Századok – 1966

Tanulmányok - Kosáry Domokos: 1815 történetirodalmának kritikájához 371

1815 TÖRTÉ OT5TIR0DALMÁNAK KRITIKÁJÁHOZ 385 böző burzsoá nacionalizmusok helyett nagyobbrészt még országaik feudális (vagy a feudalizmushoz közelálló) uralkodó osztályainak érdekeit képviselték. S egyúttal azt a régi, laicizált és racionalizált arisztokrata politikai gondolkozást, amelynek kiindulása és mintája, akár a közös diplomáciai nyelvé, a régi, XVIII. századi Franciaország volt. A letűnt világ azonban nem állítható vissza maradéktalanul. Közben a francia forradalom és a napóleoni idó'szak több vonatkozásban kész tényeket produkált. A restaurációs kísérlet tehát olyan változott, új helyzetben ment végbe, amely a nemzetközi politikában sem tette lehetővé egyszerűen a régihez való visszakanyarodást. Az új feltételek módosították: részben korlátozták, de részben továbbfejlesztették a régi diplomácia hatáskörét és módszereit. Az ancien régime új kiadása néhol kisebb, másutt nagyobb, mint az előző. A restauráció e vonatkozásban sem teljesen azonos, nem is lehet teljesen azonos a XVIII. századdal. A polgári és nemzeti fejlődés erői 1815-ben még nem voltak elég erősek ahhoz, hogy a restauráció politikai rendszerét Európa különböző részein megakadályozzák. Ahhoz azonban, maguk mögött a francia forradalom fenyegető emlékével, már elég erősek voltak, hogy 1815 megalkotóit eljárásuk bizonyos módosítására és valaminő nemzetközi összefogás létrehozására ösztönözzék. A restauráció külpolitikai irányítói a klasszikus, feudális diplomácia olyan képviselői voltak, akik már megélték a francia forradalmat és a napóleoni időszakot. S most, e tapasztalatok birtokában, némileg korszerűsíteniük kellett módszereiket nemcsak egy esetleges új napóleoni hatalommal, hanem, alapvetően, új forradalmak fenyegetésével szemben is. Nem különösebben nehéz kimutatni, hogy leginkább ez az az új elem, amely 1815 diplomáciai rendszerét a forradalom előttitől sok hasonlóság mellett is megkülönbözteti ,48 Franciaország ellen nemcsak az fékezi a bosszút, hogy még nem jelentkeznek soviniszta tendenciák, mint utóbb, főleg az imperializmus korában, hanem az is, hogy a reakciós Bourbon-kormányban a koalíció tagjai saját szövetségesüket támogatják, annak pozícióját igyekeznek tarthatóvá tenni minden új, belső megmozdulással szemben. A restaurációs időszak kormányai visszariadnak a nagyhatalmi rivalitás azon korábbi, nyers, háborús formáitól, amelyek az európai politikát a XVI. század, a központosított feudális monarchiák kialakulása óta jellemezték. A forradalomtól való közös félelem egy időre, bizonyos mértékig, közös védekezésre készteti őket. A béke állandósítására irányuló törekvést persze a majdnem negyedszázados háború súlyos véráldozatai is indokolnák. Ehhez hozzájárul azonban a restauráció államférfiainál az a lényeges meggondolás, hogy az új háború megbontaná közös frontjukat, és ezzel az egész fennálló rendszer stabilitását veszélyeztetné. A közös védekezés e magasabb érdekének valamennyire alá kellett rendelni, ki kellett egyenlíteni a nagyhatalmak egymással szembenálló érdekellentéteit. Nem érzékeny lelkek pacifizmusáról voít hát itt szó, hiszen ugyanezen politikusok minden szenvedésre való tekintet nélkül készséggel hajlandók voltak az inter -48 „Ich sehe nicht — írta Bismarck 1857-ben — dass vor der französischen Revolution ein Staatsmann . . . auf den Gedanken gekommen wäre, . . . sein Verhalten zur inneren und äusseren Politik dem Prinzip des Kampfes gegen die Revolution unterzuordnen." Meinecke: i. m. 324 — 325. 1. Vagy: „Une Sainte Alliance avant 1789 est un véritable paradoxe historique. L'ancienne Europe en était incapable, et il fallut la Révolution française pour lui en donner la notion." A. Sorel: L'Europe et la Révolution française. I. köt. 71. 1.