Századok – 1966
Tanulmányok - Sz. Ormos Mária: A fegyverkezés kérdése az európai diplomáciában Hitler uralomrajutása után (1933–34) 400
422 SZ. ORMOS MÁRIA tek — egyelőre vajmi kevés sikerrel — több országnak javaslatot tettek a „vörös veszedelem" elleni összefogásra, így Rosenberg Londonban Simon külügyminiszternek, valamint François-Poncet berlini francia nagykövet útján Franciaországnak, Papén pedig Mussolininak.57 Durva szovjeteilenes támadást tartalmazott az ún. Hugenberg-memorandum, amelyet szerzője 1933 júniusban a londoni világgazdasági konferencia alkalmával terjesztett elő. A német földművelésügyi miniszter által szignált okmány a német gazdaság jövőjével foglalva többek között az alábbi mondatokat tartalmazta: „A második intézkedés abban áll, hogy az élettér nélküli népnek új tartományokat bocsátanak rendelkezésére, ahol ez az energikus faj gyarmatokat alapíthat és nagymérvű békés munkálkodást fejthet ki. Mi nem a túltermelés, hanem a kényszerű alacsony fogyasztás miatt szenvedünk. A háború, a forradalom és a belső széthullás Oroszországban, a Kelet hatalmas térségein lelték kiindulási pontjukat. Ez a romlási folyamat még mindig tovább tart. Elérkezett a pillanat feltartóztatására." Ezt a szöveget nehéz volt félreérteni. A német külügyminisztérium interpretációja egyedül állt a világon, amikor azt hangoztatta, hogy a két állítás, a német gyarmatosítási igény bejentése és a szovjet rendszer „feltartóztatásának" követelése között nincs semmilyen összefüggés. Érthető, hogy ezt a szövegmagyarázatot Moszkvában nem fogadták el, s a Szovjetuniót elöntötte a felháborodás hulláma. Litvinov és Csinosuk nagykövet erélyesen tiltakoztak, a Wilhelmstrasse azonban nem adott elégtételt.58 A német fasiszták állandóan irritálták a szovjet politikai köröket a balti országokban kifejtett szovjetellenes propagandájukkal is, majd provokációikra feltették a koronát, amikor a lipcsei perre érkező szovjet sajtótudósítókat 1933. szeptember 22-én letartóztatták.5 9 Ezt követően a Szovjetunió minden hírszolgálati kapcsolatot megszüntetett Németországgal. A felsorolt német lépésekre a Szovjetunió nem felelt ellenprovokációkkal, a viszony rontása az egész időszakban egyoldalú maradt, természetes azonban, hogy a szovjet diplomácia fokozta az angol—francia csoporttal való megegyezésre, közeledésre irányuló törekvéseit. E közeledésnek a szovjet politikai életben — mind a népbiztosok tanácsában, mind a párt vezetőségében — ellenzői is voltak; a német fasiszta rezsim konszolidálódása és szovjetellenes politikájának minden újabb lépése azonban az angol-francia vonal helyességének, elkerülhetetlenségének érveit támogatta. így e politika 1933-ban — a német kormány felé tett néhány olyan gesztus mellett, mely alkalmat adhatott volna a német vezetőknek szovjetellenes politikájuk módosítására — egyre határozottabb körvonalat, majd 1934 elejére végleges formát öltött. Szükségességét 1933 tavaszán növelte a négyhatalmi paktumtárgyalások kezdetén annak a lehetőségnek felmerülése, hogy a szovjetellenes egységfrontra irányuló felhívások nem maradnak hatástalanok. Az új politikai irányvonallal kapcsolatban a Szovjetunió magatartását Arnóthy Jungerth Mihály helsinkii magyar követ 57 Rosenberg 1933. máj. 5—14. közötti londoni tartózkodása idején az angol politikusok előtt azt bizonygatta, hogy Európát egyedül Hitler mentheti meg a kommunista forradalomtól. DBFP. 2. szér. V. köt. 118. sz. 204 — 205. 1.; 126. sz. 212 — 213. ).; 138. sz. 228 — 230. 1.; Királdy Lukács római id. magyar ügyvivő jelentése 1933. nov. 4. 58 Küm. pol. 1934 — 21/28 — 2145 Arnóthy Jungerth helsinkii magyar követ jelentése 1933. jún. 25. 59 Beszpalovot és Keith asszonyt, a két szovjet tudósítót hosszú órák múltán szabadon engedték ugyan, de a német kormány az ügy ódiumát a két újságíróra igyekezett hárítani. Küm. pol. 1934 — 21/28—2034/1933 Masirevich berlini magyar követ jelentése 1933. okt. 7.
