Századok – 1966

Pach Zsigmond Pál: A III. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszusról 19

A III. NEMZETKÖZI GAZDASÁGTÖRTÉNETI KONGRESSZUSBÓL 25 küldte be „Adózás és társadalom a XVII. század végi Magyarországon" c. tartalmas értekezését, amelynek ismertetéséhez és vitájához a szerző távollétében N. Kiss István és Zimányi Vera járult hozzá. A 4. szekció az elpusztásodott falvak problémájával foglalkozott, sőt a kongresszus alkalmából kiadott, az idevágó kutatások eredményeit összegező, terjedelmes kötettel lepte meg a résztvevőket. Mivel magyar referátum ehhez nem érkezett, a szekció vezetője, a párizsi Jacques le Goff Makkal Lászlót kérte fel, hogy a kérdés magyarországi kutatásának állásáról beszámoljon. Az 5. szekció — a kölni Hermann Kellenbenz szervezésében — a vállalkozások struktúráját vitatta meg: itt Ránki György lépett fel hozzászólással. — Az 1. szekció témájához (A technikai találmányok elterjedése a textil- és vasiparban) magyar részről Endrei Walter küldött be érdekes referátumot „A többszerszámos munkagépek keletkezése és elterjedése a textiliparban" címen; részt vett a szekcióülés vitájában is, amelynek összefoghatatlan szerteágazása a technikatörténet elvi-elméleti alapjainak kidolgozatlanságát tükrözte. Hadd sorakoztassuk még fel a többi szekció • —. összesen 14! — nem kevésbé érdekes témáit: a tulajdon társadalmi megoszlása; bérek és gazdaság; népesedési viszonyok és gazdaság; egészségügyi ellátás és gazdasági fejlődés; a nemzetközi kereskedelem eszközei; a gazdaságilag elmaradott területek; sőt, a középkori és modern témák mellett: a gazdaságtörténet helyzete a klasszikus ókor történetének keretében. Ezekről azonban már legföljebb másodkézből szerzett töredékes értesülések alapján tudnánk beszámolni. De a további részletek halmozása amúgyis szétfeszítené egy beszámoló kereteit. Aminthogy csaknem szétfeszítette magának a kongresszusnak a kereteit is. Ez volt a komoly magva Fernand Braudel tréfás megjegyzésének: a varsói Witold Kula egyik nagy érdeme — úgymond —, hogy elmellőzte a gondjaira bízott szekció megszervezését, s így legalább eggyel csökkentette a szekciók számát. (Zárójelben: Kula professzort most mégsem ezért, hanem egyéb érdemeiért választották a Társaság alelnökévé.) Hogy a kongresszus valamelyest túlméretezett, túlzsúfolt programot nyújtott, szembeszökően megmutatkozott a plenáris záróülésen is. Míg a plenáris megnyitóülés alkalmával — ezen az elnöki megnyitóbeszéden kívül Simon Kuznets, a Harvard Egyetem közgazdászprofesszora „Tőkeképződés a modern gazdasági növekedésben" c. előadása hangzott el — zsúfolásig megtelt a Bajor Tudományos Akadémia impozáns díszterme (úgyhogy a magyar delegáció kissé késve érkező tagjai alig tudtak ülőhelyhez jutni), addig az öt nappal későbbi záróülésen — ennek tudományos programját Jacques le Goff és Ruggiero Romano „Táj és népesség Európában a XI. századtól" c. nagyérdekű előadása nyújtotta — ugyanebben a teremben, hogy úgy mondjam, kényelmes elhelyezkedési lehetőségek adódtak. A záróülés napirendjéhez tartozott egyébként a Nemzetközi Gazdaságtörténeti Társaság (Association Internationale d'Histoire Économique) végleges alapszabályainak megvitatása és elfogadása, amit a Társaság ún. Commission-jának — a Nemzeti Bizottságok és a tagtársulatok képviselőiből álló testületnek —néhány nappal korábbi ülése készített elő. Ezt követte a Commission második ülése, amikor a Társaság vezetőségének, a 10 tagú Comité Executif-nak a megválasztására került sor, mintegy 25 jelölt közül, titkos szavazással; az a megtiszteltetés ért, hogy a vezetőségbe engem is beválasztottak. Nyilván nem tévedünk, ha úgy értékeljük: az a tény, hogy a Comité Executif 10 tagja közül négyen szocialista országokat: a Szovjetuniót, Lengyelországot, Csehszlovákiát és Magyarországot képviselik, a szocialista országok-