Századok – 1966

Krónika - Tudományos ülésszak az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen a nemzeti ideológia múltja és jelene témakörből 1966. február 21–22. (Glatz Ferenc–Stier Miklós) 1068

KRÓNIKA 1071 azaz hogy irodalmi nyelvünk kialakuljon, ahhoz a felvilágosodásnak, a nyelvújításnak, a reformkornak és a szabadságharcnak kellett eljönnie — fejezte be előadását Szathmári István. Arató Endre egyetemi tanár „A nemzet és haza fogalmának alakulása Magyarországon a felvilágosodástól a kiegyezésig" című előadásában mindenekelőtt leszögezte, hogy ezen időszak hazánkban a polgári fejlődés kezdetének időszaka volt. Az első hetven esztendő (1780—1849) aprogresszív periódus, amikor a vizsgált fogalmak jelentős szerepet töltöttek be a polgári-nemzeti haladásért folytatott küzdelemben. A második időszakban viszont a nemzet és haza eszméje a magyar uralkodó osztályok érdekében mindenekelőtt az osztályharc elhomályosítását és a soknemzetiségű magyar állam fenntartását szolgálta. Miután a magyar polgári-nemzeti fejlődést a nemesség vezette, a polgári átalakulás nemzeti ideológiáját a kiváltságos osztályhoz származásban vagy gondolatkörben közelálló értelmiségiek, vagy maguk a birtokos nemesség képviselői alakították ki, s e nemzeti ideológia sok feudális vonást viselt magán ós csak fokozatosan vált polgárivá. E bevezető gondolatok után sorravette Arató Endre a XVIII. és a XIX. század fordulójának időszakában a nemzet- és hazafogalom legfőbb jellemzőit, majd megállapította, hogy e fogalmak modern, burzsoá értelmezésére csak Széchenyi, Kölcsey, Wesselényi, Kossuth és a plebejusok tevékenysége kapcsán kerül sor. A liberális középnemesi nemzet-haza ideológia legfontosabb, jórészt polgári sajátosságait az előadás a következőkben tárta fel: a nép befogadása a nemzet testébe („érdekegyesítés"), a nem magyar népek befogadása, hazafiság és haladás szoros összefüggése, a magyar patrióta cselekvő kritikája (Széchenyi, Wesselényi), a szülőföld szeretete, a hagyományok tisztelete, a feudális hazaszeretet egyre erősbödő bírálata, bizonyos szempontból az ősi alkotmányhoz való ragaszkodás, az erősödő nemzetiségi ellentétek, az egy politikai nemzet koncepciója. A 40-es években új mozzanattal gazdagodott:Kossuth felismerésével, akinek gondolkodásában előtérbe került a polgári nemzet gazdasági ismérve is. Ebben az évtizedben teljesedik ki a plebejus nemzet-haza fogalom is, amelyben a népnek a nemzetbe fogadása tartalmazza a nemesi földterület részleges felosztását, a mindennemű földesúri kárpótlás elvetését, a jobbágyfelszabadítás kiterjesztését valamennyi jobbágyi kategóriára, s amely elveti a nép nemességhez való felemelésének feudális színezetű felfogását. Hangsúlyozta az előadás, hogy az eltérések mellett nem szabad elfeledkeznünk azokról az egyezésekről sem, amelyek éppen az osztrák abszolutizmussal szemben a haza védelmében összefűzték a liberálisok ós plebejusok nemzet-haza fogalmát. (A dicső múlt ösztönző szerepe, a hazafiság ós haladás szerves összefüggése, a nemesi nacionalizmus kritikája, a hibák feltárása, a cselekvő kritika.) Előadása második részében Arató Endre az abszolutizmus éveinek nemzet-haza koncepcióit elemezte. Megállapította, hogy továbbélt ugyan a liberális felfogás, de egyre inkább helyet kapott a nép érdekeit teljesen semmibe vevő s kizárólag az uralkodó osztályok ügyét szolgáló ideológia. Mindez összefüggésben volt azzal, hogy a forradalmat és szabadságharcot támogató közópnemesség többsége elfordult korábbi tevékenységétől, elvetette az érdekegyesítés programját. Kemény Zsigmond és Eötvös József gondolatrendszerének ismertetése után az emigráció, elsősorban Kossuth nézeteit vázolta fel Arató Endre. Rámutatott arra, hogy az itthoniak és az emigráció felfogásában közös motívum a területi integritás, a történeti jog, azaz az egy politikai nemzet koncepciója, azonban az emigráció különböző megnyilatkozásaiban, alkotmányos és konföderációs terveiben mind a demokratikus, mind pedig a széleskörű nyelvi jogok biztosításában a hazai nézeteknél lényegesen előbbre jutott. Legmesszebbre Teleki László felfogása mutatott, s a hozzá közelálló Klapkáé, akik meg tudtak szabadulni az egy politikai nemzetnek a magyar szupremáciát magában foglaló béklyóitól. Itthon a hatvanas évek elején mint egyedül üdvözítő eszme az egy politikai nemzet koncepciója terjedt el. S ha 1860—61-ben még találkozunk türelmesebb állásponttal, amely a területi elvvel össze tudta egyeztetni a nem magyar népek nyelvi-kulturális jogait, a kiegyezés idejére azonban ez mindinkább háttérbe szorult. Figyelemreméltó, hogy a nemzet egyik fontos ismertetőjegye, a nyelv — amely a század első felében a legdöntőbb ismérv volt — elmaradt, s helyét az állam vette át. Ä változást az aktuális politikai feladatok különbsége magyarázza: a XIX. század elején folytatott harc eredményeként kialakult a magyar irodalmi nyelv, amely el is foglalta méltó helyét az életben, de továbbra is napirenden maradt a nacionalista célkitűzés: a nem magyar népek elmagyarosítása. Ezt szolgálta az államot előtérbe állító nemzetfogalom, amely a dualizmus idején mindenekelőtt jellemezte a nemzet-haza ideológiát.