével. Ezért indította meg 1938 tavaszán „békeakcióját". 10

Daily Worker, London 1939. júl. 19. (Idézi: Sejnman: A Vatikán a második világháborúban. Szikra. 1953. 60. 1.) , 11

Mir XI. Pius idejében fel nerilít, hogy szorosabbá kell tenni a kapcsolatot a Vatikán és Nagy-Britannia között. Hivatalos diplo náciai képviselete a pápának nem volt Londonban, mert azt az angol közvélemény és az a tény, hogy a nunciust az angol kormány nem volt hajlandó a mindenkori diplomáciai testület doyenjének elfogadni, nem tette lehetővé. München után, 1938. nov. 24-én tette Rómában közzé az Osservatore Romano, hogy a pápa elhatározásának megfelelően London székhellyel apostoli delegációt létesít, amelynek vezetésével William Godfreytbízta meg. u Akten zur Deutschen Ausw. Pol. 1918-1945. Serie D. Band VI. 240.