Századok – 1966
Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1034
1054 FOLYÓIRATSZEMLE 1054 ban az 1830 júliusi francia forradalom következtében szétesett, s Európa ismét egy konzervatív ős egy liberális államcsoportra hasadt, amelyet ezenkívül még a Kelet és a Nyugat közti politikai feszültség is terhelt. Ettől az időtől, de még inkább az őt teljes mértékben megértő és támogató I. Ferenc halálától Metternich nagyrészt visszavonult az európai politikai ügyek intézésétől. — PETER BERGER: A „békés egymás mellett élés" alapelve és a Duna-térség (218 — 224. 1.) a fenti „kommunista" alapelv kialakulását és az értelmezésében az utóbbi időben a szocialista országok közt mutatkozó véleménykülönbséget taglalja. Ezeket nem ideológiai, hanem gyakorlati politikai jellegűeknek tartja, és végső fokon nemzeti érdekellentétekre vezeti vissza. A továbbiakban ismerteti a fogalom meghatározására az ENSz különböző bizottságai által végzett kísérleteket. Tanulmánya befejező részében a békés egymás mellett élés gondolatát Kelet-Európában csupán Ausztria és a szocialista országok kapcsolatára vonatkoztatja, és főleg a gazdasági és kulturális együttműködésre látja érettnek a helyzetet. — B. A külföldi folyóiratszemlót összeállították: Bellér Béla (B), H. Haraszti Éva (H), Jemnitz János (J), Katus László (K) és Niederhauser Emil (N).