Századok – 1965

Tanulmányok - Balogh Sándor: A Magyar Kommunista Párt értelmiségi politikájának felszabadulás utáni történetéből 458

466 BALOGH SÁNDOR nak, akik beléptek, vagy támogatásukról biztosították a pártot. Megindult azonban a Kisgazdapárt mellett a koalíció többi pártjaiba való beáramlás is. Az akkori helyzetre jellemző, hogy egyedül a Magyar Kommunista Párt szüneteltette átmenetileg a tagfelvételt azokon a helyeken, ahol a ,,B"-lista alkalmazása várható volt, illetőleg folyt.3 3 A népi demokrácia ellenségei azonban nemcsak a koalíció különböző pártjaiba való beáramlással, hanem tüntetések, összeesküvések szervezésével is igyekeztek a ,,B"-lista alkalmazásának útját állni. Nem véletlen, hogy tün­tetésekre, tiltakozó gyűlések tartására ott került sor elsősorban, ahol a ,,B"­lista alkalmazása kisebb mértékű volt, vagy lényegében nem érintette az illető területet. Feltehetően azért is szaporodtak el abban az időben az egyetemi és főiskolai hallgatók, valamint a középiskolai tanulók különböző népi demokrá­cia ellenes fellépései.3 6 Nem tétlenkedtek a reakciós elemek védelmezői a ,,B"-listázás során sem. Azokban a minisztériumokban, amelyek élén a Független Kisgazdapárt kép­viselője állt, több helyen is előfordult, hogy olyan személyeket vettek fel a ,,B"-listára, akik már régen nyugatra szöktek. Ilyen esetekkel lehetett talál­kozni a Külügyminisztériumban, a Vallás-és Közoktatásügyi Minisztérium­ban és más helyeken. 3 7 Az is előfordult azonban egyes helyeken, hogy „túl­teljesítették" a ,,B"-listát. A budapesti villamos vasutaknál például 526 sze­mélyt bocsátottak el, de később kiderült, hogv az elbocsátottak közel 80%-a fizikai dolgozó.3 8 A Magyar Kommunista Párt kezdettől fogva igen nagy figyelmet fordí­tott a ,,B"-listázásokra, mert világosan látta, hogy a népi demokrácia ellensé­gei minden eszközt fel fognak használni annak megbuktatására. A párt vezetői maguk is gyakran foglalkoztak a ,,B"-listázással kapcsolatos kérdésekkel. E mellett a kommunista sajtó szinte nap mint nap közölt híreket a ,,B"-listázás menetéről és élesen leleplezett mindenfajta reakciós mesterkedést. A „B"-listával kapcsolatos helyes kommunista politika eredményeként a „B"-lista az államapparátus megtisztításának jelentős eszközévé vált, ellen­tétben az igazoló bizottságok működésével. A Magyar Kommunista Párt 1946 szeptember végén és október elején ülésező III. kongresszusa méltán állapít­hatta meg, liogy a ,,B"-lista segítségével „mégis csak újabb, komoly érvágást csináltunk".39 S ennek a megállapításnak az indokoltságát szemléltetően bizo­nyítja az a tény, hogy a ,,B"-lista révén 1946 szeptember közepéig mintegy 60,000 reakciós katonatisztet, hivatalnokot és egyéb foglalkozású személyt moz­dítottak el a helyéről.40 A Kisgazdapárt egyes vezető politikusai a ,,B"-lista végrehajtása után is még jó ideig igyekeztek a közvéleményt annak káros voltáról meggyőzni. Külö-35 A MKP. К. V. Titkársága 1946. febr. 18-án határozatot fogadott el arról, hogy állami tisztviselők csak szigorú előzetes vizsgálat és a Központi Vezetőség engedé­lyével vehetők fel a pártba. MKP. KV. Titkársága 1946. febr. 18-i ülésének jegyzőkönye. A MKP. KV. Titkársága a február 18-i határozatát oly mértékben módosította, hogy az állami tisztviselőket a helyi pártszervezetek is felvehetik, de csak szigorú, előzetes vizsgálat alapján. A MKP. KV. Titkársága 1946. máj. 4.-i ülésének jegvzőkönvve. 36 Szabad Nép, 1946 ápr. 16, 17, jűn. 23, júl. 4, jún. 13, máj. 12. ' 37 Uo. 1946. ápr. 16. 39 Uo. 1946. ápr. 22. 39 A népi demokrácia útja. A Magyar Kommunista Párt III. Kongresszusának jegyzőkönvve. Bpest, Szikra. 167.1. 40 Uo. 168. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom