Századok – 1965

Krónika - Beszámoló Barta István doktori disszertációjának vitájáról (Stier M.; Szász Z.) 650

KRÓNIKA 651 a bizottság harmadfél évig tartó működéséről. Szerző egybeveti az 1828 — 30 évi bizottsági munkálatokat az 1791-i munkálat eredményeivel, s némileg módosítja azt a korábbi nézetet, hogy az 1828-i bizottság operátumai nemcsak szellemükben és tendenciájukban, hanem egyes ténykérdéseikben is határozott visszalépést képviselnek az 1791. éviekhez, képest. Bebizonyítja, hogy bár néhány kérdésben valóban visszalépés mutatható ki, ugyanakkor jóval több olyan kérdés van, amelyekben a módosítás a haladás irányában történt. Ennek ellenére — mutat rá értekezésében Barta István — a reformmunkálatok elmarasztaló ítélete jogos, mert a maguk korának igényeit összehasonlíthatatlanul kevésbé elégítették ki, mint az 1791-iek. A munkálatok vitáinak azonban mégis nagy volt a jelentőségük: „felcsigázták az érdeklődést, közvéleményt formáltak a reformkérdések körül, a hozzáfűzött remények országszerte aktivizálták a haladás barátait, s az országos érdeklődésből a változásokra megérett hazai talajon olyan mozgalom sarjadt ki, amely hamar túlnőtt a konzervatív reform keretein és megteremtette a magyar polgári átalakulás ideológiáját. Az operátumoknak — belső tartalmuktól függetlenül — ez az igazi jelentőségük: létrejöttük története egyben a magyar polgári reformmozgalom kibontakozásának előjátéka is." Az 1830-as országgyűlésen ugyanis a haladó megyék követei már az operátumok megyei megvitatására való felkészülés jegyében szervezkedtek, a megyei viták kétéves időszakában pedig kialakult a liberális reformprogram, s kikovácsolódott a párt is, amely a következő országgyűlésen harcba indult e program megvalósításáért. A következő fejezet — A fiatal Kossuth — abba a környezetbe viszi el az olvasót, amelyben a haladó program megvalósításáért megindult harcnak el kellett dőlni: a a megyékbe. A megye, amely e fejezetnek szintere, a nagy ellenzéki múlttal rendelkező Zemplén, a hős, akinek pályáján leméri Barta István a reformeszmék kibontakozását, a mozgalom későbbi vezére, Kossuth Lajos. A disszertációnak ez a legnagyobb, több mint háromszáz gépelt oldalnyi fejezete arra a kérdésre ad választ, hogy milyen volt az az út, amelyen Kossuth az ismeretlenségből eljutott odáig, hogy a magyar polgári átalakulás vezérévé, ideológiájának legtisztább megfogalmazójává válhatott. „Kossuthot — mutat rá Barta István —, mint annyi más kortársát, a kor nagy történelmi szükséglete, a feudalizmusból való kibontakozás sürgető igénye emelte ki az ismeretlenségből; a jelentéktelen vidéki ügyvéd az újért megindult harc gyakorlati tapasztalatain s a belső fejlődés egyre tisztább fokozatain keresztül emelkedett fel az átalakulás vezetőinek sorába." A reformmozgalom a megyékben bontakozott ki, s Kossuth útja is akkor indul meg felfelé ívelően, amikor bekapcsolódik megyéje megpezsdülő politikai életébe. Megyei közéleti pályáján különösen három mozzanat emelkedik ki; ezek mindegyike mérföldkő Kossuth egyéni fejlődésének, reformpolitikussá válásának útján. Az első ezek sorában részvétele az 1828. évi országos összeírás munkálataiban. E munka során Kossuth a megye 446 helysége közül 142-ben végzett személyesen vizsgálatokat, s a küszöbönálló nagy parasztfelkelés előestéjén az adózó nép viszonyaival való közvetlen megismerkedése olyan tapasztalatok gyűjtését eredményezte számára, amelyek egyéni fejlődését meggyorsították, az égető társadalmi problémák iránti fogékonyságát növelték, s felfegyverezték a jobbágyfelszabadításért később folytatott harcára. Kossuthot következő nagy tapasztalati iskolája, kolerabiztosi tevékenysége is arra tanította, hogy a fennálló társadalom válsága a parasztproblémákban tükröződik a legélesebben. „Az összeírás során Kossuth a tűrő-szenvedő néppel találkozott, most a jogait követelő, félelmetes erejét megmutató néppel kellett szembenéznie." Bár osztálya oldalán állt. szemben a felkelőkkel, a szörnyű élmények hatására mégis megmozdult benne valami. Keserű szavakkal bírálja a megyei vezetők önzését, gyávaságát és tehetetlenségét, amellyel a reájuk bízott népet cserbenhagyták; lélekben eltávolodik ettől a rétegtől. A harmadik, a döntő, Kossuth egyéni fejlődésében a minőségi ugrást jelentő élmény az operátumok megyei megvitatása 1831 — 32 folyamán. A haladó nemességnek ekkori feudalizmus elleni hatalmas általános támadásában, az operátumok zempléni vitáiban vált tudatos reformpolitikussá, ekkor tisztultak le benne az átalakulás legfontosabb tennivalói. Tagja volt annak a lelkes, fiatal csoportnak, amely a gazdag liberális nagybirtokos, Lőnyai Gábor vezetése alatt a zempléni haladó párt rohamcsapata volt. Oroszlánrésze volt a liberálisok zempléni eredményeinek kivívásában. Az ellenzék haladó elveinek diadalrajuttatása azonban az utolsó aktusa lett Kossuth zempléni pályafutásának. Hatalmas ellenségei, akik már korán felismerték benne a veszedelmes politikai ellenfelet, 1831 őszén megtalálták az alkalmat a vele való leszámolásra. Barta István kutatásai megnyugtatóan tárják fel a Kossuth ellen emelt állítólagos sikkasztási vádak körülményeit. Egy jelentéktelen mulasztás, melynek végén károsodás enkit sem ért, s amelynél százszorta súlyosabbak sem számítottak bűnnek a megyét