Századok – 1965
Tanulmányok - Barta István: Kossuth ismeretlen politikai munkája 1844 elejéről 399
18-49 AUGUSZTUS 445 Világosnál letette a fegyvert, nemcsak az ő egyéniségéből és jelleméből következett: türelmetlenül várta a küzdelem befejezését már az egész „békepárt", 8íZ3/Z SL birtokos nemesség zöme. A forradalom vezető osztályának felemás helyzetéből fakadó következetlensége a polgári forradalom céltudatos végrehajtása terén volt ekkor már a szabadságharc egyik fő kerékkötője, fékezője. Vajon nem ugyanez magyarázza-e, hogy a forradalom vezetői az 1849 július végi — augusztus elejei napokban — az ellepkező szólamok és felhívások ellenére — nem bíztak eléggé sem a honvédsereg, sem a spontán népi ellenállás erejében, noha az még ebben az időben is aggodalomban és rettegésben tartotta az ellenfelet, túlbecsülték a szövetséges osztrák és orosz császári sereg morális erejét, összefőrrottságát, túlságos nagy reményeket fűztek a külföldi - angol, francia — kormányokhoz (még Miklós cárt illetően is voltak illúzióik) és túl kevéssé bíztak a szabadságukért küzdő népekben, a forradalmi balszárnyban az egyes országokban, az ő szolidaritásuk erejében. Ahogy a szabadságharc vereségének nem az volt a döntő belső oka, hogy vezetői akár politikai, akár katonai téren „túl messze" mentek volna el, hanem az, hogy nem voltak elég következetesek, nem mentek el elég messze a polgári, antifeudális feladatok megvalósításában, ugyanez — a liberális középnemesi vezetést jellemző — hiánya a célirányos forradalmi kitartásnak, következetességnek és szívósságnak volt 1849 sorsdöntő nyarán nemcsak a sikeres fegyveres harcnak, de a kapituláció „megnyerésének", azaz minél fájdalommentesebbé, minél kedvezőbbé alakításának is az egyik legfőbb akadálya. A társadalmi háttér, a társadalmi gyökerek kellő számbavétele azonban nem homályosíthatja el Görgey egészen kizárólagos személyes felelősségét („az emberek önmaguk csinálják történelmüket") a fegyverletétel mikéntjéért, „a szégyenteljes világosi katasztrófáért" (Engels). Azért, hogy mellőzte a kötelező legelemibb körültekintést és meggondoltságot is, hogy szinte pár óra alatt döntött — amely sietséget a körülmények egyáltalában nem igazoltak —, és kalandori felelőtlenséggel odadobta az ország sorsát, legjobb fiainak életét a teljesen indokolatlanul nagylelkűnek tartott cári szoldateszka lábai elé. „Lehetetlen nem hálásnak lennünk Görgeynek" — írta Paskievics Haynaunak, bejelentve neki a világosi fegyverletételt.9 2 Görgeynek elemi szent kötelessége lett volna, minden lehetséges utat és módot felhasználnia, az osztrák katonai és kormányszervek felé való tapogatózást, tárgyalások kezdeményezését megkísérelnie (hiszen a legyőzött országnak Ausztriával kellett tovább élnie), egyszóval: „eget és földet megmozgatnia", hogy amennyiben elhatározta, hogy leteszi a fegyvert — ezt kikerülhetetlennek tartotta — , úgy a viszonyokhoz és lehetőségekhez képest minél kevésbé sérelmes feltételek között tegye. Görgey személy szerint és közvetlenül felelős azért, hogy az ország szabadságát fegyverrel védelmező hazafiak előtt el lett zárva a szabad elvonulás lehetősége, amelyet Milánóban elértek a legyőzött piemontiak, mert a kegyelemre vonatkozó követelésük mellett kitartani „becsületbeli és lelkiismereti kötelességüknek" tartották, és nem voltak hajlandók enélkül aláírni az Ausztria számára oly szükséges békét. Elérték a velenceiek, mert vezetőik között, ha megalkuvók akadtak is, de áruló nem. Sőt a komáromi várőrség is megkapta: a már legyőzött ország viszonyai közepette a komáromi vár 92 Paskievics — Haynau. 1849. aug. 16. — Közli Steier: i. m. 391. L 4 Századok 1965/3
