Századok – 1966
Tanulmányok - Molnár János: Fegyveres csoportok 1956-ban; az ellenforradalom „hadserege” 1127
1164 MOLNÁil JÁNOS 5-én hajnalban saját emberei tartóztatták le újra és egynéhány órán át fogva tartották.9 1 A november 4-ét közvetlenül megelőző napok története azt mutatja, hogy Király Béla befolyása és szerepe egyre növekedett. Mint Budapest főparancsnoka, valamint az Országos Nemzetőrség parancsnoka, elvileg tulajdonképpen ő rendelkezett volna az összes tényleges fegyveres erők felett, hiszen a nemzetőrség alkotta az ország összes fegyveres erőit (legalábbis papíron), másrészt katonailag nyilván Budapest volt a fontos. Ezenkívül teljes mértékben maga alá rendelte a budapesti főkapitányságot. Kopácsy mint az ő helyettese szerepelt, és az ő helyettese volt a Forradalmi Karhatalmi Bizottságban. Ugyanakkor a HM-ben egyre nagyobb szerepet kapott. A volt horthysta tisztek, akik egyre nagyobb számban jelentkeztek aktivizálásuk ügyében, elsősorban őt tartották posszibilis embernek. Király előtérbe nyomulása egyben a honvédség tisztikarának újabb háttérbe-szorításával is járt, ami november 3-án tetőződött be, amikor egy délelőtti sikertelen értekezlet után délután megalakították a Forradalmi Karhatalmi Bizottság legfelső vezető szervét. Elnök Király Béla, helyettese Kopácsy lett. Hét tagja egy-egy felkelő csoportot képviselt. Még három hely közül egyet az ún. egyetemi zászlóaljnak, egyet a honvédségnek és egyet a rendőrségnek tartottak fenn. Ez legjobb esetben is 7 : 3 arány, az ellenforradalmi fegyveres csoportok javára. Október 31-én a Kiliánbeli ülésen még csak 50% volt az övék, a másik 50% a honvédség és a rendőrség között oszlott meg, most már 70%, tulajdonképpen azonban ennél jóval több az övék. A honvédség és a rendőrség képviselőinek számára fenntartott helyet azon az ülésen nem is töltötték be név szerint, függőben tartották.9 2 E fejezet első részében számos olyan tulajdonságával megismerkedtünk ennek a „hadseregnek", ami a többséget alkotó lumpenelemek tulajdonságával függött össze. Természetesen ezek a jellemvonások azt mutatják, hogy ez a hadsereg a szó katonai értelmében alig volt hadseregnek tekinthető. Politikailag azonban annál inkább. A fő funkciója pedig a politikai volt, és nem a katonai. A tömegek megfélemlítése és a haladó erők likvidálása. Ez természetesen katonai jellegű akciókat is követelt, azonban ennek végrehajtásához mégsem mindenekelőtt nagy fegyveres küzdelemre, hanem népellenes vezetésre, magatartásra és célkitűzésre volt szükség. En nek a hadseregnek a felső politikai vezetése egyelőre a Nagy Imrekormány kezében volt. Az ő kezükben is ilyen politikai célokat hajtottak végre. Az a tény, hogy éppen ilyen tulajdonságokkal rendelkező szociális rétegekből álló hadseregre támaszkodtak a revizionisták, csak méginkább aláhúzta áruló szerepüket. Engels 1874-ben írta az ilyenféle hadseregről, hogy „az a munkásvezér, aki ezt a csőcseléket gárdaként felhasználja vagy reá támaszkodik, már ezzel a mozgalom árulójának bizonyul".93 Miután ezt a társaságot hadsereggé szervezték — október 29-én és 30-án — fő feladata a kommunisták, a haladó emberek üldözése, a népellenes terror megvalósítása lett. Az,' amit a kommunisták üldözésével, letartóztatásával és brutális bántalmazásával, az 91 Qosztonyi: A forradalom tábornoka (Új Látóhatár, 1963. 1. sz. 29.1.). Király Béla : Mi történt a Külügyminisztériumban? (Irodalmi Újság, 1961. 20. sz. Szerinte egyébként Dudásnak semmi köze nem volt a dologhoz, csak nevével visszaéltek.) Gosztonyi korábban szintén ezen a nézeten volt (Gosztonyi II. 41. 1.). 92 BM. 150 006. (Jkv. 1957. ápr. 26. 403 — 408). 93 Marx—Engels Művei 7. köt. 550. 1.
