Századok – 1965
Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: A Habsburg-abszolutizmus és a magyarországi jobbágyság a XVII–XVIII. század fordulóján 679
V A HABSBURG-ABSZOLUTIZMUS ÉS A JOBBAGYSÁG 697 A készpénzben fizetett adózás megvalósítása, oly módon, hogy beszedésében, ellenőrzésében a fő- és köznemességnek része legyen, a katonaság elszigetelése — ha csak elvben is — a gazdálkodástól, zsoldra szorítása, az udvar és a hazai uralkodó osztály közös érdeke volt. Mégpedig olyan érdeke, amelyen az uralkodó osztály körei a látszólagosnál sokkal többet nyernek, hiszen ha készpénzben fizetik az adót, a katonaság zsoldból köteles élni, fizetnie kell a maga és lova ellátásáért, a megye adószedő funkciója pedig tetézi a jobbágyi kiszolgáltatottság amúgy is rakott szekerét. Az 1698. évi császári végzésnek az adó készpénzben való lefizetésére vonatkozó részlete a megyék másfél évtizede szorgalmazott kívánságát is megvalósította, tehát etekintetben a bécsi és a magyarországi urak közös úton jártak. Ennél azonban lényegesebb és nehezebb feladatnak látszott az adófizetés alapjainak megváltoztatása. Az 1647-ben megállapított portaszám az udvari körök véleménye szerint kevesebb, mint amennyi a visszafoglalt területekkel együtt valóban lehet. A megyék többnyire, különösen ahol nagy volt a katonai pusztítás és a jobbágyság elvándorlása, inkább megfogyatkozásról beszéltek. Az adó egysége, a porta fogalmát alkotó telek és igaerő mértéke pedig merevnek bizonyult, az élet túlment rajta. Mint már kifejtettük, az adóalap rejtett tartalékait a visszafoglalt területek lakossága, az eddig mentességet élvező rétegek alkották, valamint a jobbágycsaládok és különböző, nem nemesi egzisztenciák úrbéres szolgáltatás alá nem eső gazdaságából, árutermelő, áruértékesítő tevékenységéből származó jövedelem szolgáltathatta. Ezekre a rejtett tartalékokra mindkét fél, az állam és a megye egyaránt felfigyelt, s a részletekben sok eltéréssel, több kevesebb tudatossággal, de tendenciájában azonos céllal igyekezett minél biztosabban igénybe venni, kiaknázni azokat. Bécs, amikor elfoglalja a török hatalom alól felszabaduló területeket, hatalmas országrészek ura lesz, ahol pillanatnyilag nincsenek nemesek, nem regnálnak földesurak, s népességének zömét gazdag tőzsérek, mezővárosokban élő kupeckedő cívisgazdák alkotják. Némi jelképes kapcsolat többnyire mindig fűzte a török területeken élő jobbágyokat a királyi Magyarországra menekült földesurakhoz, s ezeket a szálakat a megye a XVH. század második felében, a török hatalmának megrendülését kihasználva igyekezett is megerősíteni, és konkrétabbá tenni, de a török uralom súlyos terhei ellenére a mezővárosok gazdasági és jogi önállósága erős gyökereket eresztett.36 A Habsburg-állam élén a hatalom helyi exponenseivel általában nem segíti elszakítani vagy lazítani a visszafoglalt területeken a földesúr—jobbágy viszony szálait. Az alföldi mezővárosok százötven éves kemény küzdelemben gyökeret vert gazdasági és jogi önállóságát nem erősíti meg, hanem ellenkezőleg, eltűri a régi földesurak visszatértét, vagy maga telepít fölibük új uralkodó osztályt. Pedig az ország átszervezéséről készülő javaslatok minduntalan a nemességet, a földesurakat, különösen pedig a magyar nemesi osztályt festik a birodalom legveszedelmesebb ördögeként a Habsburg-dinasztia jövőjének falára. Tudjuk, a kincstár napi pénzzavarai, a magyarországi nemesség igénye, a klérus követelése s a fizetetlen haditisztek, zsoldoskapitányok földesúri ambíciói kényszerítették rá, hogy új jövedelem reményében, kapva a fizetési hátralékok kielégítésének egyszerű lehetőségén is, kiárusítsa az elfoglalt területeket. Az udvari nemesség, vagy a hozzá közelállók — rendszerint idegenek — a régi 36 Makkai L. : Pest megye története, 116.1.
