Századok – 1966
Történeti irodalom - A magyar irodalom története II. (Ism. Péter Katalin) 172
( TÖRTÉNETI IRODALOM 173 az udvar, mind a magyar birtokosok szempontjából." Ez az időszak a késő-barokk (rokokó) irodalom szakasza, a barokk lassú elhalásának ideje. Az anyag periodizációjának szempontjával kapcsolatban alapvetően két probléma merülhet fel. Az egyik az, hogy vajon a felépítmény változása valóban olyan szorosan követi-e a társadalmi alap alakulását, hogy pusztán ez utóbbi szem előtt tartásával lehessen a felépítmény jelenségeinek korszakbeosztását végrehajtani, ahogyan ezt a szerzők teszik. A második pedig, hogy vajon indokólt-e az egyetemes művelődéstörténet figyelmen kívül hagyása a magyarországi barokk kultúra alakulásának ábrázolásánál. A két felvetett probléma együtt jelentkezik az első periódushatárnál. A szerzők a magyarországi barokk korszak kezdetének megállapításánál nem tudják meggyőzően kimutatni azt a döntő változást, amelynek alapján ,,új rendi társadalom"-xól lehetne beszélni ós az új rendi társadalom kialakulásával párhuzamosan létrejövő barokk kultúráról. A társadalmi viszonyok lényeges változását, az uralkodó osztály helyzetében végbemenő döntő átalakulást olyan egyetemes művelődéstörténeti korszak esetében, mint amilyen a barokk, nem is feltétlenül csak nálunk kell keresni; az európai változások irányába eső, nálunk talán nem is döntő átalakulás elég lehet ahhoz, hogy az egyetemes kultúra új áramlata nálunk is befogadásra találjon. Mivel az 1000 körüli évek változásai nem látszanak korszaknyitó jelentőségűnek a rendiség és a Habsburg-ház kapcsolatának történőiében, de a magyarországi feudalizmus történetében egyáltalán sem, az új kultúra kialakulásának a bemutatásánál а magyarországi ós az cg \ etemes, történeti és művelődéstörténeti jelenségeknek egymással szorosabb kapcsolatban való bemutatása lenne indokolt. Ilyen jellegű történész előmunkálatok azonban hiányoznak, és ezek elvégzése nyilvánvalóan nem is lehet egy irodalomtörténeti összefoglalás szerzőinek a feladata. Hasonlóképpen történeti előmunkálatok hiányára vezethető vissza az, hogy a magyarországi barokk kor társadalmi viszonyainak történelmünk más koraitól eltérő sajátosságait nem tudták meggyőzően meghatározni. A rendi hatalom és az abszolutizmus egész korszakra érvényes szövetségének a hangsúlyozása a történeti problémák erős leegyszerűsítésének látszik. A szövetség alapját képező objektív érdekközösség kétségtelenül fennállt az egész korszak folyamán, hatása azonban 1711 előtt rendkívül ellentmondásosan érvényesült. A rendiségnek és a Habsburg-hatalomnak az egymásrautaltságon alapuló szövetsége tulajdonképpen csak 1711 után, illetve még a Rákóczi-szabadságharc alatt alakult ki, de nem állt fenn а XVII. század eleje óta. Magyarországi Habsburg-abszolutizmusról beszélni pedig anakronizmus а XVII. század harmadik harmada előtt. A szerzők felfogása szerint régi magyar irodalmunkban a kifejezetten irodalmi irányzatoknak csak csíráit kereshetjük, az irodalom rétegződését ebben az időszakban nem irodalmi célkitűzések és programok, hanem világnézeti, műveltségi, társadalmi tényezők hozták létre. Ennek megfelelően а barokk korában főúri-udvari, nemesi, polgári és népies irodalmi irányokat különböztetnek meg. Valamennyit a reneszánsz korából származtatják, а polgári irányt kivéve a deák irodalomból alakultak az írásbeliség és a műveltség terjedése következtében. A polgári irány pedíg a reneszánsz humanista elemekkel átszőtt egyházi irodalmának megváltozott folytatása. A főnemesség udvari iránya a deák iiadalomból annak Mohács utáni virágzó periódusában vált ki, а deák irodalomból alakult a reneszánsz fénykorától (XVI. század utolsó harmada) fokozatosan a népszerű irodalom, ebből emelkedett ki a barokk hőskorában a nemesség irodalmi iránya. A kötet tárgyalása végigkíséri a főnemesség udvari irodalmának útját a reneszánszkori humanista, reformációs jellegének barokká alakulásától. A barokk 1040 után vált uralkodóvá ennek a rétegnek a kultúrájában. A barokk hőskorának udvari irodalma a főnemességnek a Habsburgoktól való fokozatos elidegenedését tükrözi. Elsősorban a kor legnagyobb történelmi és irodalmi személyiségének, Zrínyinek a munkásságában a magyar fejlődés gyökeresen új utakra való terelésének a szándéka is kibontakozott. E korszak főurainak harciassága azonban elsősorban a meglevő rend biztosítására irányult, mondják a szerzők, ennél kedvezőbbet nem remélhettek, nem is volt rá igényük. A barokk hőskorának udvari költészete а XVII. századi szépirodalom legértékesebb része. Az udvari kultúra 1690 után lehanyatlott, a század végétől rohamosan elidegenedő arisztokrácia nem tette lehetővé továbbfejlődését. A főnemesi-udvari irodalom legjobb hagyományainak (Zrínyi) folytatója a szerzők szerint a főúri rétegnek egv elenyésző kisebbsége és a barokk hőskorának nemesi irodalmát korszerű irányban továbbfejlesztő kisszámú nemes, gyakorlatilag Bethlen Miklós és Rákóczi Ferenc, valamint- közvetlen környezetük. Az ő törekvéseikben nemcsak osztályuk legjobbjainak előremutató öröksége, de a puritánusok és а kortárs protestáns értelmiség törekvéseinek а nyomai is megtalálhatók. Az ő irodalmi tevékenységükben a haladó nemzeti, politikai aspirációk egyesülnek a feudalizmus kereteit lazító érzelmes kegyességgel, személyes vallásossággal. Ez a
