Századok – 1966

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1396

1422' EOLYÓIRATSZEMLE mensevik és narodnyik túlzás volt), és a parasztság konzervatív voltát bizonygatja. Az Októberi Forradalmat csak a háború, és főleg annak a parasztságra gyakorolt hatása következményének tartja. — THEODORE H. VON LAUE hozzászólásában: A liberális alkotmányosság esélyei (34—46. 1.) a kórdós megválaszolásának szubjektív nehézségeit (emigráns nosztalgiák stb.) hangsúlyozva állást foglal a liberális konstitueionalizmus útjának járhatatlansága mellett. Egy liberális-alkotmányos Oroszország szerinte nem tudott volna megállni a maga lábán a nemzetközi hatalmi versengésben, iparosodása túl későn indult meg ehhez. Ha távolmaradt volna a háborútól, akkor polgári ellenzéke valószínűleg átvette volna a hatalmat, de már nem lett volna ereje a birodalom összetartására a tömegek felébredő politikai aktivitásával szemben, és a liberálisok szembekerültek volna saját elveikkel és a néptömegekkel, akiknek szembefordulása — „középosztály" hiánya és a termelés fejletlen volta következtében — törvényszerű volt, az ellentétek növekedésének eredményeként. Tehát 1914-ben már nem volt kiút a cárizmus és a kiváltságos rétegek számára. — HAIMSON válaszában (47 — 57. 1.) fenntartja nézeteit Mendellel szemben, hangsúlyozza, hogy 1905-tel szemben a döntő különbség a polgári ellenzék gyengesége, a munkássággal való szembekerülése volt. A növekvő bolsevik befolyást igazolják az Ohrana — a szovjet történészek által publikált — jelentései is. Magyarázza, hogy bár nem mondta ki, hogy 1914-ben a forradalom már szükségszerűen a munkásforradalomhoz kellett, hogy vezessen („nem találom gyümölcsözőnek a történelmi szükségszerűségről szóló érveléseket"), de ezt valószínűnek tartja. Felhívja a figyelmet a további kutatásra és a szovjet történészekkel folytatandó dialógusra. — GERALD E. SILBERSTEIN: A központi hatalmak és a második török szövetség 1915 (77 — 89. 1.) bizonyítani igyekszik a török és az osztrák-magyar külpolitika önállóságát Németországgal szemben, e célból az 1915. január 11-én Németország és Törökország között megkötött, a szerző szerint az utóbbi érdekeit fokozottabban biztosító szövetség letárgyalásának részleteit ismerteti, kiemelve, hogy a Monarchia balkáni érdekeinek féltése, valamint Románia ós Olaszország ellenséges oldalon történő hadbalépésének megakadályozása miatt húzódozott szorosabb kötelezettségek (a „Nógyesszövetség") vállalásától, bár 1915. március 21-én hozzájárult a szövetséghez. — J. O. HISTORISCHE ZEITSCHRIFT 1965. 201. köt. 3. füz. — Max Weber születésének 100. évfordulója alkalmából a tanulmányokat Weber életműve tudományos elemzésének szentelték. — A. HAUSS: Max Weber jelentősége a görög-római ókor története szempontjából (529 — 556. 1.) egy Max Weber életműve szempontjából nem centrális jelentőségű kérdést világít meg igen érdekesen. Az ókori görög-római vallásoknak Weber nem juttat különösebb szerepet nagy vallásszociológiai rendszerezésében. Egy fiatalkori művének, A római agrártörtónetnek azonban önálló történeti jelentősége van mind a görög—római történelem koncepciójának kialakítása, mind Gazdaság és társadalom c. későbbi monumentális művének megalapozása szempontjából. A tanulmányíró különösen fontosnak tartja Weber elutasító álláspontját az antik történelem Eduard Meyer állal kezdeményezett modernizálásával kapcsolatban, a római agrárviszonyok beható elemzését, az ókori „kapitalizmus" fogalmának, a rabszolgák és kézművesek helyzetének, viszonyának, az ókori katonai jellegű várostípus fogalmának, a római jogfejlődés kérdéseinek tisztázását. — WOLFGANG J. MOMMSEN: Egyetemes történeti gondolkodás Max Webernél (557 — 612. 1.) azt a bonyolult ellentmondást vizsgálja, amely Max Webernek minden történetfilozófiát mint a történeti folyamattól idegen, szubjektív elemet elutasító elvi magatartása és saját meglepően önkényes ós reakciós történetszemléletének kialakítása közt fennáll. Ennek a történetszemléletnek középpontjában a nagy, de tisztán személyi értékű ideálok felé forduló egyéniség vezető szerepe áll. Ennek tartalmát a Weber ideáltípus tanában oly nagy szerepet játszó kharizma fogalom fejezi ki. Politikai ós társadalmi gondolkodásának tengelyében az a kérdés áll, hogy mit jelent a történelem a nyugati ember számára, s vajon meg tudja-e ez sajátmagát, sajátmaga lényegét őrizni a racionalizálás fölétornyosuló hullámaival szemben. Ez a kérdésfeltevés rokon Jacob Burckhardt-, Alexis Tocqueville, Marx, Wilfredo Pareto és főleg Friedrich Nietzsche kérdésfeltevésével. Max Weber válasza a sajátmaga által feltett kérdésre a heroikus pesszimizmus. A kor minden megoldási javaslatát mint illuzórikust elveti, s végső soron a nópszavazásos Führer-demokráciánál köt ki, amelyben a Führerre s rajta keresztül a nemzeti államra esik a hangsúly. — KARL BOSL: A „szociológiai szempont" a történélemben (613 — 630. 1.) az értékmentes történettudomány és az ideál-