Századok – 1966

Történeti irodalom - Két könyv Zrínyi Miklósról (Ism. Makkai László) 1310

TÖRTÉNETI IRODALOM 1313 szűklátókörű önzést és a tehetetlenséget leplező demagógiát domborítja ki, egyébként sem tételezi fel, hogy Zrínyi terveihez komoly támaszt nyújthatott volna. így Erdély bukása után szerinte nem maradt más kiút Zrínyi számára, mint a Habsburg-segítségtől remélni most már nem a török kiűzését, hanem a megmaiadt ország védelmét. Csalódás és reménykedés váltja egymást Zrínyiben az utolsó években, melyeknek történetét Perjés Géza igen elevenen s egyben meggyőző hadtöiténeti elemzéssel rrondja el, semmiképpen sem úgy, mintha egyéitelmű Habsburg-ellenes álláspontot tételezne lel Zrínyi részéről, hanem inkább azt sugallva, hogy Zrínyinek ezidőben minden törekvése a bécsi kormányzatnak a törökellenes háborúba való belekényszerítésére s egyidejűleg a magyar nemesség katonai aktivitásba lendítésére irányult. Ez persze az udvar elszánt békevágya és a magyar rendek tehetetlensége miatt nem vezethetett felszabadító háborúra, s Magyarország számára csak újabb veszteségeket hozott. A Török Afiumban kifejtett programot Perjés Bécs és a magyar rendek közötti szövetség megreformált, a török ellen aktivizált változatának tekinti, mely azonban 1664 után az udvar és a magyar nemesség ellentéteinek kiéleződése miatt megvalósíthatatlanná vált. Zrínyi számára viszont más megoldás nem létezhetett. „Teljesen kizártnak tartjuk, hogy akár Wesselényiék, akár Thököly útját követte volna" — írja Perjés, mert az a véleménye, hogy Zrínyi sem mint reálpolitikus, sem mint hazafi, nem építhetett az illuzórikus francia támogatásra, mely egyébként is azzal járt volna együtt, hogy a Bécs ellen felkelő magyar szabadságharcosok a török csatlósaivá válnak. A kursaneci erdőben tehát nem a kibontakozás küszöbén szakadt meg Zrínyi pályája, hanem tragédiájának zárójelenete zajlott le. Az értelmetlen zűrzavar korszakában „az értelem világossága", a morális megbízhatatlanság közepette a „rendületlen hazaszeretet": ez, és nem a kuruc program, Perjés Géza szerint, Zrínyi igazi mondanivalója és öröksége. III Eléggé ellentétesek a két szerző nézetei ahhoz, hogy felmerüljön a kérdés: melyiknek van igaza? Az elmélyült tárgyismeret és a gondosan mérlegelt értékelés azonban, ami mindkét könyvre jellemző, nem engedi meg, hogy ilyen merev alternatívát alkalmazzunk. Aligha ismerheti valaki jobban az író Zrínyit, mint Klaniczay, s a katona Zrínyit, mint Perjés. Nyilván a kétféle szempont, az irodalomtörténészé és a hadtörténészé teszi, hogy Zrínyi más és más megvilágításba kerül a két könyvben. A szerzők közti ellentétek oka az, hogy Zrínyi, a politikus, mindkettőjüknél a háttér félhomályában marad, márpedig éppen Zrínyi politikai felfogásában és szereplésében mutatkoznak meg legélesebben a kor ellentmondásai, melyek azután polarizálva jelentkeznek az íróban és a katonában. Történettudományunk még adós Zrínyi politikájának elemzésével és értékelésével, s ezt nem kérhetjük számon sem az irodalomtörténésztől, sem a hadtörténésztől. De mindketten vetettek fel olyan szempontokat, amelyek segíthetik a politikai történet kutatóját. Az egyik fontos szempont Klaniczaynak fent idézett megállapítása, hogy a józan politika és a heroikus magatai tás, a valóság és az álom kettősségének „egységbe erőszakolása" Zrínyi egész életpályáját jellemzi. Hasonlóan jelentős megállapítás Perjés részéről az, hogy „a Habsbuig-pártiság vagy Habsburg-ellenesség nem erkölcsi kérdés, hanem bizonyos politikai és katonai helyzetből fakadó állásfoglalás". A józan politika Zrínyi számára sem jelenthetett mást,'mint a Habsburg-ház és a magyar feudális uialkodó osztály alapvető érdekazonosságának tudomásulvételét, s a pillanatnyi politikai és katonai helyzetből támadt ellentéteknek ez a felismerés szabott határt. A magyar állami függetlenség Zrínyi számára kevésbé volt morális követelmény, mint a gondolkozását rekonstruálni igyekvő későbbi történetírók számára, mert nem elvi, hanem gyakorlati kiutat keresett az ország szorongatott helyzetéből. Az, hogy ilyen kiút nem mutatkozott, az az adott gazdasági-társadalmi helyzetből következett: a bécsi abszolutizmus túlságosan kezdetleges és tehetetlen volt ahhoz, hogy akár a magyar rendi ellenállást megtörje, akár a törököt kiűzze; a magyar rendiség viszont túlságosan erős ahhoz, hogy akár a Habsburg-, akár egy önálló magyar abszolutizmus jármát magára véve, belekényszerüljön a török háborúhoz nélkülözhetetlen áldozatvállalásba. A bécsi abszolutizmus gyöngesége és a magyar rendiség szívóssága egymástól függő, egymást kiegészítő jelenségek; az elmaradottság alapvető tényének szimptomái és következményei. Ezt a korcs abszolutizmust és önmagát túlélt rendiséget próbálta aktivizálni és együttműködésre bírni Zrínyi, célját azonban az adott viszonyok közt nem érhette el. A kornak ezt az alapvető politikai ellentmondását csak egy magyar abszolutizmussal lehetett volna meghaladni, s Zrínyi egész politikai gondolkozása valóban e probléma körül