Századok – 1965

Krónika - Beszámolók kandidátusi disszertációk vitáiról - 343

350 KRÓNIKA Zsigmond László egyetemi tanár felszólalásában elmondotta, hogy a disszertáció komoly hozzájárulást jelent a hazai diplomáciai örténethez. Különösen kiemelte azon belül az olasz—magyar diplomáciai kapcsolatok feldolgozását, amely eddig a — természetesen elsődleges fontosságú — német kapcsolatok kutatásához viszonyítva elhanyagolt volt. Egyetértett az opponensek bírálatának főbb gondolataival, s maga is a dialektika kellő alkalmazását hiányolta a disszertációból. Teleki szerepének megítélése tekintetében például kifejtette: Telekit a néptől való félelme és a Szovjetunióval szembeni gyűlölete végső fokon mindig arra késztette, hogy szálláscsinálójává váljék oly hazai és nemzetközi reakciós'erőknek, amelyekkel szemben, ha árnyaltan is, de szembenállást jelentett. Amint 1848-ban Cavaignae és a burzsoá köztársasági párt — Marx szavaival — vámpir volt, amely a párizsi felkelők véréből táplálkozott, úgy Teleki és az ellenforradalmi rendszer is vámpir volt, amely a levert Tanácsköztársaság véréből táplálkozott. Ezért Teleki, minden alkalommal, mikor döntenie kellett, meghátrált, s ezzel olyan fejlődéshez járult hozzá, amely végső fokon Magyarország német megszállásához ós Szálasi uralmához vezetett. Kis Aladár az észrevételekre válaszolva elmondotta, hogy valóban más értékelést kíván adni, mint amit az eddigi marxista történetírás adott. Nézete szerint azonban az általa adott értékelés nem áll túl messze az eddigiektől. Felfogása annyiban más, hogy a Teleki-leveleket nem tartja jelentős mozzanatoknak. A „két vas tűzben tartásának politikáját" illetően a hagyományos felfogástól szintén eltérő álláspontra helyezkedett. Elismerte, hogy Telekinek szubjektive a „kettős politika" volt az elképzelése, de — mint rámutatott, — ez a politika objektive az általa tárgyalt időszakban kevéssé érvényesült, s csak 1939 októberétől találkozhatunk vele erőteljesebb formában, amikor Olaszország — várakozó álláspontra helyezkedve a háborúban — ténylegesen megkísérelte a nem hadviselő délkelet-európai országokat olasz vezetés alatt összefogni. Kettős politikáról megítélése szerint csak akkor lehet beszélni, ha egyazon időben egymással párhuzamosan két vonal érvényesül, s mindegyiknek reális mozzanatai vannak. De ha az egyik oldalon súlyos tények, a másik oldalon szubjektív elképzelések jelentkeznek, az még nem kettős politika. A tipikus kettős politikát szerinte Románia folytatta. Vázlatosan áttekintve Teleki miniszterelnöki tevékenységét, hangsúlyozta, nincs jelentős adat arra vonatkozóan, hogy a másik táborral kacérkodptt vohia. Mindössze a londoni memorandumot lehetne megemlíteni, de azt is a németek tudtával és beleegyezésével küldték el. Amikor pedig felmerült a semleges országok blokkjának megalakítása, az egész éppen a Teleki-kormány negatív magatartása miatt fulladt kudarcba. Teleki politikájának egyetlen pozitívuma a lengyel kérdésben tanúsítandó semlegesség meghirdetése volt. Az adott körülmények között Hitler nem is kívánt többet, s így azt könnyű volt teljesíteni. Felfogása szerint a Teleki-féle semlegesség inkább az objektiv helyzet és nem egy átgondolt politikai koncepció következménye. A továbbiakban megemlítette, hogy nála a „diplomácia-centrikusság" nem tudatos törekvés eredménye. Az 1939-es választástól eltekintve kevés helyen talált adatokat, amelyek segítségével a belpolitikai kérdést a diplomáciai eseményekkel szorosabban összekapcsolhatta volna. Emellett az is nehezítette az összefüggések bemutatását, hogy a tárgyalt időszakban nem mindig léhetett eldönteni, hogy a belső erőviszonyok hatottak-e a külpolitikára vagy fordítva. S ugyanakkor az összefüggések sem közvetlenül jelentkeztek, hanem csak nagyobb időszakban érvényesültek. Elismerte, hogy Magyarország jóval előbb indult el a náci Németországhoz vezető úton, de 1938 — 1939 fordulóján egy ugrás történt, s valójában ezt akarta bemutatni. Adatokkal bizonyította, hogy hasonló volt a helyzet az olasz orientáció esetében is. Az 1939 áprilisi politikai fordulat kérdésében fenntartotta véleményét: szerinte a német nyomásra újra felelevenített olasz orientáció fordulatot jelentett a magyar külpolitikában. Nem értett egyet azzal a véleménnyel, mely szerint eltúlozza a német-olasz és német-magyar ellentéteket. Viszont magáévá tette azt az észrevételt, hogy nem helyes az adott időpontban Magyarország elszigeteltségéről beszélni, hiszen Magyarország Németország ós Olaszország szövetségese volt. De rámutatott arra is, hogy a magyar kormányok éppen a szoros tengelypolitika nyomán elzárkóztak a szomszéd országokkal való megbékélés elől, a Szovjetunióval megszakadt a diplomáciai viszony, a nyugati hatalmakkal alig volt kapcsolatuk, s a lengyelek is meglehetősen bizalmatlanul figyelték a magyar kormány németbarátságát. Ebben az értelemben szerinte lehetséges elszigeteltségről beszélni. A kiküldött bíráló bízottság egyhangúan javasolta a Tudományos Minősítő Bizottságnak a kandidátusi fokozat Kis Aladár számára való megadását. Vida István