Századok – 1966
Vita - Sárközi Zoltán: Válasz az erdélyi szászok ügyében 1249
VÁLASZ AZ ERDÉLYI SZÁSZOK ÜGYÉBEN 1251 Szemlében a következőképpen zárja: „A szász mezőgazdasági kultúra magas fokának kérdésével azért tartottuk szükségesnek ily részletesen foglalkozni, mert Sárközi könyvének agrártörténeti szakaszai tán itt adnak alkalmat leginkább félreértésekre." Jómagam pedig azért tártam fel az erre vonatkozó részletes statisztikai adatokat, hogy a számok segítségével félreérthetetlenné tegyem könyvem állításait. Szabadjon még arra utalnom, hogy több mint 20 évvel az 1848/49-es forradalom után, 1871-ben került sor arra, hogy magyar polgári hatóság részletesen összeíratta Erdélyben is a kapitalista fejlődéssel szoros kapcsolatban álló mezőgazdasági gépeket. Bármilyen szerény méretű volt is az erdélyi mezőgazdaság gépesítése, mégiscsak feltűnő, hogy az összes mezőgazdasági gépek több mint egyharmada, a lófogatú vetőgépeknek pedig több mint jele éppen a Szászföldön volt.9 E jelenség még akkor is elgondolkoztató, ha figyelembe vesszük, hogy a közbeeső időben, így a „neo-abszolutizmus" alatt a szászok viszonylag kedvező helyzetben voltak. Kritikusom mezőgazdasági vonatkozású megjegyzései érintik még a parasztság polgárosodásának kérdését. Könyvem kifogásolt megállapításához hozzáteszem az alábbiakat: Nem valószínű, hogy a földközösség felbomlása előtti korban is olyan méretű egyéni földvásárlási, bérletszerzósi, gazdagodási lehetőségei voltak az itteni parasztságnak, mint amilyenekkel azután rendelkezett. Ezért a polgárosodás felé vezető úton a földközösség felbomlása határkőnek számít még akkor is, ha a parasztság differenciálódása évszázadok óta tart. Valamivel bonyolultabb a helyzet az iparban. Itt részben helytálló Trócsányinak az a megjegyzése, hogy a szerző „nem látja másutt az erők növekedését". Az 1840-es • években a Szászföldön kívüli erdélyi területeken is valóban jelentős ipari fejlődés indult meg. Nem helyeselhető azonban kritikusomnak az az eljárása, amikor a szászok ipari pozícióinak gyöngítésére a paraszti ipart akarja felsorakoztatni, s elmarasztalja ennek mellőzése miatt az általam használt statisztikákat. A szász statisztikusok — mint mondottam — országos összeírások alapján dolgoztak, melyek Erdély minden vidékén egyformán kezelték a párasztipar adatait. A polgári fejlődés szempontjából mi csak az árutermelő parasztiparra lehetünk tekintettel. Ilyenről tettem is említést Brassó környékén, továbbá Fogaras vidékén (ld. erre könyvem 7!) — 80. oldalait ós a 108. oldal 84. lábjegyzetét). Mindkét körzet a szászföldi ipart szolgálta. Az árutermelő parasztipar azonban szórványosan fordulhatott elő Erdélyben, hisz az Agrártörténeti Szemlében kollégám maga írja, hogy egy és más vonatkozásban „az erdélyi mezőgazdasági árutermelésnek szerény a jelentősége". A parasztok főfoglalkozása pedig mégiscsak a földművelés volt ! A Szászföldön kívüli ipart illetően a helyzet a következő: Könyvem 2G. oldalának 55. lábjegyzetében vagylagosan hivatkozom egy 1833-ból származó összeírásra. Eszerint a Szászföldön több kézműves iparos ólt, mint Erdély más vidékein együttvéve. 1844-re megváltozik ez a kép. Ekkor a mindenféle iparosok és kereskedők száma: a megyékben 35 883, a Székelyföldön 11 982, a Szászföldön 19 159.'" A szász ipari hanyatlás és a többi vidék viszonylag rohamos fejlődése e számokban világosan tükröződik. A brassói és szebeni körzet ipari és kereskedelmi arányszámait ekkor már megközelítette Zaránd, Torda ós Háromszék megye is. Az átlagban azonban változatlanul első helyen marad a szászföldi ipar és kereskedelem, akár az egy négyzetmérföldre eső iparosok számát, akár pedig az egy iparosra eső egyéb foglalkozásúakat vesszük tekintetbe.1 1 Pótlólag megjegyzem még, hogy a manufaktúrák fejlődése Erdély más, iparosodottabb körzeteiben is a szászföklihez hasonló kedvező képet mutatta.1 2 Könyvem egyébként nem vonta kétségbe kritikusomnak azt az állítását, hogy a XVIII. században „Erdély magyar városainak is van ipara, kereskedelme". Trócsányi e tekintetben megfeledkezett azonban olyan tényekről, hogy ebben az időben a megyék területén levő városok egy részének, pl. magának Kolozsvárnak is, különösen az iparos és kereskedő rétegei még erősen vegyes, magyar, illetőleg szász-német nemzetiségűek. Lássuk ezek után a művelődés egyes területeit. Trócsányi szerint nehéz elfogadni azt az állításomat, hogy a szász nemzeti mozgalom a „polgárosodás, különösen a nemzeti nyelv kiművelése, az iskoláztatás stb. terén nemcsak az erdélyi, hanem még a magyarországi magyar nemzeti mozgalomnál is nagyobb eredményeket mutatott fel". Szorosan kapcsolódik ehhez másik megjegyzése, hogy tudniillik a szászok nem rendelkeztek ' A vető, cséplő, arató és egyéb lóercjű gépek száma Erdélyben 1800. Ebbül a Szászföidön volt 666. A lófogatú vetőgépek száma 396, ebből a Szászföldön volt 219. Magyar Statisztikai Évkönyv 1871. évf. I. rész. Bpest. 1875 127. 1. 10 Johann Hientz: Stand der Privât-Industrie, der Fabriken, Manufakturen und Handlungen in Siebenbürgen im Jahre 1844. Archiv. 1846. II. köt. 424—427. 1. 11 Uo. A szerző szerint Erdélyben a városok és falvak közti munkamegosztás a Szászföldön volt a legtökéletesebb. 12 Uo. 445—446. 1. 9 Századok 1966/6.
