Századok – 1965
Tanulmányok - Mérei Gyula: A nyugat-európai tőkés integrációs törekvések politikai és gazdasági háttere 721
724 MÉREI GYULA kívüli politikai hadállásait. „Politikai rendszere — amely még válságban van — tartósan szenved emiatt." Japán az erőit felőrlő háború folytán rendkívül meggyengült. Az ázsiai földrészen egyelőre még csekély politikai befolyással rendelkezik és körülbelül a már említett országokéhoz hasonló helyzetben van. „Nagybritannia kénytelen volt az Európán kívüli területeken, sőt még az Európában levő hatalmi állásait is erősen visszavonni, ha még annyira is igyekszik nemzetközi nagyhatalomként viselkedni és bármennyire törekszik is arra, hogy egyidejűleg tartsa fenn vezetését a Commonwealthben és szoros kapcsolatát az Egyesült Államokkal. Elég arra emlékeztetni, hogy lemondott arról, hogy magára vállalja a béke és a szabadság biztosítását Görögországban: és ezt már 1947-ben megtette. 1956 vége felé a szuezi válság újból megmutatta Nagybritannia hanyatlását, minthogy még az sem sikerült neki, hogy Franciaországgal együtt (eredményesen — M. Gy.) szembeszálljon azzal, hogy Egyiptom nacionalizálja a Szuezi-csatornát." ,,A háború utáni politikai mérleg Európa számára lesújtó, mind e földrészen, mind Ázsiában, Afrikában, a Közel- és Közép-Keleten. Nincs kétség: mélységes politikai hanyatlással állunk szemben."7 Nagybritannia visszavonult Indiából, Franciaország Indokínából, Hollandia roppant nagyságú ázsiai birtokaiból. „Lépésről lépésre, néhány év leforgása alatt az európai befolyás Ázsiában teljesen összezsugorodott." A Közel- és Közép-Keleten francia befolyás a második világháború befejezése óta nem létezik. Franciaország kénytelen volt lépésről lépésre feladni északafrikai állásait. A marokkói és tunéziai válságot követte az algériai háború.8 A második világháború utáni helyzet elemzésével foglalkozó nyugati polgári szerzők bármelyikének művét lapozzuk, hasonló megállapításokra bukkanunk. Valamennyien egybehangzóan beismerik az európai tőkés nagyhatalmak politikai, gazdasági erejének, befolyásának összezsugorodását. Mindanynyian keserű szájízzel nyugtázzák a felszabadító mozgalmak sikereit, a gyarmati rendszer összeomlását, — természetesen a maguk felfogásának megfelelő fogalmazásban, de nem kendőzvén a lényeget. Nem késlekednek rámutatni arra sem, hogy gazdasági talpraállásukhoz sem maradt elég erejük. „Európa államainak nem sikerült saját gazdaságuk alapvető szükségleteit kielégíteniük. Először elhanyagolják védelmi feladataikat, majd — miután a gazdasági fellendülés folyamata lendületbe jött — a gazdasági segítség után még katonai segítséget is kértek."9 Mayne hangsúlyozza, hogy az UNRRA-segély megszüntetése, az amerikai háborús segítség-kölcsön, valamint az első világháború utáni kölcsönök kimerülése után még erősebb fény vetődött Európa gazdasági gyengeségére. Az 1946—47. évi szigorú tél ezt a gyengeséget még jelentősebbé tette. A nyugati tőkés országok nem tudtak úrrá lenni a nagyméretű munkanélküliségen, az ínségen, a növekedő infláción. Az európai államok folyó tartozása a dollárzónánál 7 milliárdot tett már ki, ennek 70%-ával az Egyesült Államoknál voltak eladósodva. Ebben a helyzetben, amelyet — Mayne szerint — még a Szovjetunióval kapcsolatos fokozódó politikai nehézségek is súlyosbítottak — hirdette meg George Marshall amerikai külügyminiszter 1947. június 5-én a róla elnevezett segélytervet az európai államok gazdasági talpraállítására.1 0 7 Albonetti: i. rh. 31—32. 1. 8 Uo. 32. 1. 9 Uo. 10 Mayne: i. m. 66. 1.
