Századok – 1966

Történeti irodalom - Sík Endre: Fekete-Afrika története II. köt. (Ism. Krizsán László) 189

190 TÖRTÉNETI IRODALOM valamennyi hatalom esetében érvényesült — a munkaerű kérdését, az olcsó munkástömegek megteremtésének szükségét, az afrikai népek társadalmi rendjének erőszakos átalakítását áliíLotta előtérbe. i^ík Endre megrajzolja azokat a társadalmi átalakulásokat, melyek Fekete-Afrika politikai felosztása után, a kontinens egyes területein bevezetett különböző kizsákmányolási rendszerek nyomán alakultak ki. Az ipari és mezőgazdasági bérmunkásság kialakulásának menetére döntő befolyást gyakorolt Afrikában a földkisajátítás formája, mérve és a földbirtokviszonyokban bekövetkezett változás. Ezek határozták meg a gyarmati igába kényszerít.ett afrikai népek társadalmának fejlődési irányát és előfeltételeit, az ipari és mezőgazdasági bérmunkásság kialakulásának ütemét, a parasztbirtokosok és nemzeti burzsoázia létét, számát, szerepét és gazdasági helyzetét, egyszóval: az osztálydifferenciálódás útját és mélységi arányait. Egyetlen ponton érezzük csak hiányosnak a társadalom anyagi életében végbement változások elemzését: nem foglalkozik a szerző az afrikai vándormunkások kialakulásával és szerepüket a gyarmati társadalom gazdasági és politikai életében mellőzi. Anélkül, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítanánk az imperialista gyarmatosítás eredményeként létreiött, majd intézményes ós tömegméretű jelenséggé alakult, sajátosan afrikai munkásvádorlásnak, úgy véljük, hogy az afrikai társadalom képe a vándorló parasztmunkás afrikaiak nélkül nem teljes. Elég megemlíteni, hogy a gyarmati ipar, a bányászat és az európai ültet,vényesek termelése is a munkásvándorlás rendszerére épült.. A gyarmati iparban, a bányászatban, a szállítási vállalatoknál és az ültetvényeken foglalkoztatott munkások 60 — 70, területenként 80 — 90%-a idegen tartományból vagy más gyarmatról önként vagy kényszer alkalmazásával, esetenként munkástoborzók útján érkezett vándormunkás. S ez% nem egy későbbi kor jellemzője. Az afrikai vándormunkások akkor jelentek meg az Éhség Országútján, amikor a gyarmatosítók megfosztották őket földjeiktől. Nem közömbös a vándormunka-rendszer hatása a munkásosztály kialakulására, a néptömegek politikai iskolázására, s így közvetve a nemzeti függetlenségi mozgalmak alakulására sem. Mert amíg a vándormunkarendszer egyfelől gátolta az egységes, magasan képzett nagyüzemi proletariátus kialakulását, másfelől viszont — a falvakba vagy rezervátumokba rendszeresen vissza-visszatérő vándormunkások útján — igen kedvezően hatott a parasztság tudatának formálására, előkészítette a későbbi felszabadító mozgalmakban nagy szerepet játszó imperialistaellenes népfront kikovácsolódását. Véleményünk szerint abban, amit a szerző a felszabadító mozgalmak jellegéről ír, hogy „a parasztság a proletariátus hatására, a proletariátus harci tapasztalatainak megismerése nyomán arra törekedett, hogy létrehozza saját paraszti szervezeteit és szervezett, közös fellépésekkel folytassa gazdasági harcát" (133. 1.) — a vándormunkások hatását ismerhetjük fel. E rövid ismertetés keretében, sajnos, nincs lehetőségünk mégcsak felsorolni sem azokat a számottevő eredményeket, melyeket Sík Endre az Afrika-történet lényegét alkotó problémakomplexumban (gyarmati igazgatási rendszerek, afrikai társadalmak állapota az imperialista behatolás idején, a gyarmatosítók belső ellentétei stb.) a szakirodalomban egyedülállóan, mélyreható, sokoldalú elemzésével elért. Ezen eredmények és a mű már ismertetett érdemeinek általános nagyrabecsülése mellett a kötet két sajátosságát külön is hangsúlyozni kívánnám. Sik Endre munkája nemesupán alapvető forrás Fekete-Afrika XX. századi történelmének tanulmányozásához, hanem egyben az első magyar szakbibliográfia is a fekete kontinens történetéről. Külön kívánnám méltatni az afrikai függetlenségi harcok és nemzeti felszabadító mozgalmak monografikus alapossággal és leíikális teljességgel megírt fejezeteit. Az ösztönös és hagyományos törzsi ellenálláson túlnövő tömegmozgalmak sokféleségét ismerjük meg Sík Endre munkájából. A szudáni új Máhdi XX. századi, parasztegyenlőséget hirdető hadseregéről, a vallási tanokat imperialistaellenes jelszavakká formáló szektamozgalmakról, a titkos szervezetek, az „Őrtorony", a „Kígyó" stb. tevékenységéről, valamint a legkevésbé ismert gambiai és szomáli felkelésekről, s ezek mellett az egész kontinenst imperialistaellenes „lázadó földdé" magasztosító mozgalmakról Sík Endre páratlan monográfiát írt. E mozgalmak — melyeknek kibontakozását Fekete-Afrika története második kötetének lapjain kísérhettük végig — egyben összekötő kapcsot is képeznek Sík Endre művének nagy érdeklődéssel várt harmadik kötetéhez, melynek témája a nemzeti felszabadító mozgalmak győzelme, Afrika felszabadulása. ! KRIZSÁN LÁSZLÓ