Századok – 1966

Tanulmányok - Molnár János: Fegyveres csoportok 1956-ban; az ellenforradalom „hadserege” 1127

FEGYVERES CSOPORTOK 1956-BAÎï 1135 a már ekkor bázisukká vált Kilián-laktanya kivételével. Sokan eldobálták fegyvereiket és a Főkapitányságra egész sor foglyotч szállítottak be. Más katonai központokban is voltak foglyok. Ez nem jelentette a fegyveres cso­portok felszámolását, mint ahogy ezt akkor a Rádióban bejelentették, de kétségkívül nagy katonai vereséget jelentett. Ennek ellensúlyozására szervezték a 25-i tüntetést. Különböző helyekről, elsősorban azonban a Kálvin térről és az Astoria­szállótól kiindulva szervezték meg a 25-i tüntetést és felvonulást. Részt vettek benne a Móricz Zsigmond körtéri, Corvin-közi, Széna téri, Tompa utcai, Tűzoltó utcai — tehát valamennyi fontos — fegyveres csoport tagjai. A tüntetők száma 15 — 20 000 fő volt. Egyik oszlopuk a Parlament elé ment és ott következett be a súlyos provokáció. A másik csoport a Dózsa György út, a jugoszláv követség, a Váci út, a Vörös Csillag Nyomda, az amerikai és az angol követség, a Főkapitányság és újra a Vörös Csillag Nyomda útvonalán véres zászlót hordozva igyekezett újabb tömeg-támogatást teremteni. Ennek a tüntetésnek is sikere volt, hiszen amellett, hogy a statárium idején nyíltan dokumentálták, hogy a kormánnyal szemben a felkelők mellett állnak, olyan konkrét követelésre összpontosították a fő jelszavakat, amelyekkel még mindig együttérző visszhangot tudtak kiváltani: Gerő Ernő leváltását köve­telték. Ezen a felvonuláson a „Mindent vissza" jelszótól kezdve más, anti­szemita és fasiszta jelszavakig sok követelés elhangzott, ami a tüntetést szervező rétegek jobboldali-fasiszta politikai célkitűzéseire utalt.2 2 A Tűzoltó utcai csoport vezetői: Angyal és Csongovai; a Fő utcai csoport vezetője: Szabó János és sok más kisebb vagy nagyobb fegyveres vezető vett részt a tüntetés szervezésében. Ezek a vezetők a tüntető csoportok élén mentek, véres zászlót vittek, megadták a jelszavakat is. Megszállták a Vörös Csillag Nyomdát és a tüntetés idején, majd a késő esti órákban kényszerítették a Vörös Csillag Nyomda dolgozóit, egy másik csoportjuk az Athenaeum Nyomda dolgozóit, hogy röplapjaikat nyomtassák ki. így született meg a Magyar Nemzet október 25-i külön kiadásának felhívása is, amelyet a „magyar ifjúság" nevében írtak alá. Hasonló röplapot fogalmaztak, s ez később a saj­tóban is megjelent, a Vörös Csillag Nyomdánál „Egyetemi Ifjúság és Ideig­lenes Kormány" aláírással. Ezt azonban nem az ún. egyetemi ifjúság, hanem pl. egy volt nyilas karhatalmista — 1956-ban munkás — és néhány társa készítette.23 Kihasználták a Parlament előtt kialakult súlyos helyzetet és azt, hogy a kormány 25-ére feloldotta a kijárási tilalmat, sőt 25-én délután egyenesen felhívta a lakosságot a házak fellobogózására és a kormány mellett tetszésnyilvánítások kifejezésére. A tömegmozgás újabb kedvező lehetőséget teremtett arra, hogy 25-én éjjel az addig kissé kaotikus szervezetű fegyveres csoportok megszilárduljanak. Ez az összefogás elősegítette és meggyorsította aztán a következő napon az egyetemi hallgatók kiválását. A fentiekben említett tényezőknek és a véletlennek is szerepe volt a fegyveres harc megerősödésében és abban, hogy a lakosság szinte valamennyi rétege képviselve volt benne, ha sokan teljesen a vak véletlen folytán csapód­tak is a felkelők közé. Pl. nagyon sokan ama 70 000 ember közül, akik 24-én még a reggeli vonatokkal vidékről Pestre érkeztek, de visszamenni néhány napig nem tudtak. Mégis a közelebbi vizsgálat azt mutatja, hogy a felkelő 22 T. Nb. XI. 8005/1958/2. 23 Nb. II. 8017/1958/101. Később az Újpesti NB tagja lett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom