Századok – 1965
Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 641
KRÓNIKA A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT HÍREI A központ hírei A budapesti országos történész-vándorgyűlés Társulatunk, a Művelődésügyi Minisztérium Közoktatási Főosztálya, az Országos Pedagógiai Intézet és a TIT 1965. április 13 — 14-én Budapesten országos történészvándorgyűlést rendezett. A vándorgyűlés első napján Vass Henrik, az MSzMP KB Párttörténeti Intézete igazgatója, Tóth László főelőadó, Szabolcs Ottó docens, Leér László kandidátus foglalt helyet az elnökségben. Vass Henrik elnöki megnyitójában rámutatott arra, hogy hazánk felszabadulásának 20. évében a rendező szerveket a vándorgyűlés tematikájának megválasztásánál az az elvi szempont vezette, hogy a korszak történetéből a kutatókat ós pedagógusokat egyformán érdeklő és munkájukat egyformán elősegítő kérdéseket tárgyaljanak meg. Ezért választották az első referátum témájául a munkásmozgalom története kutatásának újabb eredményeit, másodiknak pedig a felszabadulás utáni korszak történetének tanítását, amely számtalan kérdést vet fel az oktatók számára. S. Vincze Edit kandidátus, a Párttörténeti Intézet főmunkatársa „A magyar munkásmozgalom kutatásának újabb eredményei" c. referátumának bevezetéseképpen az utolsó évek párttörténetírásának fejlődéséről beszélt, hangsúlyozva, hogy a kutatók legfőbb feladatuknak a helyes, marxista—leninista szemléletmód kialakítását tartják, amely alapfeltétele a munkásmozgalom története árnyalt, sokoldalú, tudományos igényű feldolgozásának. Az aktuális kérdések közül elsőként a dualizmuskori szociáldemokrata párt történeti szerepének megítélését emelte ki. A marxista párttörténetírás már az ötvenes évek elején szakított azzal a nézettel, amely a reformizmust a szociáldemokrata párt vezetőinek tudatos, munkásáridó törekvéseként mutatta be, az újabb írások azt a II. Internacionálé egyik eszmei irányzataként ábrázolják, feltárva annak a nemzetközi és a hazai munkásmozgalomban rejlő gyökereit. Az előadó hangsúlyozta, a me napirenden levő feladat annak vizsgálata, hogy mi volt a szociáldemokrata reformizmus elméleti és gyakorlati tartalma, melyek azok a megnyilvánulások, amelyekért az utókor részéről joggal illeti meg a pártvezetőséget a legszigorúbb bírálat, és melyek azok a mulasztások, amelyeket a később megformálódott igények alapján történetietlen módon írnak a pártvezetőség rovására. A szociáldemokrata forradalom-elméletről szólva megállapította, hogy az — a korábbi felfogással ellentétben — nem volt revizionista, hanem a német pártban is uralkodó „ortodox marxizmus" jellemvonásait tükrözte. A szociáldemokrata párt nem vallotta Bernstein elméletét, amely a kapitalizmus pusztulását, a szocialista társadalom létrejöttét a tőkés rendszer szükségszerű csődjétől várta. A párt, bár alapjában véve a hatalom megszerzésének békés útjában bizakodott, nem tagadta az erőszakos forradalom lehetőségét sem. A szocialista társadalom létrejöttének egyik alapvető feltételét a polgári demokrácia megteremtésében jelölte meg. A szociáldemokrata párt reformizmusa ebben az időben elsősorban abban rejlett, hogy a párt a polgári demokrácia megteremtéséért is esak kizárólag reformok útján kívánt harcolni. E reformizmust bizonyítja a párt taktikája is: fő követelését, az általános választójogot is inkább a polgári pártokkal, csoportokkal folytatott — gyakran elvtelen — taktikázással, semmint a tömegmozgalmak erejével kívánta megszerezni. A következőkben az előadó a magyarországi fejlődésből fakadó sajátos feladatokról szólott. Az eddigi megállapításokkal szemben hangsúlyozta: a szociáldemokrata párt vezetősége megkísérelte, hogy választ adjon a polgári forradalom befejezetlensógóből eredő kérdésekre. Az a tény azonban, hogy a párt szakított a marxizmus forradalmi tartalmával, nem tette lehetővé, hogy a helyes utat megtalálja. Nem volna helyes azonban a szociáldemokraták szemére vetni, hogy az említett kérdésekre más választ adtak, mint
