Századok – 1965

Krónika - Beszámolók kandidátusi disszertációk vitáiról - 343

348 KRÓNIKA A fasiszta Németország imperialista politikája jelentősen befolyásolta az olasz és magyar kapcsolatok alakulását is. A horthysta körök Németországgal szemben nem egyszer a fasiszta Olaszországnál igyekeztek megértést és támogatást találni. így az olasz orientáció előtérbe került, mikor Imrédy kormánya Olaszország segítségével Hitlerék akarata ellenére végre akarta hajtani Kárpát-Ukrajna bekebelezését. De háttérbe szorult ez az irányzat, amikor az olaszok a náci vezetőkkel egyetértésben jártak el az annexió leállításában, vagy amikor Olaszország is sürgette Magyarország belépését az Antikomintern-paktumba és szorosabb felzárkózását a tengelyhez. Újra megnőtt Olaszország szerepe a magyar külpolitikában 1939 áprilisa után, amikor Németország fokozza a Magyarországra gyakorolt nyomását. Az augusztusi—szeptemberi események idején az olasz támogatás fejében az uralkodó köi'ök addig is hajlandók lettek volna elmenni, hogy olasz herceget hívjanak meg a magyar trónra. A szerző rámutat arra, hogy rövidlátó politika volt az, amely az egyik fasiszta állammal szemben a másiknál keresett menedéket. Érdekes képet nyújt a disszertáció a magyar vezetőknek a nyugati hatalmaknál tett próbálkozásairól is. Mindemellett a szerző nem hanyagolja el Horthy-Magyarországnak a szomszédos államokkal szemben folytatott politikájának bemutatását sem. Jugoszlávia irányában a megbékélés húrjait pengette, s ez a politika támogatásra talált a tengelyhatalmaknál is. Románia esetében más volt a helyzet. A magyar uralkodó osztályok Erdély revíziójának ábrándjáról egy pillanatra sem mondtak le, s emiatt a két ország között állandóan, 1939 március—áprilisában, majd augusztus végén — szeptember elején különösen feszült volt a viszony. A német—lengyel háborúban vállalt semlegesség örve alatt Románia lerohanására készülődtek. Németország számára Románia azonban elsősorban gazdag nyersanyagkincsei miatt volt fontos, s ezért nem nézte jó szemmel a Telekikormány készülődéseit. A szerző részletesen elemzi, hogyan ós milyen körülmények következtében volt kénytelen lemondani az ellenforradalmi rendszer Románia megtámadásáról. Jelentős anyagot ismertet a disszertáció a lengyel—magyar kapcsolatokra vonatkozóan is. Balogh Sándor kandidátus opponensi véleményében elöljáróban a disszertáció érdemeiről szólt. Rámutatott, hogy a szerző helyesen leplezi le a volt magyar uralkodó osztályok nemzetellenes politikáját és a tengelyhatalmak imperialista rabló céljait. Érdekes bepillantást nyújt a Horthyók által ápolt lengyel—magyar barátság igazi tartalmába, s meggyőzőek azok a megállapításai is, amelyek az amerikai—angol — francia imperialistáknak a fasisztákat lényegében bátorító magatartásáról lebbentik fel a fátyolt. Nem erőssége, hanem fogyatékossága a disszertációnak, mondotta, hogy a külpolitikai kapcsolatok alakulásának belső indítékait alig ismerjük meg rajta keresztül. Feltétlenül érinteni kellett volna azokat a belpolitikai összefüggéseket, amelyeknek külpolitikai kihatásai voltak — ha másképpen nem, — akkor a tanulmány elején lehetett volna Magyarország belső gazdasági, társadalmi, politikai helyzetének főbb vonásait vázolni ós arra építve, a magyar kormányok külpolitikáját bemutatni. A továbbiakban Balogh Sándor vitába szállt a szerző néhány megállapításával. Nem tartotta pontosnak a disszertáció ama állítását, hogy Horthy-Magyarország Csehszlovákia feldarabolásában való részvételével, illetve azt követően indult el azon az úton, amely Magyarországot a második világháborúban Hitler utolsó csatlósává tette. Az indulás — véleménye szerint — 1919-ben kezdődött, majd Gömbössel folytatódott, s 1938-ban a korábban megtett út további folytatásáról ós későbbi teljes betetőzéséről volt szó. A disszertáció érdemének tartotta, hogy meggyőzően oszlatja el azokat az illúziókat, amelyeket Teleki Pál körül fontak, s helyesen mutat rá, hogy a Teleki-féle külpolitika nemcsak az előző kormányok német orientációját követte, hanem lényegében el is mélyítette azt. Ugyanakkor óvott a leegyszerűsítéstől és a Teleki — Csáky-íéle vonal Lengyelország és Anglia felé irányuló törekvéseinek árnyaltabb elemzését kívánta volna meg. Vitathatónak tartotta azt a nézetet, hogy 1939 április, az olasz orientáció előtérbe kerülése, „bizonyos határkő" a magyar külpolitikában. Nem értett egyet azzal a tétellel sem, hogy Németország „nem fikszálta" Horthy-Magyarország szerepét egy általános konfliktusban. Igaz, hogy a németek nem tájékoztatták a magyar kormányt részletesen elképzeléseikről, de Csákynak elmondották, hogy ha a német—lengyel háború helyi háború marad, akkor Magyarország kitarthat semlegessége mellett, ha viszont a német— lengyel konfliktus világháborúhoz vezetne, akkor nem lehet kétséges, hogy Magyarországnak a tengelyhatalmak oldalán a helye. Befejezésül hangsúlyozta, hogy Kis Aladár disszertációját hasznos, értékes munkának tartja, megérettnek arra, hogy annak alapján a TMB a kandidátusi fokozatot odaítélje.