Századok – 1965

Krónika - Beszámolók kandidátusi disszertációk vitáiról - 657

660 KRÓNIKA olvashat műveikről a történelmi események menetébe beillesztve. — A történettudomány egzakt voltát illető vitával kapcsolatban — elismerve a megfogalmazás szerencsétlen voltát — elmondotta, hogy e kérdésben érdemileg Engels Antidühring című munkájának egy részletére támaszkodott, ahol Engels kifejti, hogy az élettelen természettel foglalkozó tudományok bizonyos eredményei örök igazságok, s ezért nevezték el ezeket a tudományágakat egzakt tudományoknak; ezekkel szemben külön kategóriába foglalja az élő szervezetekkel foglalkozó és egy harmadik osoportba a történelmi tudományokat. — Ami a periodizációt illeti, az általa tárgyalt korszak az ő felfogásában egy periódust képez, nem látja akadályát azonban annak, hogy, amint Baloghné ajánlotta, utaljon a további fejleményekre és azok korszakhatáraira is. — Végül Haraszti Éva egyetértett Incze Miklós megjegyzéseivel Oastler és O'Brien esetében, de vitatkozott nézetével Lovett munkásságát illetően, amely Incze Miklós szerint elsősorban utópista szocialista, Haraszti Éva szerint reformista vonásokat mutat. A szerző válasza után a bírálóbizottság visszavonult, majd kihirdette határozatát. E szerint a bizottság méltányolva a munka úttörő jellegű témáját, marxista—leninista szemléletét, rendkívül széleskörű anyagfeldolgozását, megállapítva, hogy a szerző feladatát egészében véve jól oldotta meg, s munkája jelentős értéket képvisel az anglicisztika területén, javasolta a disszertáció elfogadását és Haraszti Évának a kandidátusi fokozat megítélését. * Jemnitz János ,,A háború kérdése és a II. Internacionálé" c. kandidátusi disszertációja a nemzetközi munkásmozgalom egy hosszú korszakának érdemtelenül kevéssé feldolgozott területéről vette témáját, s a II. Internacionálé történetének napjainkban egyik legaktuálisabb aspektusát, a háború elleni küzdelem kérdését állította középpontjába. Jóllehet a témát 1911 és 1914 között vizsgálja tüzetesen, bevezetésként képet ad a kérdés alakulásáról a szervezet korábbi tevékenysége idején is. Minthogy a háború kérdése az Internacionálé politikájának, létének kulcskérdésévé vált, a szerzőnek egyúttal módja nyílt arra is, hogy ítéletet mondjon az Internacionálé politikájának lényege felett és értelmezze csődjének, összeomlásának okait. A disszertáció bemutatja, hogy a nemzetközi munkásmozgalom első lépéseitől kezdve két síkon haladt : harcot folytatott a kapitalista társadalom szocialista társadalmi rendszer által történő felváltásáért és küzdött a nacionalizmussal szemben a nemzetköziségért, s szembeszállt a fenti célokat gátló tőkés, imperialista háborúkkal. A háborúellenes állásfoglalásra az események hamar rákényszerítették a II. Internacionálét is, s ha állásfoglalásai kezdetben kissé doktrinér jellegűek voltak, a századforduló után kirobbant imperialista háborúk a gyakorlat talajára kényszerítették vezetőit. Az orosz—japán háború (1904 —1905) ós a marokkói válság (1905) hatása elősegítette, hogy az Internacionálé baloldala a francia szocialisták segítségével elfogadtassa a már határozott akcióprogramot követelő háborúellenes stuttgarti határozatot (1907). A kérdés gyakorlati megvitatása során Koppenhágában (1911) azonban már jelentkezett a nacionalizmus, s a német-osztrák ellenállás elgáncsolta a franciák és az angol baloldal egy részének (Keir Hardie) javaslatát: az általános háborúellenes sztrájk kimondását. Még élesebbé vált az ellentét az internacionalizmus talaján maradó és a nacionalizmus útjára tévedt csoportok között a második marokkói válsággal kapcsolatban (1911), amikor a német jobbszárny halogató taktikáját a Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht által vezetett német baloldali csoport hevesen bírálni kezdte, és megindította az antimilitarista utcai tüntetéseket. A jénai pártkongresszus elé került vitában mutatkozott meg először a német párt négyfelé tagolódása. A kérdés megítélésében nemcsak a balszárny foglalt állást a jobboldali vezetőséggel szemben, hanem a centrum is kettévált, és annak Haase, Ledebour-féle része (amelyhez az adott kérdésben átmenetileg Bernstein is csatlakozott) szintén a pártvezetőség ellen lépett fel. A tripoliszi olasz agresszió viszont az olasz pártban idézett elő szakadást. A párt a „szegény nemzeteknek" a „gazdag nemzetek" elleni forradalmi harcáról szóló, a fasizmussal közeli rokonságot tartó elmélet szindikalista szerzőivel kemény harcot folytatott, majd kénytelen volt kizárni a nacionalizmus pártonbelüli képviselőit. A két háborús válság után a háborúk elkerülhetőségéről ós ennek formáiról egyre szélesebbé vált a nemzetközi vita. Alaphangját azonban sajnálatos módon az a körülmény szabta meg, hogy míg a jobboldal nacionalista szemlélete miatt tagadott meg minden háborúellenes akciót, addig a baloldal egy része (P. Lensch, A. Pannekoek és K. Radek) a háború elháríthatatlanságára hivatkozva tartotta kilátástalannak 'az antimilitarista mozgalmat. Bár egyes baloldaliak és balcentralisták (Kautsky, Ledebour) szembeszálltak a fatalizmussal, a fenti felfogás gyengítette a munkásság ellenállóképes-