Századok – 1966
Tanulmányok - Pintér István: A Magyar Történelmi Emlékbizottság és az 1942. március 15-i tüntetés 329
342 PINTÉIt ISTVÁN gében változatlannak vesszük — bár emelkedés itt is van. így világos, hogy a nagyüzemben foglalkoztatottak száma megkétszereződött, a szervezett munkások száma pedig csupán 8 —10 százalékkal emelkedett 1936-hoz viszonyítva. De az arány ennél is rosszabb. A szervezett munkások zöme ugyanis ebben az iparágban is elsősorban a kisiparban és néhány nagyüzem egyes részlegeiben dolgozott (Ganz Vagon, Ganz Hajó, Egyesült Izzó, Weiss Manfréd, Diósgyőri Vasgyár stb.): A háborús gazdálkodásra való áttérés,74 a hadiüzemi parancsnoki rendszer bevezetése után megindult a hajsza a szervezett munkásoknak az üzemekből, vagy legalább a szakszervezetekből való kiszorítására. Az újonnan épült hatalmas hadiüzemek pedig csak végső esetben vettek fel szervezett munkásokat. Közölt statisztikánkkal tulajdonképpen csak a tendenciákat tudjuk megmutatni. Ha kézbe vesszük a szakszervezetek által készített kimutatást, azt látjuk, hogy a szervezett munkásoknak mintegy 30 százaléka kisüzemi iparágakban dolgozott: bőröndös, kalapos, nemesfémes, földmunkás, szolgáltató, iparok, kereskedelmi alkalmazottak, magántisztviselők stb.7 5 A fennmaradó kb. 70 százalék olyan iparágak között oszlik meg, ahol kb. 50 -50%-os a kis-és nagyipar aránya. Tehát a szervezett munkásoknak 35 százaléka jut a nagyüzemre. 1942-ben a hivatalos statisztika 450 ezer nagyüzemi munkásról ad számot,7 6 ebből csak 25 ezer szervezett munkás, azaz az egész nagyipari munkásság 5У 2 százaléka. Vagyis, amíg 1942-ben csak minden 20. munkás volt szervezett, addig — hasonló számítások alapján — 1936-ban még minden 10. nagyüzemi munkás szervezett volt.77 A szervezettség foka természetesen jelentősen befolyásolta a nagyüzemi munkások politikai magatartását. De ez még nem minden. A hadikonjunktúra következtében a nagyüzemek sokkal kedvezőbb munkabéreket és szociális ellátottságot nyújtottak, mint a kisebb üzemek, s ez a helyzet itt tartott legtovább. A háborúba lépés után — éppen az első világháború tapasztalatain okulva — egyes nagyüzemek7 8 tulajdonosai, a parlamentben felszólaló országgyűlési képviselők a belső rend fenntartását, a haditermelés folytonosságát, a terror eszközeinek igénybevétele mellett is csak úgy látták biztosítottnak, ha a hadiüzemek munkásait a „lehetőségek maximális határáig" ellátják. Az 1941. szeptember 12-én kelt HM rendelet7 9 valamennyi közellátási kormánybiztos elsődleges feladatává tette a hadiüzemek élelmezésének „állandó figyelemmel kísérését", a gondoskodást arról, hogy „a hadiüzemek ellátásában fennaka-74 Már 1938-ban intézkedés történt a Weiss Manfréd-gyárban a politikailag megbízhatatlan baloldali munkásokról szóló listák összeállítására és e munkások fokozatos eltávolítására. Minden bizonnyal ez más hadiüzemben is megtörtént. PI Arch. BM VII. res. 1938. sz. n. 75 PI Arch. BM VII. res. sz. n. 7C Lásd: Statisztikai Évkönyv, 1942. 105. 1. 77 Uo. 1936. 132. 1. 78 A Weiss Manfréd-üzemek vezetősége 1941-ben a közellátási miniszterhez intézett átiratában a hadiüzemek dolgozói ellátásának fontosságát a következőkkel indokolta: „Fel kell hivnunk a Nagyméltóságú Minisztérium figyelmét a kérdés komolyságára, mert tapasztalatból tudjuk, hogy gyárunkban az 1918. évi felfordulás egyik oka a hibánkon kivül beállott hiányos élelmiszerellátás volt." (KGL WM-gyár iratai. 58. cs. 8/a tétel.) 79 A rendelet bevezetőben hangsúlyozza: „A hadiüzemek zavartalan működéséhez fűződő fontos honvédelmi érdekekre tekintettel biztosítani kívánom a hadiüzemi munkások és családtagjaik zökkenőmentes, folyamatos élelmiszerellátását."
