Századok – 1965

Tanulmányok - Barta István: Kossuth ismeretlen politikai munkája 1844 elejéről 399

406 BARTA ISTVÁN: KOSSUTH ISMERETLEN POLITIKAI MUNKÁJA kebelben szív és ész sugallott a bizonyos ihlelet emelkedik az erőtlenek javára. Érzik, mégpedig sokan a nemesebbek érzik, hogy a nép java, ez azon haza, mellynek tehetségeit szentelni a természet által kiki meghivatott, s bárha sokan vannak is, kiket a szív nem indít kilépni a réginek kényelmes álladalmából, a kiváltságokon alapult semmit nem tevés gyönyörjei közt ezek is kezdik bár kelletlen látni, hogy az idő int, hogy a kor, a kérlelhetlen halad, és senkire sem várakozik, hogy az egyenlőn oltalmazó törvény biztosította polgári lét szilárd követelése Európa népeinek." A társadalmi problémákat tehát meg lehet oldani az értelem segítségével: a „szív és ész" felismeri a javítás szükségességét, s józan észérvekkel győzi meg azokat, akik ragaszkodnak kiváltságos helyzetük előnyeihez, az átalakulás történelmi kényszerűségéről. így aztán az érdekeltek hozzájárulásával, forradalmi felfordulás nélkül létrejön majd a szabadság és egyenlőség alapján a polgári állam, amely egyedüli méltó társadalmi kerete az emberiség elért fejlődési fokának. Ezt a receptet diktálta a liberalizmus, s eztakarják Kossuthék megvalósítani másfél évtizeden át, mígnem a forradalom tényei bizonyítják be számukra ennek az útnak a járhatatlanságát. Addig azonban Kossuth is, társai is a „fonákul képzelt szabadság" dühöngésének tartják a forradalmat, amelynek útját „vétek, átkozott gonoszság, véres kicsapongás" kíséri. „Voltak idők, midőn a természet örök attyának nevében az emberi gyarló fénv s dicsőítésnél végtelenül felülemelkedett mindenható Isten magasztalására az ő képére teremtett halandók ezerenként mészároltattak: de a szabadság fonák képzetének több véres áldozatok estenek még, mint a vak babona pokolbeli dühének is, s e kettőnek bizonnyal több, mint a döghalál szörnyetegmirigyének." Másfél évvel a nagy parasztfelkelés után a reform hirdetőjének valóban biztosítékot kell nyújtania arra, hogy a feudális rend bolygatása nem torkollik a reformerek szándéka ellenére forradalomba. Kossuth hiszi is, hirdeti is, hogy „a gyámság korából kinőtt nemzetek szelíd érettsége egy dönthetlen védfalat emel thronus és közbéke mellett a rend- a csendbontók féktelenségének, a zavarosban halászok fondorkodásának ellenére". Hiszi, „hogy azon közóhajtásnak, melly különféle utakon mutatkozik, célja csak egy: olly polgári lét, miben a törvény kit-kit egyenlőn védjen; olly törvény, melly a nemzeti becsület oltalma alá helyhezi minden egyes polgár személyét s vagyonát, melly egy közönséges érdek szép kötelével kapcsolja együvé a honnak minden gyermekét, melly az értelem kifejlődését elősegíti, a becsületes szorgalomnak, iparnak kört nyit, gyümölcsöt biztosít, a nemzeti egyetemülést összpontosítja; végre olly kormány, melly ezen törvénynek tekintetet szerez, melly a törvény által erős, s melly által a törvény, s csak a törvény hatalmas." A békés átalakulás célja és eredménye tehát egyre világosabban bontakozik ki; Kossuth messziről indult gondolatmenete már térben is, időben is kora valóságának határai közé lép, s saját hazájának kínálja a liberális polgári intézményeket: a törvény előtti egyenlőséget, a személy és vagyon egyenlő szabadságát, az azonos érdekkel egybekapcsolt társadalmat, a művelődés, a gazdagodás egyenlően szabad feltételeit. Innen már csak egy lépés a közvetlen tennivalókra való áttérés, előtte azonban újból szólni kell még azokhoz, akik a szabadság kiterjesztésétől saját szabadságaikat féltik, s a forradalmi felfordulástól rettegnek. „A szabadságnak azon egyedül helyes képzete — magyarázza tovább Kossuth —, hogy az nem egyéb, mint a törvény iránti engedelmesség, valamint egyrészről irtódzva zárja ki mindazon kicsapongásokat, mellyekre a szelíd s boldogító szabadság fonák elértése tántorított némely ingatag nemzeteket, szintúgy elenvészteti azon helytelen félelmet is, mellvet némely kor-