Századok – 1965
Tanulmányok - Mérei Gyula: A nyugat-európai tőkés integrációs törekvések politikai és gazdasági háttere 721
I S3 0i 21 A NYUGAT-EURÓPAI INTEGRÁCIÓS TÖREKVÉSEK HÁTTERE 727 tudják őrizni a világban".2 4 Még talán ennél is egyértelműbben árulja el az integrációs összefogás valódi politikai célját akkor, amikor arról ír, hogy az integrációbarát irányzat azért lelt talajra az egyes nyugat-európai országokban, „mivel szükségessé vált új ideológia, amely a kommunistát hatékonyan ellensúlyozhatná".2 5 Úgy tűnik, hogy a két legutolsó idézet rávilágít az integrációs törekvések néhány lényeges politikai indítékára. Nem fogadható el a nyugati polgári szerzőknek a Szovjetunió hódító törekvéseiről szóló érvelése és az a vádja, hogy agresszív terveket szövögetne Nyugat-Európa tőkés államai ellen, és'eme tervek miatt kényszerülnének a nyugatiak integrációs összefogásra. Megfelel azonban a történeti igazságnak 1 az, hogy a nyugati tőkés integrációs törekvések egyik, ha nem is az egyedüli és i kizárólagos politikai indítéka a Szovjetunió világhatalommá válása és a szocialista világrendszer kialakulása. Ez a történelmi folyamat nyugtalanítja a \ tőkés világ vezető osztályait. Most már ugyanis nem csupán a világ felosztásáról és újrafelosztásáról, a piacok fölötti uralomról van szó, mint az imperialista hatalmak közötti viszályok esetén mindig, hanem — 1917 októbere óta — immár a nem imperialista, a szocialista világrendszer létezése folytán, a tőkés i rendszer fennmaradásáról is, utóbbiról 1945 óta fokozott mértékben. A Szövik jetunió fejlődése és a szocialista világrendszer kialakulása mellett elsősorban Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban a kommunisták különösen jelentős helyet kaptak a kormányban, részeseivé lettek a hatalomnak. Mindez más országok forradalmárai és elnyomott tömegei számára biztató példát , mutatott. A belső viszonyok érettsége lehetővé és szükségessé is tette a görög, a török tömegek megmozdulását kommunisták és demokratikus gondolkodású politikusok vezetése alatt. Iránban és egyebütt is fellángolt az imperialistaellenes küzdelem. Az európai kontinens egyes államaiban, elsősorban Francia-és Olaszországban pedig a tőkések joggal tarthattak attól, hogy — mint Albonetti írja — az erős nemzeti kommunista pártok esetleg elérkezettnek látják az időt „ingatag kormányaik megdöntésére". A Szovjetunió, a népi demokráciák és a tőkés országok kommunista pártjainak eredményei a marxizmus—leninizmus elméletének helyességét a gyakorlatban igazolták. Más okok mellett ezeknek az eredményeknek és ezek révén az ideológia vonzó hatásának és a példa követésének ellensúlyozására is vélték a tőkések szükségesnek az integráció eszméjét és gyakorlatát. Nem hagyható azonban figyelmen kívül az integrációs összefogás másik, az előzőéhez hasonló súlyú oka, a nyugati tőkés államok imperialista törekvése, amelyet a nyugati befolyás fenntartásának fogalmába burkol a nyugati polgári irodalom. Közép-Kelet, Ázsia és Afrika azok a területek, amelyeket a nyugati befolyás fenntartásának övezeteiként jelölnek meg, ahol feltétlenül fenn akarják tartani befolyásukat és így kizsákmányoló tevékenységüket is. Nem fogadható el a nyugati polgári irodalomnak az az állítása sem, amely szerint a Szovjetunió agresszív, hódító politikájának eredménye lett volna a népi demokráciák létrejötte és az ott lefolyt társadalmi átalakulás. A népi demokratikus országok történészeinek alkotó munkájaként keletkezett szakirodalom tények sorával igazolja, hogy Bulgária, Csehszlovákia, Románia, Magyarország, Jugoszlávia, Albánia népe felszabadulását többségében saját erejével, részben — egyik országban kisebb, a másikban nagyobb részben — 24 Albonetti: i. m. 227. 1. !5 Uo. 91. 1.
