Századok – 1966

Történeti irodalom - Beiträge zur deutschen Wirtschafts- und Sozialgeschichte des 18. und 19. Jahrhunderts (Ism. Gyimesi Sándor) 1336

1338 TÖRTÉNETI IIÎ.ODALOM Ezután megvizsgálja a tanulmány, hogy hogyan érvényesült Szászországban a manufaktúra—gépi nagyipar átmenetnek a történelmi materializmus által felvázolt sómája. Megállapítja, hogy ez a XIX. század elején a szövő-fonó iparban rohamosan, a nehéziparban lassabban, de jól megfigyelhető minőségi változások útján ment végbe. A manufaktúrák jelentékeny része gyárüzemekké alakult, tehát szó sincs arról — amit egyes polgári szerzők hangoztatnak —, hogy a gyáripar gyökereit a manufaktúrákon kívül kellene keresnünk. A burzsoáziának' a XVIII. században a kapitalista termelési mód fejlődését akadályozó feudális kötöttségek elleni harcának egy sajátos területével ismerteti meg az olvasót Elly Mohrmann (A burzsoázia első szervezkedési törekvései a Rajna-vidék néhány városában). Kiemeli az osztályöntudat szerepét ebben a küzdelemben, s utal arra, hogy az osztályöntudat foka kifejezésre jut a burzsoázia szervezeteiben illetve ezek tevékenységében. A Rajna-vidék néhány városára kiterjedő kutatásai alapján a burzsoázia első szervezeteinek csíráit a kereskedőkollégiumokban és kaszinókban látja. Igaz, hogy ezek elsősorban a társasélet céljait szolgálták, de az osztályöntudat fejlesztésében is szerepük lehetett. Előrelépést jelentettek e téren a XVIII. század utolsó évtizedeiben nagy számmal alakuló olvasókörök. Erőteljesebben mutatják a burzsoázia szervezkedési törekvéseit azok a kísérletek, amikor választott meghatalmazottak útján próbálnak fellépni érdekeik védelmében, mint például 1790 —1791-ben a kölni kereskedők egy része a teherfuvarozás árszabása körül kibonatkozott viszályban. Ezek tekinthetők a burzsoá érdekvédelmi szervek előfutárainak. Az első szorosabb értelemben vett érdekvédelmi egyesülés a XVIII. század derekán a monschaui posztógyártók társulata volt, amely elsősorban a céhkötöttségek védelmébe húzódó munkások követelései ellen küzdött. Erőteljesebben a céhek ellen irányult a textiliparban érdekelt kereskedők Elberfeld-Barmenben a XVIII. század végén alakult szervezete. Mindkettő csupán gazdasági téren tekinthető a burzsoázia harci szervezetének. Magasabb szintet képviseltek a XVin — XIX. század fordulóján .létrejött s a francia forradalom hatását mutató kölni és düsseldorfi kereskedőkollégiumok, illetve vezető szerveik, a Kereskedelmi Főnökségek. Követeléseik — különösen a kölniek esetében — túlmentek a helyi érdekeken: a kereskedelem szabadságát, a vámhatárok eltörlését, a mértékegységek eltörlését stb. követelték. Állandó harcban álltak az őket maga alá rendelni akaró városi magisztrátussal s a feudális jogrenddel. A szerző azt is megvizsgálja, hogy milyen volt ezeknek a szervezeteknek az osztálybázisa. Rámutat arra, hogy szinte kizárólag azokra a kereskedőkre támaszkodtak, akik valamilyen formában kapcsolatba kerültek az ipari termeléssel. Más kereskedők szervezetei nem is tekinthetők a burzsoázia osztályszervezeteinek, mivel azok még feudális viszonyokat testesítettek meg. Jóllehet ezek az osztályszervezetek а kereskedelem szabadságáért harcolva s ugyanakkor monopóliumra törekedve ellentmondást hordoztak magukban s a burzsoázián belül is volt ellenzékük, mégis hozzájárultak a kapitalista termelési viszonyok érvényre jutásához. A német munkásmozgalomnak 1848 márciusa előtt a sziléziai takácsok és a berlini kartonnyomók küzdelmei mellett harmadik jelentős ágával, a vasútépítő-munkások mozgalmaival foglalkozik Dictrich Eichholz tanulmánya (A poroszországi vasútépítő munkások mozgalmai Március előtt). A vasútépítő társaságok rendszerint csak a műszakilag nehezebb feladatot jelentő szakaszokat, hidakat stb. építették maguk, a többi munkát — elsősorban a földmunkákat — vállalkozóknak adták ki. A nagyjából a magyarországi kubikusoknak megfelelő vasútépítő munkásokat ezek a vállalkozók 100 — 180 tagú Sacht-okba tömörítették, s ezek akkord bari vállalták fel az építést. A munkások lakásviszonyai, munkafeltótelei nagyon rosszak voltak, a kizsákmányolás extenzív — hosszú munkaidő — és intenzív — akkordmunka — módszereinek kombinációi mellett a vállalkozónak teljesített külön szolgáltatások is terhelték. őket. Bérszínvonaluk erősen ingadozott, általában azonban csak a legszükségesebbre futotta keresetükből, úgy, hogy feleségüket s nagyobb gyerekeiket is bevonták a munkába. Különösen nehézzé vált helyzetük 1845 után, mikor az élelmiszerárak emelkedése folytán reálbérük mintegy 30%-kai esett. Szerző 1844 tavaszától 1847 őszéig összesen 33 megmozdulást ismertet, amelyek közül legnagyobb a Köln —Minden-i vasútvonal építésénél 1845 júliusában 2000 munkás részvételével lezajlott bielefeldi sztrájk volt. Ezek a mozgalmak nehéz harci feltételek — a junker-feudális abszolút államhatalom üldözése — között vívott küzdelmek voltak. Gazdasági célokért folytak, a szocializmussal alig volt kapcsolatuk, jellegük spontán, anarchikus. Ennek ellenére a proletárharc magasabb szintjét képviselték, mint a géprombolók, mivel a vasútépítő munkások magasabb fejlettségű, haladóbb termelési formát testesítettek meg, mint a takácsok. Harcaik során egyre erősödött bennük а proletár