Századok – 1966

Történeti irodalom - Szilágyi János: Munkásosztályunk általános műveltségi helyzete 1919–1945 között (Ism. Glatz Ferenc) 207

( TÖRTÉNETI IRODALOM 209 ilyen általánosításra a kutatót feljogosíthatná. Ugyanakkor azt sem szabadna figyelmen kívül hagyni, hogy ez a viszony, ez a kapcsolat a rendszer éveiben hol szorosabb, hol lazább. A könyv ezután a munkásosztály rétegeződése és a kulturális érdeklődés közötti összefüggéseket elemezve megállapítja, hogy a szakképzettség nélküli betanított munkásság gyakran éppen műveltségbeli elmaradottsága miatt lehetett jó talaja a jobboldali propagandának. Másféle rétegződés is megállapítható a munkásosztályon belül a művelődés szempontjából: különbséget kell tenni a városi és vidéki munkás, valamint a férfiak és nők általános műveltségi helyzete között. A vidéki munkás bele volt kényszerítve a falu sokkal elhanyagoltabb kulturális, szociális viszonyai közé, a munkásnők pedig a napi munkaidő ledolgozása után még a háztartást is ellátták, mely a korabeli viszonyokat tekintve igen megterhelte őket és minden kulturálódási lehetőségüknek útját vágta. A munkásosztály egészére azonban — állapítja meg a szerző — a művelődési vágy volt a jellemző, és noha ezt az uralkodó osztály saját ideológiai befolyásának kiterjesztésére igyekezett felhasználni kulturális szervezetei, egyesületei révén, ez lényegében nem sikerült. A munkásosztály a munkásmozgalomra építve megteremtette a munkáskultúrát, mely osztályharcának egyik fegyvere volt (31. 1.). Ezután a szerző a korabeli szociográfiai felmérések alapján igyekszik érzékelhető képet nyújtani a munkások olvasottságáról, mozilátogatásáról, sportolásáról. Igen olvasmányosan írja le a kommunista, szociáldemokrata sajtó és könyvanyag alapján egy-egy munkás napirendjét; vizsgálja korabeli statisztikák alapján, hogy mennyit költöttek a munkáscsaládok átlagban művelődésre. Ezt az általános képet élesíti az egyes kulturális tényezők alakulásának megvizsgálása: újság- és könyvolvasás — mely alkalmat ad bizonyos műveltségbeli kategorizálásra is az olvasott sajtó, illetve könyvanyag alapján — könyvtárlátogatás, rádióhallgatás, utazási lehetőség, nyelvtanulás. E tényezők egymás mellé állítása sajnos legtöbbször csak a korabeli publikációk alapján történő felsorakoztatás, és e tényezők összefüggéseinek megmutatására már nem vállalkozik a szerző. Véleményünk szerint a mai kutatónak nem szabad megállnia a korabeli pontos vagy kevésbé pontos felmérések eredményeinek ismertetésénél, hanem ezen részek önálló szerepét alá kell vetnie azok közös törvényszerűségeinek. Igaz, hogy ilyen irányú törekvést jelent a gazdasági-szociális helyzetre való állandó visszatérés, a kulturális elmaradottságnak a szociális helyzethez való kötése. Valóban ez az osztályonbelüli közös műveltség, tudat alapja. Hiányzik azonban e műveltség közös tartalmi elemeinek feltárása, mely e tényezőkben nyilvánul meg. Itt bátran és sokkal nagyobb anyag alapján, kevesebb általánossággal olyan összefüggéseket kellett volna megmutatni, amelyek a mindenkori proletárkultúra alapjai: internacionalizmus, osztályviszonyok felismerése, nemzeti haladás stb. eszméjének a munkáskultúrában való megnyilvánulása. A második nagyobb szerkezeti egység a művelődéspolitikai törekvéseknek a munkásosztályra gyakorolt hatását vizsgálja. A magyar uralkodó osztályok művelődéspolitikája része volt általános politikájuknak, a kultúrpolitika céljai a különböző taktikai célkitűzésekkel összefüggésben voltak. A klebelsbergi „szellemi elit", aHóman kultuszminisztersége alatt kiteljesedő „nemzeti egység"-koncepció mögött egy tudatos népellenes, antidemokratikus osztálypolitika húzódott. Ezek az elvek határozták meg alapjában a rendszer iskolapolitikáját, népművelését a különböző jobboldali egyesületekben, az üzemi szabadidőmozgalmak tevékenységét. Az elemi iskolák, noha a legszélesebb néptömegeket hivatottak művelni, viszonylagosan kicsiny összeggel szerepeltek a kormány költségvetésében. A középiskolák és egyetemek tandíja, másrészről a dolgozó osztályok alacsony keresete már eleve biztosítéka volt a munkás- és parasztfiatalok kiszorítottságának ezen intézményekből. A széleskörű szakoktatásra hivatott tanonciskolák konzervatív szelleme, a vallásos, nacionalista eszmék jegyében történő nevelés nem lehetett alapja a korszerű szakmai és általános műveltségű munkások képzésének. A felnőtt munkások képzése sem volt jobb. A különböző egyesületekben tartott alacsony színvonalú előadásokon, tanfolyamokon a „keresztény kurzus", a „nemzeti egység" elemeit igyekeztek meggyökereztetni a munkások gondolkodásában. Ehhez a szellemi hadjárathoz igyekeztek intézményesített keretet nyújtani az iskolánkívüli népművelés, különböző szabadidőintézmények (kultúrházak, könyvtárak), a hol közvetett, hol közvetlen politikai céllal életrehívott egyéb jobboldali kulturális szervezetek. Itt kell megjegyezni, hogy véleményünk szerint nem helyes az iskolánkívüli népművelés és a szabadidő-mozgalom, valamint az egyéb kulturális szervezetek ilyen éles cezúrával történő szétválasztása, sőt egyes helyeken szembeállítása (pl. 83. 1.). Igaz, hogy szervezeti formájuk szerint különbözött az egységesebb, centrálisabban (Szabadoktatási Tanács, majd a minisztériumon belüli népművelési ügyosztály által) irányított 14 Századok 1966/1