Századok – 1966
Tanulmányok - Sz. Ormos Mária: A fegyverkezés kérdése az európai diplomáciában Hitler uralomrajutása után (1933–34) 400
A FEGYVERKEZÉS KÉRDÉSE HITLER H AT ALOM RA JUTÁS A UTÁN 411 állapotok téves megítélésével függött össze, amennyiben a párt vezetői — nagyon sok más politikussal együtt — eleinte nem hittek a náci rendszer tartósságában. Ellenkezőleg, a III. Internacionálé ezidőszerinti álláspontjával egybehangzóan úgy gondolták, hogy az nem az európai forradalmi lehetőség ideiglenes lezárását, hanem éppen riadóját jelenti. Ebből fakadt, hogy a párt fokozottan és hangsúlyozottan a proletárforradalom előkészítésére politizált, az akcióegységet továbbra is csak „alulról", a szocialista vezetők félreállítása útján szorgalmazta, s egyelőre a szocialista jobb- és baloldalt, a radikális árnyalatokat stb. egy kalapba helyezte Tardieuvel és másokkal. Az adott helyzet megítélésében sajátos módon hibaforrássá vált a párt harcos antimilitarista hagyománya is. Feltételezve, hogy Németországban súlyos osztályküzdelem bontakozik ki, a francia kommunista párt vezetői úgy hitték, ehhez a legjobb támogatást akkor nyújtják, ha továbbra is „saját" francia imperializmusuk ellen lépnek fel. Thorez több beszédében és cikkében helyesen hangoztatta, hogy a francia imperializmus politikája, a versailles-i politika jelentős mértékben felelős a •német fasizmus előretöréséért. Ebből azonban a párt fő külpolitikai jelszavaként 1933 októberében még ezt szűrte le: ,,Le a verseilles-i békével !. . . Harcolunk Versailles ellen, mivel ez Franciaország és Németország proletariátusának érdeke, mivel a német nép megszabadítása Versailles gyámságától, valójában a német dolgozók megszabadítása saját imperializmusuktól, Hitlertől." Ezen az alapon a párt Hitler árnyékában, 1933 januárban a hadiköltségvetés 50%-os csökkentésére tett a kamarában javaslatot, majd Hitler uralomra jutása után egy ideig fellépett minden „biztonsági és nemzeti védelmi" politika ellen, jóllehet a valóságban azokat a szervezett erőket, melyeket ezúton vélt megszabadítani Hitlertől, már szétverték, Versailles ellen Németországban már csak Hitler harcolt. Az imperialista „nemzeti maszlag" elleni harcot alátámasztotta végül a francia munkásság, a széles dolgozó tömegek és egészében véve a francia kisemberek háborúellenes hangulata. Az egyszerű embereknek elegük volt a francia nacionalizmus minden eredményt nélkülöző kardcsörtetéséből. Kiábrándultak azokból a reményekből, amelyeket a politikusok ígéretei alapján a nagy győzelemhez fűztek. Ebből a győzelemből, majd a francia katonai szuperemációból és a kalandor próbálkozásokból a francia népre semmiféle haszon nem származott, ellenkezőleg, két év óta a gazdasági válság fojtogató karmai között tengette életetét. A felsoroltak mellett melléktényezőként, mint ami megnehezítette a párt számára antimilitarista álláspontjának átértelmezését, meg kell említenünk, hogy a status quo fenntartásának, az erőteljes védelmi politikának legelszántabb hirdetői egyelőre a jobboldali nacionalista, militarista körök voltak, ugyanazok, akiknek jobbra tartó belpolitikai irányával szemben a leghatározottabb ellenállásnak és harcnak volt helye. Mint köztudomású, a francia párt a következő években fokozatosan felülvizsgálta politikáját, 1933-ban azonban még nem volt világos számára, hogy Hitler és Versailles ellen egyszerre nem lehet harcolni; a német fasiszta veszély még nem mutatkozott meg oly mértékben, hogy a militarista francia körök törekvéseit akár a kommunista vezetők, akár a széles néptömegek új megvilágításba helyezzék.2 1 21 M. Thorez: Oeuvres. Livre deuxième. Tome cinquième. Paris. 1951. 21, 88 — 91, 115, 123, 144 — 148. 1. A költségvetési javaslatról: Rundschau, 1933. II. évf. 2. sz. 1933. febr. 1. 25. 1. — Ambró párizsi id. m. ügyvivő Hitler uralomrajutásának francia visszhangját elemezve megjegyezte: „Arra azonban, hogy a nemzeti szocialisták győzelme ós
