Századok – 1966
Tanulmányok - Pintér István: A Magyar Történelmi Emlékbizottság és az 1942. március 15-i tüntetés 329
340 PINTÉIt ISTVÁN részben a nagyüzemi munkásokból toborozták.6 0 Ugyanakkor rendkívül nagy terror is nehezedett a nagyüzemi szervezkedésre, amely miatt egyes nagyüzemekbe szinte lehetetlenné vált szervezett munkást bejuttatni. Ennek következtében a nagyüzemi munkások szervezettségének foka mindig alacsonyabb volt az összmunkásságon belül képviselt tényleges súlyánál. Ez az arány a háborús gazdálkodásra való átállás után, a hadikonjunktúra kibontakozását követő években, a háború időszakában tovább romlott. Erről tanúskodnak a statisztikai adatok is. 1938-ban — a háborús gazdálkodásra való áttérés kezdetén — a magyar gyáripar és kisipar — mintegy 700 ezer főt foglalkoztatott.61 Ez a szám 1942-ben az átcsatolt területekkel együtt (ezek nélkül kb. 870 ezer) meghaladta az egymillió főt.6 2 A növekedés tehát — az átcsatolt területek munkásait is beleértve — több mint 40 százalékos. Mit mutat ezzel szemben a szervezett munkások létszámának alakulása? 1938-ban a mintegy 700 ezer fős ipari proletariátusból 108 342 volt az SzDP vezetése alatt álló szakszervezetek tagja,6 3 vagyis az összmunkásságnak 15 és fél százaléka. A proletariátus nagyfokú szervezetlensége a második világháború kitörése, főleg Magyarországnak a szovjetellenes háborúba való belépése után tovább — mégpedig lényegesen — fokozódott. 1942 első felében a Szakszervezeti Tanács kb. 70—80 ezer szakszervezeti tagot tartott nyilván,6 1 vagyis az összmunkásságnak mintegy 7 — 8 százaléka tartozott az SzDP vezetése alatt álló szakszervezetekhez.6 5 • Az arány azonban még rosszabb, ha a gyáripari, illetve a nagyüzemi munkások szervezettségének fokát vesszük bonckés alá. Pedig a háború alatt, az antifasiszta, háborúellenes harc szempontjából éppen ezeknek volt elsődleges szerepük. Arra a kérdésre, hogyan oszlott meg a szervezett és szervezetlen munkások aránya a nagyüzemen belül, adataink csak hozzávetőlegesek 60 Ennek legfőbb okai a következők: A Tanácsköztársaság megdöntése után a hatalomra jutott ellenforradalmi fasiszta rendszer minden eszközt megragadott, hogy a nagyüzemekből kiszorítsa a szervezett munkásokat. Másrészt az SzDP opportunista vezetése is úgy látta, hogy a nagyüzem veszélyes táptalaja a kommunista szervezkedésnek és a harcos forradalmi mozgalmaknak, ezért nem szervezte őket. Azért sem fordított erre nagy gondot, mert a választásoknál —• a választójogi törvény megszorításai, mindenekelőtt a több évi egy helyben lakás követelménye miatt — kevésbé jöhettek számításba. 61 Lásd Zágoni Ernő: i. m. 51. 1. 62 Lásd Matolcsy Mátyás: Az életszínvonal alakulása Magyarországon 1924 —1944. Bpest. 1944. 38 — 41. 1., KGL GyOSz-iratok. 1941/42/560/b. 63 50 év. 1898—1948. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének XVII. kongresszusa. Bpest. 1948. 104. 1. 64 Rendelkezésünkre áll Peyer Károlynak a szakszervezetek taglótszámáról és pénztári forgalmáról a Belügyminisztériumnak készített kimutatása. E szerint 1942 januárjában 72 374, márciusában 69 550, májusában 70 234 tagja volt a szakszervezeteknek (PI Arch. BM VII. res. 1942. sz. п.). Ezzel szemben a Szakszervezeti Tanács 1948-as jelentése a szervezett munkások számát 1942-ben 101 972-re teszi. (Lásd: 50 év. 104. 1.). Ha a Peyer 1942-es jelentésében szereplő létszámnál több is volt a tagok száma, a százezret egyáltalán nem érte el. Ezt igazolja a Szaktanács ugyancsak 1948-as jelentése, amely 1943-ra csökkenést (96 373 fő) mutat ki, holott a rendelkezésünkre álló adatok azt bizonyítják, hogy 1943-ban jelentős emelkedés következett be. 05 Nem véletlen, hogy a GyOSz urai az 1941 őszén tervbevett munkáskamarák felállítását éppen azzal az indokkal vetették el, hogy „jelenleg a munkásságnak csak egy töredéke van szervezve, az is egymással merőben szembenálló szervezetekben. A munkáskamarák felállítása viszont egy szervezetben egyesítené az összmunkásságot, ami komoly politikai erőt jelentene a viszonyok rosszabbodása esetén... a szélsőséges törekvések számára" (KGL GyOSz-iratok. 'l941/42/560/b).
