Századok – 1965
Vita - Vörös Károly: Néhány szó a történeti muzeológiáról 885
A SZLOViK NEMZETI FELKELÉS TÖRTÉNETÉHEZ 901 szinte menetközben és csak az első harcokban alakultak meg. Sok dologban rögtönözni kellett, s ezért voltak az első napok veszteségei is jelentősek. A fontos azonban az volt, hogy nem hiányzott a lelkesedés és elszántság a nácikkal való harcra. A felkelés nem egy szűkkörű vezetőség által irányított katonai fordulat, hanem az egész nemzet ügye, a tömegek ügye lett, a kommunista párt döntő befolyásával s a Szlovák Nemzeti Tanáccsal, mint irányító szervvel az élén. Nem sikerült a Benes-féle londoni csehszlovák polgári emigráció azon terve, hogy döntő hatásra tegyen szert a felkelésben, és ezzel megerősítse a burzsoázia hatalmi állásait. A nácik elleni felkelésben egymás mellett kétfajta fegyveres alakulat harcolt : a katonák és a partizánok. Ez olyan sajátosság, melynek részint csak Bulgáriában van párja. Más katonailag megszállt országokban többnyire a partizánmozgalomból nőtt ki a nemzeti felszabadító hadsereg, mint pl. Jugoszláviában.1 1 Az új, felkelő hadsereg a harc tüzében alakult ki és szabadult meg az elmúlt évek fasiszta lerakódásaitól. Az ellenséges szorításban folytatott harc rendkívüli erkölcsi-politikai és katonai kvalitásokat igényel, mert a visszavonulási, védekező harcok kedvezőtlen lélektani hatással vannak a katonákra. Ebből a szemszögből bírálva a katonai és partizán-egységeket, különösen értékelnünk kell hazafias és forradalmi lelkesedésüket és erkölcsi tulajdonságaikat. Két különböző taktikájú és harcmodorú fegyveres alakulat létezése a felkelés területén megkövetelte, hogy a katonák és a partizánok akcióit szorosan összehangolják mind a fronton, mind a hátterületen. Sajnos, ezt — ritka kivételektől eltekintve — a felkelés egész folyamán nem sikerült elérni. És mégis, minden akadály ellenére megvolt a két fegyveres alakulat egymásra hatásának folyamatos kölcsönössége. Egyfelől a partizánegységek átváltoztak arcvonalbeli partizán-katonai egységekké, másfelől folytatódott a forradalmi elvek behatolása és további elmélyülése a felkelő hadseregben.1 2 Az elmúlt évek történelmi munkáinak értékelésében a felkelő hadsereget rendszerint éles ellentétbe állították a partizán elemmel, vagy lebecsülték a hadsereg szerepét. Az ilyen értékelések helytelenek voltak annak ellenére, hogy valóban voltak ellentétek a két elem között. Ezek oka nagyrészt a harcokat illető általános felfogás különbsége volt, továbbá, hogva hadsereg katonai vezetősége mereven kitartott a régi szervezet mellett, s olyan tiszteket is funkcióikban hagyott, akik fasiszta gondolkodásúak voltak; s nem utolsósorban a hadsereg-vezetőség képtelensége arra, hogy megbirkózzék a felkelés frontjainak harci feladataival. Az a tudat azonban, hogy történelmi jelentőségű harcot vívnak, egyesítette a katonákat és a partizánokat a fasiszta egységek elleni közös harcban. A felkelő egységek előtt olyan ellenség állt, amelynek serege minden rossznak és elnyomásnak megtestesítője volt, éspedig nemcsak a szlovák nemzet szemében, hanem valamennyi nemzetében, akiket támadása sújtott. A katonák is, a partizánok is javarészt a dolgozó népből származtak, munkások és földművesek fiai voltak, és mindazok a hazafiak, akik ezekhez az osztályokhoz tartoztak, olyan feladatot láttak a hitlerista hadsereg, a fasiszta hatalom és erőszak ezen fő hordozója elleni harcban, amely feladat a harci cselekményekben közös erőfeszítést követel. És nem utolsó sorban annak a nemzetnek a becsületéről volt szó ebben a harcban, amelyik fegyvert ragadott becsületének a védelmében, hogy így mossa le azt a gyalázatot, amit a náci 11 S. Falían: i. m. 75. ]. 12 Uo. 91. 1. 15*
