Századok – 1966
Tanulmányok - Pintér István: A Magyar Történelmi Emlékbizottság és az 1942. március 15-i tüntetés 329
A M AGY. TÖRT. EMLÉKBIZOTTSÁG ÉS AZ 1942. MÁRC. 15-1 TÜNTETÉS 351 hajlandó németellenes polgári körökre különösen nagy hatással volt, hogy Szekfű Gyula vállalta a bizottság elnöki tisztét.11 9 A Történelmi Emlékbizottság legfőbb szervezője a kommunista Földes Ferenc és a Magyar Rádió szerkesztőségében dolgozó Ortutay Gyula volt. A Népszava, a Szabad Szó, a Magyar Nemzet kommunista, szocialista és más Hitler-ellenes újságírói személyes összeköttetéseik révén igyekeztek bevonni a munkába a számbavehető politikusokat, írókat és tudósokat. Néhány vidéken élő, a mozgalom szempontjából jelentős tudóst levélben kerestek fel; mint pl. Szentgyörgyi Albert Nobel-díjas professzort, Molnár Kálmán pécsi egyetemi tanárt, Krenner Miklós erdélyi írót'és másokat.12 0 Hosszú viták eredményeként készült el az a belügyminiszter elé terjesztett felhívás-tervezet, amelyet az Emlékbizottság megalakulásának bejelentésekor akartak a nyilvánosság elé tárni. (Ez csak részben azonos a később nyilvánosságra hozott felhívással.) A felhívás-tervezet az Emlékbizottság elé kettős feladatot állított: 1. az 1848 — 1849-es forradalmi hagyományok ápolását, a szabadságharc emlékeinek gyűjtését, kiállítások rendezését. (Ez maradt meg a nyilvánosságra került felhívásban.) 2. A jövő Magyarország megteremtése feltételeinek kimunkálását.12 1 (Ez a célkitűzés a megjelent felhívásban nem szerepelt.) Ez utóbbi jól tükrözi, hogy mi volt a Történelmi Emlékbizottság megszervezésének igazi célja. A Történelmi Emlékbizottság tagjai már a felhívás-tervezet elkészítése során komoly vitákat folytattak a bizottság baloldali képviselői által alapvetőnek tartott hármas követelés: a függetlenség, szabadság, szociális haladás, âZâiZ ci nemzeti összefogás tartalmi kérdései körül. A vita most már nem a függetlenségi mozgalom fő ereje, a munkásság és a parasztság képviselőinek egyes kérdésekben korábban lényegesen eltérő álláspontja körül folyt,122 hanem a függetlenségi mozgalom demokratikus erői és polgári szárnya közötti nézetkülönbségek körül. A polgári szárny képviselői és a baloldal lényegében egyetértettek a függetlenség és a nemzeti önállóság kérdésében és abban, hogy csak a munkás-U9 Szekfű előzetesen kikérte Keresztes-Fischer véleményét, s miután a belügyminiszter is helyeselte a közös bizottság létrehozását, elvállalta az elnökséget. Természetesen számos résztvevőnek tudomása volt arról, hogy a belügyminiszter jóindulatúan támogatja a bizottságot, így az első időszakban ez a körülmény sokak csatlakozását megkönnyítette (PI Arch. Orosz Dezső visszaemlékezése). Az első tervet is Szekfű Gyula és Kovács Imre vitte fel jóváhagyás végett a belügyminiszterhez (PI Arch. Budapesti ügyészség. 1943—IV, —444). 120 A felhívás-tervezeten feltüntették azok neveit, akik csatlakoztak, illetve azokat is, akiket csatlakozásra szemeltek ki: Aggházy Kamill, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Balla Antal, Barankovics István, Bölöny József, Darvas József, Dessewffy Gyula, Erdei Ferenc, Eckhardt Sándor, Fodor Gyula, Gáspár Zoltán, Gerevich Tibor, Gogolák Lajos, Huszár (Baráti) Aladár, Illyés Gyula, Joó Tibor, Kállai Gyula, Kodolányi János, Kárpáti Aurél, Katona Jenő, Katona János, Kodály Zoltán, Kovács Imre, Krenner Miklós, Makray Lajos, Mihályfi Ernő, Molnár Kálmán, Monu (?, lehetséges, hogy a szociáldemokrata Monus Illésről van szó), Négyessy I., Nagy István, Nagy Ferenc, Ortutay Gyula, Parragi György, Pátzai Pál, Petrovich Elek, Sándor József, Somogyi Miklós, Supka Géza, Szabó István, Szabó Zoltán, Cs. Szabó László, Szakasits Árpád, Szőnyi István, Szekfű Gyula, Szentgyörgyi Albert, Szentimrei Jenő, Tildy Zoltán, Tombor Jenő, Tóth László, Varga Béla, Veres Péter, Wesselényi Miklós, Zilahy Lajos (PI Arch. Budapesti ügyészség. 1943—IV. 444). 121 Uo. 122 Ez a vita lényegében 1941 nyarán kedvező eredménnyel zárult. E kérdéssel a szerző részletesen foglalkozik monográfiája első részében. 4*
