Századok – 1966

Történeti irodalom - Varga János–Vörös Antal: Magyarország a Habsburg abszolutizmus rendszerében. Magyarország története I–II. (Ism. Vörös Károly) 1307

1308 TÖRTÉNETI IIÎ.ODALOM egy még igen mérsékelt, de a haladás lehetőségét így is magában foglaló fejlődési irányba tereli. Ezen az úton azután a nemesség a végleg megmerevedett, ám ugyanakkor már az osztrák nagyburzsoázia támogatásával megerősödött abszolutizmussal — azt immár túllépve — most már a liberális nemesi mo/.galomban mintagy balról kerül szembe. Sőt egészen odáig is eljut, hogy a kiélesedett hazai társadalmi ellentétek nyomására 1848-ra végül az egész nemesség, viszonylag nagyobb ellenállás nélkül, vállalni tudja a feudalizmus — bár korlátozott — likvidálását és a parasztság így biztosított támogatásával a háta mögött az 1790 óta ismét nyíltan hangot kapott s egyre határozottabban igényelt nemzeti függetlenségért vívott harcot is. E harcot a nemesi vezetés belső ellentmondásai ellenére is, Bécs csupán a segítségül hívott cári katonai túlerő támogatásával lesz képes letörni. Természetes, hogy ennek az itt csupán összefoglalni megkísérelt, e fő vonalaknál persze jóval összetettebb fejlődésnek ilyen bemutatása szükségképpen kívánja meg a fő vonalak összefüggéseinek, tehát a fejlődés kulcskérdéseinek is lehető rövid és így kiváltképpen világos ós tömör kifejtését is. Újszerű s tulajdonképpen a szerzők elé állított talán legnagyobb igény ez, melynek kielégítése szükségképpen a fejlődés lényegének olyan mély megragadását ós egzakt megfogalmazását követeli, amelyet egy terjedelmesebb s így gazdagabb tényanyagot idézni s azt részletesebben elemezni is képes szöveg részben átháríthat magára az olvasóra is. Megállapíthatjuk azonban, hogy szerzők az összefüggések ilyen tömören fogalmazott bemutatását is általában sikerrel oldották meg: itt különösen kiemelendő a 350—351. oldalon a manufaktúraipar kialakulásának gátjait valóban sokoldalúan bemutató, a problémát a társadalom egész fejlődésébe szélesen bekapcsoló fejtegetés, majd az ehhez a 413. lapon kapcsolódó, a fejlődés további útját ábrázoló szövegrósz: a 428—429. lapon az országos piac kialakulását sokoldalúan, ugyanakkor feszes és szoros logikával összekapcsolva ismertető gondolatmenet; a 431. lapon a birtokos nemesség bonyolult és ellentmondásos helyzetének sikerült ábrázolása; a 415. lapon pedig a liberális nemességnek szép rajza; a 436. lapon a polgári kereskedelem előtt álló dilemma bemutatása; — s igen jólsikerültnek érezzük, vázlatosságában is, a 467. lapon az egyes nemzetiségek nacionalizmusának jellemzését. Szerzőknek a fejlődés fővonalainak ilyetén érzékeltetése mellett sikerült a legfontosabb tényanyagot is beépíteni szövegükbe s ezáltal megóvni munkájukat attól, hogy belőle (nem egy, ugyancsak a fejlődés fővonalainak bemutatására törekvő, hasonlóan összefoglaló jellegű munkával ellentétben) végül is éppen a fejlődós időbeliségének, illetve konkrét megjelenési formáinak érzékeltetésére alkalmas, tehát a munkát sajátosan történetivé tevő elemek maradjanak ki. így megállapíthatjuk, hogy a rendelkezésükre álló aránylag csekély terjedelmen belül is végeredményben sikerült összefoglalniok történettudományunknak a korszakról kialakult felfogását, — nem egy ponton, az összefüggések élesebb fogalmazásával azt tovább is tisztázva és tovább fejlesztve. Munkájuk hatását csak emeli a világos, áttekinthető — Varga János szövegénél irodalmi igényű — megfogalmazás. Szerencsés a képszerkesztés is, csupán a közismerten 1863-ra datált 139. sz. kép ilyen korai szerepeltetését érezzük indokolatlannak. (S itt is szóvá kell tennünk közgyűjteményeink szerencsétlen gyakorlatát, mellyel a nyomtatványokat, grafikákat reprodukáláskor leghangsúlyosabb részeikfn csúfítják el ízléstelen bélyegzőkkel vagy feljegyzésekkel: e szempontból a 121. képet és főleg a Múzeum otromba pecsétjével meg is tévesztő 140. képet kell sajnálattal megemlítenünk.) A fejlődés ilyen sűrített összefoglalása azonban természetszerűleg azzal a veszéllyel is jár, hogy a koncepció szerkezetének esetleges hibái és hiányosságai gyorsabban napvilágra kerülnek: nem fedik el őket a bővebb terjedelem esetén gazdagabban felsorakoztatható tények vagy a terjedelmesebb elméleti fejtegetések. A két fejezetrész szerzőinek érdemeként legutoljára azt is ki kell emelnünk, hogy szövegükben ilyen zökkenőket és töréseket nem találunk, azok önmagukban teljesen zártak, és részleteik logikusan kapcsolódnak egymáshoz. Ami hiányosságot az így nyújtott történeti képben találhatunk, az ábrázolásuk határain tulajdonképpen kívül fekszik, s nem is annyira az előttünk fekvő munka, mint inkább egész történettudományunk hiányosságának, még megoldandó feladatának tűnik az olvasó előtt. E hiányosságok — illetve megoldandó kutatási feladatok — különösen a társadalom és a kultúra történetének ábrázolásában figyelhetők meg, ahol szerzők a vonatkozó rendszeres alapkutatások bizonyos hiányai folytán e problémákat egyelőre még inkább csak visszatükröződéseik felől tudták megközelíteni. A parasztság vonatkozásában íőleg a mezőgazdasági termelés és az úrbéres viszonyok, a nemesség vonatkozásában pedig elsősorban a XIX. századi országgyűlési harcok elemzéséből következtetnek vissza magára a társadalomra, — s elég sommásan, alapjában politikai-társadalmi mondanivalója felől ragadják meg a kultúrát. A társadalomnak azok a problémái, melyek ilyen módon nem voltak felismerhetők, így többé-kevésbé nem is kerültek tárgyalásra, ami viszont egyes