Századok – 1966
Történeti irodalom - Csizmadia Andor: A magyar választási módszer 1848–1849-ben (Ism. Vörös Károly) 1352
1354 TÖRTÉNETI IIÎ.ODALOM periférikus, még csak nem is a választási rendszer ismertetése kapcsán történő megemlítését (s így а bevezetésben előzményeiben oly részletesen tárgyalt városi választási rendszer vegre megtörtént megoldása bemutatásának teljes hiányát is). Szerzőnek ezeken túlmencleg — úgy véljük — a népképviseleti elv egészének 1848 — 49-es érvényesülését kellett volna vizsgálnia, s ebben a keretben az országgyűlési választások vonatkozásában oly részletesen kidolgozott jogszabályok is újabb perspektívát kaphattak volna, világossá válván (a kétségtelen objektív adminisztratív nehézségeken túlmenöleg) az, hogy a birtokos nemesség azon a két területen, ahol — más és más okokból ugyan — biztosnak érezte helyzetét, vállalta a népképviseleti elv azonnali s gondosan, valóban polgári igényekkel szabályozott érvényesítésével járó politikai harcot, — ám а legsajátabb bázisául szolgáló vármegyékben а népképviselet érvényesülését már jogszabályilag is eleve úgy fogalmazta meg, hogy az pozícióit a gyakorlatban semmiképpen se veszélyeztethesse, — amit teljes mértekben sikerült is elérnie. A probléma felfogásának ilyen kitágítása •— egyrészt a népképviseleti elv alkalmazásának kiterjedését, másrészt az ennek során érvényesülő politikai és társadalmi erőket, s így az országgyűlési választások körüli harcokat illetőleg is — magáról a rendszerről is a jelenleginél lényegesen teljesebb, összetettebb, és elvileg is gazdagabb képet adhatott volna az olvasónak. Szerző már munkájának címében és annak egész szerkezetében is egyértelműen és világosan hangsúlyozza, hogy célja a választási rendszer (gyakorlatilag, mint láttuk, csupán az országgyűlési választási rendszer) ismertetése. Úgy véljük azonban: az ebből adódó kotlátoknak nem szükségképpen kellene azzal is jámiok, hogy a kérdés egészének tárgyalása (és így nyilvánvalóan már a problémák megragadása is) a választási rendszer illusztrációjaként jelentkezzék. A választási rendszer megalkotása és alkalmazása során felmerülő problémákat ugyanis a tanulmány csupán a rendszer vonatkozásában és összefüggéseiben mutatja be, ahelyett, hogy fordítva: elsődlegesen magukat a népképviseleti elv alkalmazása során országszerte robbanásszerűen jelentkező társadalmi-gazdasági problémákat látnók а maguk lehető teljességében, a rendszert pedig csak az e problémákhoz való ^iszonyában, vagyis, hogy mennyiben alkalmas ezeknek az országgyűlés szintjére való feljuttatására s mennyiben nem, — s mi ennek az oka: a rendszernek magának vagy alkalmazásának hibája-e, vagy a birtokosnemesi osztályérdekek védelmének okos számítása van-e mögötte. — Nem nehéz meglátni: а probléma megragadásának e kétféle igénye kissé az ábrázolással szemben támasztott történeti és jogászi igények különbözőségét is jelenti, — ám, úgy véljük, a vizsgálati szempontnak a látszólagosan már az eredetileg kitűzött határokon túlmenő kiterjesztése révén végül maga a rendszer is teljesebben, sokoldalúbban, s jogtörténeti tanulságok levonására is alkalmasabban vált volna megfigyelhetővé és elemezhetővé. Hogy erre csak egy példát említsünk: a kérdés ilyen megközelítésénél nem kerülte volna el szerző figyelmét a gazdatisztek választójogának biztosítása (e kétségtelenül a választási rendszer kérdéskörébe tartozó probléma) körül folyt harc: a választójog polgári szemléletének, polgári értékrendjének megjelenésével egyszerre fellépő konfliktusoknak e sokféle szempontból is rendkívül jellemző példája. A gazdatisztektől ugyanis, őket a törvény alkalmazásában (teljesen logikusan) „gazdai hatalom alatt álló" személyeknek tekintve, sok helyen megtagadták а választói névjegyzékbe való felvételt, ami végső fokon a választójogot egy negyed telekig megkapott parasztok felé a gazdatisztek által képviselt (sőt egyes megyékben az elsősorban kisnemesiértelmiségi bázisú liberálisokat nagyszámú gazdatisztjének szavazatával megzavarni is képes) nagybirtoknak jelentős morális vereségét jelentette volna, — másrészt viszont ártott volna a liberális politika helyi exponenseiként elsősorban számbajöhető értelmiség tekintélyének, s annak sorain belül megoszlást is támasztott volna. Elkeseredett hangú sajtócikkek után a kérdést a Belügyminisztérium végül is a gazdatisztek javára döntötte el, foglalkozásuk értelmiségi jellegét, vóve alapul. Végül — úgy véljük — nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy — különben teljesen egyetértve Csizmadiának a választásokon а liberális nemesség nagyarányú győzelmét helyesen elemző megállapításaival — a csupán későbbi parlamenti harcok során kialakuló pártalakulásoknak az az elég határozott anticipáciőja, amit Csizmadiánál már а választások és az igazolási eljárás bemutatása és elemzése kapcsán is megfigyelhetünk, ekkor még meglehetősen indokolatlan, — ha a gyakorlatban a kép gyorsabb megértését kétségtelen elősegíti is. Am talán nem lett volna helytelen itt inkább az egyes választások motívumainak elemzését kísérelni meg: azoknak a körülményeknek vizsgálatát, melyek népképviseleti alapú politikai életünk e kezdeti szakaszában a választók döntését ténylegesen befolyásolták. A képviselők személyére vonatkozólag összeállított adattár s a vitás választások amúgy is részletes elemzése alapján ugyanis ez, a választási rendszerhez szintén sokban hozzátartozó, annak hatékonyságát bizonyos fokig érzékeltetni képes kérdés is megválaszolható lenne. Magunk részéről úgy látjuk, hogy a választásoknál а jelöltek
