Századok – 1966
Pach Zsigmond Pál: A III. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszusról 19
A III. NEMZETKÖZI GAZDASÁGTÖRTÉNETI KONGRESSZUSBÓL 23 termelékenységét illetően, jelentős számszerű általánosítást tett valószínűvé: Slieher van Bath korábbi adatsorozatainak — lásd a wageningeni füzetek 10. számát — olyan értelmű kiegészítését és általánosító interpretálását, amely szerint az elvetett mag ötszörös hozama a legmagasabb termelékenység, amelyet az európai feudális földművelés elérhetett, s ennek a mutatószámnak a túllépése már a feudalizmus bomlásával, a tőkés mezőgazdaság bontakozásával összefüggő jelenség. A szekció munkálatai azt is nyilvánvalóvá tették: a gazdaságtörténet további teendői között megfelelő helyet kell biztosítani mind az idevágó forrásfeltárás folytatásának, mind a termelékenység történeti alakulása nemzetközi összehasonlítását és szintetikus tárgyalását lehetővé tevő egységes statisztikai módszer kidolgozásának, — amint azt a szekció záróülésén a francia marxista Pierre Vilar meggyőzően kifejtette. Ugyancsak a mezőgazdasági termelés, közelebbről a mezőgazdasági árutermelés kérdéseiből indult ki, de a társadalmi munkamegosztás másik ágához, a városfejlődéshez vezetett át, s a falu és város közötti terménypiaci kapcsolatok alakulásának, a városok élelmiszerellátásának tanulmányozását tűzte ki témájául a kongresszus 10. szekciója, amelyet a müncheni egyetem gazdaságtörténészprofesszora, Friedrich Lütge készített elő. A szekció keretében 8 referátum került bemutatásra és egyenként eléggé tüzetes megvitatásra; bevezető, fő előadás nem volt előirányozva, hanem a 3 félnapos ülés tanulságainak záró összegezése; utóbbira azonban Lütge akadályoztatása miatt —, aki mint házigazda az egész kongresszus szervezésében sokat fáradozott — nem került sor. A referátumok színes, változatos tablót nyújtottak — már csak azért is, mert a városi ellátás kérdéseit különböző országokban s különböző időszakokban vizsgálták, és hozzátehetjük: eléggé eltérő szempontokból közelítették meg. A belga J. A. Van Houtte és A. Verhulst közös előadása ívelte át a legszélesebb történeti periódust: a németalföldi városok ellátását a XI. századtól a XVIII. századig követte nyomon, s az élelmiszereken kívül a tüzelő- és építőanyag-ellátásról is érdekes adatokat-tényeket közölt. A marburgi gazdaság-I történész, Ingomar Bog, angliai kutatásainak eredményeként, London fogyasztási centrummá válásáról értekezett, 1500 és 1640 között, — abban az idő-1 szakban, amikor az angol főváros többszázezres (a XVII. század végére pedig félmilliós) várossá nőtt, és lakosságszámával az összes többi európai várost messze maga mögött hagyta. A rohamosan kiterjedő londoni piac az angol mezőgazdaság intenzívvé válását erőteljesen előmozdította, — elannyira, hogy a főváros élelmiszerszükségletét a hazai termelés, a halat kivéve, a tárgyalt időszakban mindvégig fedezni tudta. Ez az időszak Anglia gyors gazdasági növekedésének pediódusa, amelyben London nagyvárosi fejlődésének különösen fontos szerepe volt — állapította meg Bog; abban azonban, mint mondotta, nem tud állást foglalni, hogy „vajon ez a növekedés (az 1500—1640-es periódusról van szó !) az általános jólétet mozdította-e elő, vagy csupán egyes rétegeknek a javára szolgált". . . Nyugat-Európa másik metropoliszának, Párizsnak vagy két-három évszázaddal későbbi viszonyai közé vezetett át — s tegyük hozzá: jóval egyértelműbb szociális állásfoglalással — a francia gazdaság- és társadalomtörténész, Robert Mandrou rendkívül érdekes előadása. Nem az egész város, hanem egy sajátságos városrész, a párizsi kórházalapítvány (Assistance publique parisienne) 15 — 20 ezer főre kiterjedő élelmezését vizsgálta meg 1820 és 1870 között, a csaknem hézagtalanul fennmaradt iratanyag alapján, gondos statisztikai módszerrel elemezve a fejadagok összetételének, kalóriatartalmának ala-