Századok – 1966

Történeti irodalom - Engels ld. Marx. - Galántai József: Magyarország az első világháborúban. 1914–1918 (Ism. Gonda Imre) 180

( TÖRTÉNETI IRODALOM 181 Véleményünk szerint Románia helyzete a háború kitörésekor távolról sem volt olyan, hogy a központi hatalmakkal szembeni katonai fellépése azonnali veszélyt jelenthetett volna. Ez még Olaszország esetében sem jelentkezett ebben a formában, noha ez nagyobb erőt képviselt, mint a vele sok hasonlóságot mutató Románia. Az is kétségtelen, hogy mind a két államnak nem is annyira időre volt szüksége a Központi Hatalmak szövetségi rendszeréből való kiszakadásra, mint azokra a tapasztalatokra, amelyeket azok háborús eredményeivel kapcsolatban nyerhetett. Hogy Tiszánál ez a szempont szintén szerepet játszott, az kétségtelen, de ugyanúgy tudta azt is, hogy negatív eredmények esetén Románia távolmaradására a háborútól — aligha számíthat. Tisza tudhatta, hogy ez a Román Királyság számára sem véglegesen eldöntött kérdés, s magatartása általában nem 1914 júliusában, hanem csak a háború folyamán realizálódó tény. Máshol kell tehát e probléma döntő mozzanatát megkeresnünk, s meg is találjuk — Galántai könyvében is. Galántai ui. könyvének 92. oldalán ismerteti Andrássynak egyik — Tschirschky német nagykövettel folytatott — beszélgetését, amelyben utóbbi kifejtette, hogy a német kormány a júliusi válság idején valóban igyekezett erélyes akcióra bírni a Monarchia kormányát, s éreztetni, hogy Ausztria-Magyarország „elvesztené értékét, mint szövetséges", ha nem bírná a szerb kérdést, akár katonai úton is megoldani. Ezen a ponton található Tisza véleményváltoztatásának kulcsa. A német szövetség szilárdsága, minden ingadozástól mentes, feltétel nélküli biztosítása békében is, nem csak háborúban, főfeltétele volt a Monarchia hatalmi helyzetének. Tisza hadüzenettel kapcsolatos súlyos fenntartásai ellenére sem vállalhatta a német kormánykörök bizalmának megrendülését, a Monarchia szövetségesi értékének csökkenését, annál is kevésbé, mert hiszen — s ezt Galántai többször is hangsúlyozza — nem arról volt szó, hogy nem akart leszámolást Szerbiával, legfeljebb arról, hogy az időt és az adott diplomáciai feltételeket nem tartotta megfelelőknek. Hongsúlyozható tehát, hogy Tisza hadüzenettel kapcsolatos vélemény változtatásának döntő oka az volt, hogy a németek Monarchiával kapcsolatos bizalmának megrendüléséért semmilyen felelősséget vállalni nem akart, mert ennek ugyancsak igen súlyos következményei lehettek volna a. Monarchiára nézve. Hogy a németek a Monarchiát a háború kirobbantásának eszközéül is fel tudták használni, az törvényszerűen következett abból, hogy „nagyhatalmi" helyzetének is támaszai voltak. Zsarolás volt ez Î Az adott helyzetben ugyan nincs helyük az erkölcsi kérdéseknek, Tisza azonban hamar felismerte azt, s levonta az abból adódó elkerülhetetlen következtetéseket. Ezzel ugyan elnapolta az általa is előrelátott válságot, végképpen megszüntetni azonban nem tudta. A másik vitatható problémakör Galántai munkájában a szocialista forradalom és a nemzeti mozgalmak egymáshoz való viszonyának kérdése. Galántai ezzel kapcsolatban azt írja, hogy „a szocialista forradalomnak természetesen nem a nemzeti kérdés megoldása az alapvető feladata, vagy alapvető kérdése" (341. 1.). E tételszerű megállapítás elsősorban azért helytelen, mert a szocialista forradalom és a nemzeti mozgalmak ilyen merev szembeállítása is az. (Itt csak futólag emlékeztetünk Marx és Engels állásfoglalásaira nemcsak az 1848-as forradalmak kérdésében, de később a német, az olasz, a magyar, a lengyel, az ír stb. stb. kérdésekben is.) A szocialista forradalmak általában nemzeti keretekben mennek végbe, s át meg át vannak szőve a nemzeti vonatkozások számtalan szálával. A nemzeti kérdések a társadalmi élet kiszakíthatatlan részét képezik, s az ezen a területen fellépő s fejlődést gátló — tehát a társadalmi haladás s az osztályharcok kibontakozását is akadályozó — rendellenességek kiküszöbölése a szocialista forradalomnak is elsőrangú feladata és célja, amit Lenin a nemzetek önrendelkezési jogával kapcsolatos állásfoglalásai és művei bizonyítanak. Az idézett állítással szemben helyesebbnek tűnik az a megállapítás, hogy amilyen mértékben a szocialista forradalom képviselői másodrangúakna к tekintik a valóban demokratikus nemzeti problémák megoldását, olyan mértékben használhatja fel a burzsoázia e kérdéseket, s általában a nemzeti függetlenség megteremtésére irányuló politikát a belső osztályharc tompítására, a szocialista forradalom leszerelésére. Éppen, mivel a Monarchiában kibontakozott munkásmozgalmaknak nem volt következetes és radikális nemzeti programjuk, s mivel ilyen irányú célkitűzéseik nem mentek túl a kulturális autonómia időszakán, vált lehetővé az, hogy a nemzeti kérdéseket „a néptömegek kikapcsolásával, az antant katonai győzelmével" (178. 1.) oldják meg. (Galántainak ezirányú idézett megállapítását némiképpen ki kell egészíteni, egyfelől azzal, hogy az utódállamok létrejöttében jelentős néptömegek is résztvettek, másfelől, hogy az Októberi Szocialista Forradalom hatása ebben a vonatkozásban is igen jelentős mértékben érvényesült.) Megfigyelhető, hogy Galántai munkájában a nemzeti mozgalmak értékelésével kapcsolatos fejtegetések kissé bizonytalanok, aminek főoka éppen az, hogy szocialista fórra-