Századok – 1966

Történeti irodalom - Biró Sándor: Történelemtanításunk a XIX. század első felében a korabeli tankönyvirodalom tükrében (Ism. Vörös Károly) 215

216 TÖRTÉNETI IRODALOM vetlen: a hatás nem mhidig érvényesül közvetlenül és azonnal, s a tükrözött kép is sokféle közbeeső prizmán, gyakran bonyolult áttételeken át, a szellemi élet más területei (pl. irodalom) vagy az illető terület múltbeli fejlődése által is befolyásolva, s esetleg csak évtizedek múltán jelentkezik. A történeti tudat fejlődésének ilyen módon oly roppant bonyolult, sok szálból összeszőtt fonadékában a történelemtanítás bár igen fontos és erős szál, mely az egész komplexum megismerésének igen fontos tényezője, — mégsem szabad elfelejtenünk azt, hogy vizsgálata valójában csak a komplexumnak, a történeti tudatnak egészével együtt, annak fejlődését állandóan szem előtt tartva végezhető el: képünk a részről, a történelemtanításról csak ennek az egésznek ismeretében lehet teljes értékű és helyes arányú, s csak így tudjuk megtalálni azokat a szempontokat, melyek a részterület értékeléséhez is elengedhetetlenek. Mindezek a körülmények Biró munkájának témaválasztását eleve igen érdekessé teszik, nagy mértékben keltve fel érdeklődésünket vizsgálati módszere és eredményei iránt. Biró munkája tárgyát 1830-cal elvágott két időbeli periódusban vizsgálja. Az elsőben a XVIII. század végéig visszanyúlva elemzi a feudalizmus válságát és annak politikai hatását, majd a történelemtanítás a válság hatása alatt hivatalosan kitűzött céljait, a tanárképzést, s a történettanítás tankönyvi és néhány jelesebb pedagógus kéziratosan fennmaradt munkájából rekonstruálható tananyagát. A második rész 1848-ig elmenve a reformkornak a történelemtanításra hatni képes gazdasági és politikai viszonyai bemutatása után a fősiílyt ugyancsak a tankönyvek, ill. a kéziratos tananyag ismertetésére fekteti: e periódust és ezáltal az egész munkát a történelemtanítás hatását elemző fejezetek zárják le, kimutatva ezt a hatást a 48-as ifjúság politikai magatartásában is. Biró könyvének központjában — mint ez már a fentiekből is látható — a történelemtanítás konkrét anyagának ismertetése és elemzése áll. Szerző e vonatkozásban kétségtelenül igen jelentős és úttörő munkát végzett, összegyűjtve a kor standard tankönyveit, ill. legjelentősebb tankönyvpótló kéziratait. Ezeknek a kor társadalmi, gazdasági és politikai problémáihoz legjobban kapcsolódó, azokat legjellegzetesebben tükröző kérdésekben elfoglalt álláspontját jól kiválasztott konkrét fejezeteiken bemutatva és elemezve állapítja meg végül helyüket és értéküket a hazai tanulóifjúság és ezáltal a társadalom történeti tudatának formálásában. A könyv teljes terjedelmének csaknem %-ét e részek teszik ki, igen érdekes képet nyújtva egyrészt még az egyes standard tankönyvekben is az idők folyamán tagadhatatlanul érvényesülő bizonyos, s a polgári átalakulás haladását, kibontakozását kétségtelenül érzékeltető változásokról, másrészt a kéziratos törtónelemtanítási anyagban (mégpedig elsősorban a protestáns iskolákéban) megfigyelhető, ennél jóval gyorsabban fejlődő eszmei radikalizálódásról; jellemző vetületei ezek, mindkét vonatkozásban, a válság órlelődésének, ill. e folyamat az egyes iskolafajtákat irányító rétegekben különböző gyorsaságú és élességű tudatosodásának. Ezenkívül felhívja a figyelmet a könyv néhány, az egyszerű tankönyv határain már túlmutató jellegű s jelentős, önálló és határozott profilú történészegyéniséget elénkállító munka szerzőjére, így elsősorban Bocsor Istvánra, a pápai kollégium kevésbé ismert történelemtanárára, s ezzel kapcsolatban az ő, Petőfi és Jókai világképének fejlődését pápai éveikben feltehetően jelentősen befolyásoló hatására. Biró könyvét végigtanulmányozva bizton megállapíthatjuk: a XIX. század első felének mint az egész XlX. század, sőt ezáltal sokban még napjaink történetszemléletét is döntően befolyásoló korszaknak történei i köztudata, munkájának e fejezeteit ismerve, gyökereit és eredetét illetően adatszerűségében, tényszerűségében sokkal világosabban áll előttünk, mint eddig állott; a könyv jelentőségét e szempontból tovább már nem is kell hangsúlyoznunk. Ennek ellenére sem hallgathatjuk el azonban, hogy Biró munkájában ugyanakkor jelentős hiányosságokat is találhatunk. E hiányosságok egyrészt szerző, sajnos, meglehetősen sematikus történeti látásmódjából származnak. „Hazánkban a haladás legfőbb követelményei az ország önállóságának visszaszerzése és a polgári átalakulás voltak. Mindaz, ami e két nagy törekvés megvalósítását előkészítette, előmozdította és erősítette, a haladás ügyét szolgálta ..." — írja munkája elején. Az alapjában helyes, de e megfogalmazásban, megfelelő elemzés nélkül mégis csak túlságosan is sommás és kategorikus megállapítást (mint láthatólag általános történeti vezető szempontot) ezután most már a tulajdonképpeni témának tárgyalásában is (többé-kevésbé természetszerűen) hasonló leegyszerűsített ellentétpár követi: a katolikus, abszolutista Habsburg-állam a Ratio Educationisban megfogalmazott műveltségeszményének, az engedelmes alattvalónak merev szembeállítása az abszolutizált nemzeti szabadságeszme hordozójaként bemutatott protestáns művelődési eszménnyel. A nemzeti önállóságnak és a polgári átalakulásnak ilyen sommásan a haladás egyedüli kritériumaiként való beállítása (anélkül, hogy ezeknek a konkrét politikai gyakorlatban végül is megmutatkozó bizonyos belső ellentmondásaira is rámutatna) kétségtelenül logikusan vezet el addig, hogy