Századok – 1966

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Gurevics; A. Ja.: Általános törvény és konkrét törvényszerűség a történelemben 1265

1274 A. JA. GUREVICS feladatot más, nem a ténylegesen szereplő történeti személyiség valósítja meg stb.), úgy ebben az esetben be kellene bizonyítani, hogy az úgynevezett véletlenek valójában kölcsönösen kiegyenlítődnek, s ennek következtében nóm is lehet lényeges következményük. Ám hogyan lehet ezt bebizonyítani? Egyúttal van-e akadálya annak, hogy feltételezzük az ellenkezőjét: nevezetesen azt, hogy az egynemű véletlenek — lényeges „vektor-kilengésekre" vezetően — összegeződhetnek? Minden történeti esemény: számos, az eseményt elősegítő körülmény találkozásának eredménye. Másfajta találkozásuk ese -tén másfajta eseményre kerülhetett volna sor, amely (az összes többi tényező közrejátszásával) megint csak más következményekkel járt volna, mint amilyenek a valóságban végbementek, ós így egész esemény- és jelenségsorozat jöhetett volna létre: a, fejlődésnek egy másik variánsa. A történeti véletlen szerepének tárgyalásakor meg kell különböztetni a különböző véletlen-formákat, azokat a szinteket, amelyeken azok lejátszódnak, mert e fogalmon gyakran mindent értenek — „Kleopatra orrától" ama katasztrófákig, amelyek ősrégi civilizációkat semmisítettek meg. Ügy véljük, hogy az adott összefüggésben a legfontosabb kérdés azoknak a véletleneknek a tisztázása, amelyek lényeges befolyást gyakorolnak a társadalmi fejlődós eseményeinek alakulására. A véletlennek ilyen, a belső fejlődés által meg nem alapozott, de a történeti fejlődés menetét érezhetően megváltoztató betörésére a XVI—XIX századi gyarmati hódítások szolgálhatnak példájául. Az utóbbiak a megelőző nyugat-európai tőkés fejlődós következményei voltak, amely fejlődós új piacokat, vagyonokat, tevékenységi területet követelt a maga számára. Az amerikai, ázsiai, afrikai, ausztráliai, óceániai népek történetében azonban ezek a hódítások semmiképpen sem voltak törvényszerű velejárói a korábbi, belső fejlődésnek. Az európai terjeszkedés erőszakkal megszakította e népek történeti útját, véget vetett fejlődósüknek. Á hódítások és a gyarmatosítás nélkül e népek története másként alakult volna. A tőkés termelési mód lényeges törvényszerűségeinek érvényesülése, a gyarmati hódítások az Európán kívüli népek belső fejlődése szempontjából véletlenek voltak. Ami az egyik fejlődési fokon s a fejlődés egyik rendszerében véletlen, az a történeti fejlődés más fokán s a viszonylatok más rendszerében törvényszerűségként jelenik meg. Kell-e világosabb példa a véletlennek a történelem „rendes menetébe" való betörésére, mint az említett, amely olyan mélyreható változásokat idézett elő, hogy gyökeresen megváltoztatta az emberiség többségének egész további sorsát ? ! A történelem útja nem eleve és egyszer s mindenkorra lefektetett útvonal. A történelem nem eleve „beprogramozott" és előre elrendelt folyamat. A megtörténtek szükségszerűnek tűnnek ugyan, de csak annyiban, amennyiben más lehetőségek nem realizálódtak. Természetes, hogy a történész a végbement események alapját kutatja és magyarázatát terjeszti elő, mivel a történelemben semmi sem történik ok nélkül. De a törvényszerűség és lehetős e'g, a szükségszerűség és elháríthatatlanság, az elkerülhetetlenség és a véletlen kategóriáinak kölcsönös viszonyát alaposan tanulmányozni kell. Egyelőre azonban sem a filozófusok, sem a történészek nem dolgozták ki ennek, a konkrét történeti kutatás számára annyira fontos kérdésnek a megfelelő megoldását. Amennyiben a fenti kategóriák tartalmát elméletileg nem tárjuk fel, e kérdések a szakmunkákban sem kaphatnak kellő megvilágítást. Gyakran azonban még csak fel sem vetődnek e problémák. Az a történész, aki a történeti folyamatot elkerülhetetlennek fogja fel s abból a meggyőződésből indul ki, hogy a végbement események a múlt egyetlen lehetséges következményei voltak, alaptalanul zár ki egyéb, igaz, nem realizálódott lehetőségeket, nem tanulmányozza a különböző, egymással gyakorta ellentétes fejlődési tendenciákat, amelyek pedig mindig fellelhetők a társadalomban. Mi az oka egyes történészek ezen álláspontjának? A történelemben csak egyirányú időbeli fejlődés lehetséges, a történeti folyamat nem forgatható vissza. Minthogy a történelmet nem lehet „visszajátszani", nem lehet kontrollálni a múltbeli fejlődós esetleges más variánsait sem. Á történelmet óhatatlanul retrospektive szemléljük, s okairól eredményei alapján ítélünk. Ez a szemlélet azonban elősegíti egy olyan meggyőződésnek a megerősödését, mintha a történelemben valóban az egyedül lehetséges és szükségészerű események történtek volna meg, mintha nem lett volna és nem is lehetett volna semmiféle más alternatíva. A XIX. században a társadalmi fejlődés törvényszerű mivoltába vetett hit kezdettől fogva a hegeli felfogás erőteljes befolyása alatt állt. „Minden létező racionális és minden racionális létező": a végbementek és a folyamatban levők törvényszerűen meghatározottak és, másrészt, minden törvényszerű feltétlenül megvalósul, a törvény kötelezően és elháríthatatlanul érvényre jut. Vitathatatlan, hogy minden végbemenő eseménynek meg tudjuk adni a racionális magyarázatát, meg tudjuk azt világítani a maga okozati, törvényszerű összefüggéseiben. Nincsenek indeterminált történeti jelenségek. De a hegeli formula másik részével nem érthetünk egyet: hogy ti. „minden racionális létező". Nem azt tételezi-e ez fel, hogy mindig csak egy szükségszerűen bekövetkező lehetőség van ?