Századok – 1966

Folyóiratszemle - Magyar folyóiratok - 1005

1030 FOLYÓIRATSZEMLE 1030 jától egyaránt elősegített magányosságának, a történelmi feladatok előtt egyre nagyobbra növő morális-politikai nagyságának megrendítő dokumentumaira talál benne. 2. sz.: DIÓSZEGI ISTVÁN A bállhausplatzi palota utolsó gazdája címen a Monarchia utolsó közös külügyminiszterének, Burián István bárónak diplomáciai karrierjót és politikai kudarcát rajzolja meg, részben új adatok alapján. Burián mint közös pénzügyminiszter a nagyszerb megoldás lehetetlenné tételére Bosznia-Hercegovinának Magyarországba való annektálását és egy Szerbiát is magábaolvasztó Nagy-Bulgária létrehozását javasolja. Később, az első Balkán-háború idején, Nagy-Bulgáriát az Erdélyre aspiráló Románia féken tartására is alkalmasnak véli. A második Balkán-háború azonban maga alá temeti ezt a bulgarocentrikus tervet. Később mint a felség személye körüli miniszter az ukrán és a lengyel kérdésben való megegyezés alapján Oroszországhoz akar közeledni olyan időben, amikor ennek kilátástalanságáról már az eddig oroszbarát konzervatív osztrák arisztokrácia is meg volt győződve. Ennek ellenére vállalta Tiszának a háborús párt mellé állítását. Mint külügyminiszter kezdetben teljesen alárendelte a diplomáciát a háborúnak, s mit sem tett Olaszország és Románia hadbalépésének megakadályozására. A háborús győzelem reményében fölveti a lengyel és délszláv kérdésnek egy „bővített dualizmus" keretáben a Monarchián belül való megoldását. A győzelmi remény szétfoszlása után a kompromisszumos béke híve lesz, ebbeli akciójába azonban belebukik. A háború végén újból külügyminiszter, ekkor már csak méltányos békét akar, de a Monarchia sorsa már elvégeztetett. Politikai karrierjénél életpályája sem nyúlt sokkal hosszabbra: 1922. október 20-án meghalt, miután előzőleg még megírta önigazoló emlékiratait. — В. В. KÖNYVTÁRI FIGYELŐ. 11. évf. (1965) 2—3. sz.: V. BUSA MARGIT А XVIII— XIX. századi magyar hírlapok és folyóiratok mellékleteinek tudományos és művészettörténeti forrásértéke c. cikkében a mellékletekben található képek, olykor kották, s elég sok esetben szöveganyag művészettörténeti, gazdaságtörténeti, helytörténeti stb. szempontból egyaránt jelentős dokumentációs értékére hívja fel a figyelmet, példaként egyes folyóiratok mellékleteinek jegyzókrészleteivel. — V. K. A KÖNYVTÁROS. 15. évf. (1965) 7. sz.: -Y Kisfaludy Sándor javaslata ,,Zala vármegyének könyvtárja eránt" címen a költőnek az 1830-ban a megyének adományozott Skublics-könyvtár elhelyezése és használata tárgyában a közgyűlés számára kidolgozott 11 pontos részletes javaslatát ismerteti: jellemző, hogy a kölcsönzést csak a megyében lakos ismerős birtokos nemeseknek engedné; nyomtatott katalógus kiadását és rendes könyvtári órák tartását javasolja. Mindezt a megye 1832-ben el is fogadta. 11. sz.: Közli a felszabadulási évforduló helyismereti kiadványainak bibliográfiáját. 16. évf. (1966) 2. sz.: VÉRTESY MIKLÓS az első bibliográfia megalkotójáról, Konrád Gessnerről (1516 — 1565) emlékezik születésének 450 éves évfordulóján. A svájci orvos és jeles természetkutató polihisztor 1545-ben megjelent Bibliotheca Universalis с. munkája 3000 szerző addig nyomtatásban is megjelent latin, görög és héber nyelvű könyveit és íróik életrajzát ismerteti, emellett tanácsokat ad könyvtári munkamódszerekre is. — V. K. KRITIKA. III. évf. (1965) 11. sz.: SZABOLCSI MIKLÓS József Atûla és az illegális Kommunista Párt viszonyának kérdéséhez című tanulmánya — bővebb jegyzetanyaggal — megjelent a Párttörténeti Közlemények 1965: 4. számában is; folyó- i iratszemlénk azt ismerteti. 12. sz.: DIÓSZEGI ISTVÁN A marxizmus és a mai történettudomány címen a bécsi történószkongresszus tapasztalatai alapján összegezi a jelenkori történettudomány ' helyzetét. Megállapítja, hogy a polgári történetírás mintegy fél évszázada tartó válságát nem oldotta fel sem a nyílt anti- i marxista iskola (Gerhard Ritter nyugat- ' német történész), sem a Toynbee-fóle modern szellemtörténeti irányzat, sem az ún. „korhozkötöttség" elmélete. Nagyobb eredményeket ért el az Annales körének gazdaságtörténeti iskolája, mely azonban elvitathatatlan érdemei ellenére is elszegónyíti a tudományt a politikatörténet íélretolásával és nem egy esetben veszedelmes torzulásokig vezet. A történetírás csak a marxizmus egyértelmű alkalmazásával nyerte vissza tudományos rangját, sajnálatos módon azonban a szovjet történetírásban az elszigeteltség és veszélyeztetettség tudata egyidőben teret adott a szubjektivizmusnak és a nemzeti öntudat túlzott táplálásának. A szerző megállapítása szerint a bécsi törtónészkongresszus azt mutatta, hogy a népi demokratikus országok történettudományában ez a probléma ma is él, s ezt le kell küzdeni ahhoz, hogy a kelet-európai történet bonyolult problémái között rendet lehessen teremteni. — O. M.