Századok – 1965
Tanulmányok - Barta István: Kossuth ismeretlen politikai munkája 1844 elejéről 399
404 БАНТА ISTVÁN a törvénye. Amaz változhatlan örök alapokhoz láncolva kényszerítő befolyást gyakorol lételünkre, ez a szükség szülte feltaláló tehetség által szélesítve, az embernek szabadságát s a természet kényszerűségétől lehetőleg nagyított függetlenségét tárgyazza; azt tárgvazza, hogy a külső természet kedvetlen hatása mellett is az ember boldog, boldogságában nyugalmas, s nyugalmában biztos legyen. Ámde a társaságon kívül tekintett ember egy azon plátói álomteremtmények közül, mellyek csak a költőnek ábrándozás teremtette világában léteznek. Társaság о s életben pedig kölcsönös viszonyokon alapul a közönség s egyesek boldogsága, ezen viszonyokat az érdek határozza el, s csak azon társaság felel meg létegesítésében rendeltetésének, hol minden polgárt egy közös érdek szép kötele kapcsol együvé, s hol az igazság! az elavulhatatlan emberi jogok eme védangyala szabja kinek-kinek erkölcsi lételét, polgári körét. Szerencsétlen ellenben azon társaság, hol egy tagnak boldogsága más tagnak boldogtalanságán, egynek szabadsága másnak elnyomásán alapul. A külön ösvényekre ágazott érdekek egymás ellenébe állítják azokat, kiknek köz egyesült erővel kellett vala egymás boldogságán munkálódníok. Ellenséges álláspontra helyheztetve néznek innen irigy, amonnan kevély szemmel egymásra a társasági karzatok; ez kényelmes életének vak eszközéül kívánja embertársát használni, ki viszont nehezen fojtott bosszúsággal néz fel arra, kiben boldogságának ostorát képzeli. Ekkor alig marad egyéb választás, mint az örökös erőszak, bár innen, bár amonnan jöjjön is, vagy az örökös futás, s az emberi nemzet nem egyéb, mint a természetnek nagy tévelyedése." A gondolatok, amelyekkel Kossuth elindítja fejtegetéseit, ismerősek, sokat foglalkoztatják azt a fiatal nemzedéket, amelynek Kossuth is tagja, s nem kellene sokáig keresgélni a francia felvilágosodás Magyarországon is közkézen forgó irodalmában, hogy forrásukra rábukkanjunk. A „közös érdek szép kötelének" emlegetése azonban már azokra a beszélgetésekre is utal, amelyek Kölcsey környezetében folynak Pozsonyban, a mások elnyomása árán megszerzett boldogság, vagy az „ellenséges álláspontra helyheztetett társasági karzatok", az ellentétes érdekű, s egymással örökös harcban álló osztályok képének felidézésére pedig elég lehetett a szerzőnek szűkebb hazájában^ az 1831-i parasztfelkelés során szerzett emlékeihez fordulnia. ,,Mi a szabadság? — folytatódik a gondolatmenet. — Engedelmesség a törvény iránt. Kevés szóba szorított philosophiája a társaságos szövetkezéseknek, örök, cáfolhatatlan igazság ! Ezredek hunytak el a múltnak kérlelhetetlen örvényébe, mióta a sötétlő felhőknek fölötte magasra kitűzött szövétneked derült világot hint reánk, sötétség gyermekeire ! Tiszta fényednek ragyogó világa szelíd, mint a holdé Rousseau sírja körül, de mi gyász halandók, nem merünk nyílt homlokkal hozzád feltekinteni. Ifjúságunk merész éveiben a napnak vakító fény tengerébe pillantánk, s mivel gyenge szemünk könnyűbe lábadott, behunytuk azt; félve mindentől, ami fény, megtagadtuk látás tehetségünket, segítségért kiáltánk ama kevés választottakhoz, hogy a sas szeműek, kiknek a nap nem árt, vezetnék az önként vakokat, s vezettenek is végetlen időkön keresztül, hol kímélő szánakozással, hol botlásainkban gyönyörködő gúnnyal. Csak a sok századoknak kevés bölcsei merték hinni, hogy a szemet nem azért adta légyen az anyatermészet, hogy béhunvva tartsuk; majdan lassú vigyázattal látni is mertenek, s végre kiki azon hangon, mellyre keblének istene kiszteté: ez a gúnynak élesen metsző, az a szívnek szelíden érdeklő, amaz a hideg ész komolyan meggyőző, emez az indulat hevesen buzdító hangjain kezdék az emberrel hitetni, hogy nem vak; kezdék biztatni, hogy csak