Századok – 1965

Tanulmányok - Barta István: Kossuth ismeretlen politikai munkája 1844 elejéről 399

420 BART A ISTVÁN a rendek is minden haladó kezdeményezést az operátumok megvitatásának idejére halasztottak — mennyire elavultak. „Tettleges életben jó csak az — írja Kossuth — mi a jelen kívánatinak megfelel, a jövendőre pedig kedvelt színt ruház, s midőn a lefolyt napot nem adja vissza semmi öröklét, azon negyven év, melly a rendszeres munkák alkotásától hasztalan lefolyt, örökre, kipótolhatatlanul veszve van, kivált korunkban, hol egy-két év gyakran századokat fejtett ki, hol az egymásra torlott szörnyeteg történetek által ingerlett értelem óriási lépésekkel haladott, hol a társaságos élet eredeti kútfejéhez visszavitt elveken épülő s minden hatalomnak kezdetét, alapját, terjedhetését szorgosan taglaló statustudomány a góth századok feudális csarnokiból kiágazott doctrináktól egészen különböző alakban tűnik elő, s hol a mai szükségeket a tegnapi gond többé fedezni képtelen." A törvényhozásnak mindenkor az a feladata, hogy az „idők jeleit" megértse. A „követi karnak élesb látású tagjai" is egybevetették az operátumok tartalmát a jelen idő követelményeivel, a lehetőségekkel, „a kormány zsibbasztó fékével", az udvarnak azzal a politikájával, amely „Magyarországnak érdekeit az örökös tartományokéval ellenzésben képzeli", s a király biztató szavai sem tudták bennük „azon bizodalmatlanságot eloszlatni, mellyet a valóságos tettek hosszú sora nemzett, a fontoló értelem táplált, s a tapasztalás.nagy részben megigazolt". Végeredményben vizsgálódásuk azt a meggyőződést szülte, hogy az operátumok nem igazodnak a kor igényeihez, túlnagv terjedelmük miatt nehéz lesz bennük az előrehaladás, rendszertelenségük pedig bő alkalmat fog nyújtani a maradiaknak arra, hogy minden haladó indítványt más, később tárgyalásra kerülő operátumba utaljanak át. Részletesen ismerteti ezután Kossuth, hogy hogyan változtatta meg a kormány a korábban megállapított tárgyalási sorrendet, hogyan helyezte az úrbéri operátumot első helyre az ország közvéleménye által elsőnek kívánt kereskedelmi munkálat helyett, s hogy az ellenzék vezetői, felismerve, hogy a kormány a javaslattal „a törvényhozó testet nemcsak a magyar nép, de egész Európa előtt is compromittálni" akarja, hogyan fogadták el végül is a kormány javaslatát. „Nem tudom — írja Kossuth — mennyire lenne képes a logicai követeltség boncoló kezét azon hiedelem kiállni, hogy mivel a kormány elsőnek tevé az úrbéri tárgyat, valósággal óhajt a népnek engedélyeket adatni: de én elejétől hittem, s hitemben napról-napra megerősödtem, hogy a ministeriumnak azon hadifortélyát, melly által minden lehető engedélyek érdemét s a közvélemény hajlandóságát az ország Rendei kezéből kiragadá, helyesben visszafordítani nem lehete, mint a tulajdon sérelme nélkül a legszélesbre bővített,. s inkább polgári mint materialis engedélyek elhatározásával." Ez az utolsó mondat a gyökerében ragadja meg annak az ellentétnek a lényegét, amely a jobbágyreform kérdésében a kormány és az ellenzék között szinte az országgyűlés első napjától fennállott. A kormány szívesen látott volna minden olvan tényleges engedményt, amely a jobbágy földesúri terheit azonnal csökkentette volna; a rendek ellenben arra törekedtek, hogy a jobbágy jogi helyzetének megváltoztatásával, hűbéri kötöttségének lazításával, a teljes jogi felszabadítás felé irányuló lépésekkel lehetőséget nyújtsanak a jobbágyság egészének a jogi felszabadulásra és az anyagi felemelkedésre. Ez a törekvés megfelelt a liberalizmus tanításainak is, és tiszteletben tartotta a nemesi tulajdont is, mert minden tulajdonváltozást a felek közös, önkéntes megegyezésétől tett függővé. A kormány a feudalizmus rendszerének teljes fenntartásával, s a birtokosok anyagi érdekeinek rovására akart segíteni a paraszton, az ellenzék szűk marokkal mérte a tényleges anyagi engedményeket, de kész.