Századok – 1965

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 332

К110ШКА 341 helyeket módfelett kihasználó, szellőzetlen, bevilágítatlan, egészségtelen lakások húzódtak meg, de ebben a korban kezdték rendezni a városokat lakóövezetekbe, ellátni a területi igényeknek megfelelő oktatásügyi, egészségügyi intézményekkel, közigazgatási stb. egységekkel, játszó- és üdülőparkokkal. Mindezek intézményessé tételének is e kor kezdeti ideje és az egységes várostelepítések kora is, amelyekben rendszerint az új közlekedési eszköz, a vasút pályaudvara és a régi városmag közötti terület egységesen beépült. A társadalmi fejlődésen kívül itt is közrejátszik sok más tényező is: például Szeged XIX. század végi egységes városképe, mely ma városaink egyik legnagyobb nevezetessége, és melynek egyre több értékelője akad, keletkezését természeti katasztrófa okozta, az 1873. óvi árvíz, és bizonyos mértékig az újjáépítés kormánybiztosának erélye, a jól átgondolt és egységesen megvalósított terv, és megbízható kivitel." Befejezésül a történeti együttesekben emelendő új épületek kérdésével foglalkozott. Balogh István levóltárigazgató (Nyíregyháza) méltatta a referátum érdemeit, maj d rámutatott arra, hogy a nagyrészt szakmai ellenőrzés nélkül mind nagyobb számban megjelenő, helyi kezdeményezésre és helyi igényeket kielégítő, a helyi tanácsok támogatásával létrejövő hely- és várostörténeti monográfiák még a 30-as években megjelentetett és már akkor korszerűtlen monográfiák szintjén mozognak. Ezeknek léte ugyan egészséges érdeklődésről tesz tanúságot, de színvonaluk feltétlenül szükségessé teszi a referátum által vázolt újabbkori várostörténeti feldolgozás megjelentetését. Rámutatott arra, hogy „több, a feudális korszak utolsó szakaszában is még tényleges városi funkciót betöltő helységünk a kapitalista korszakban stagnálás sőt a visszafejlődés állapotába került. Egyesek közülük mint igazgatási központok megrekedtek egy bizonyos elért szinten, a felépítmény jellegű kulturális intézmények alatt nem volt megfelelő gazdasági és társadalmi alap, míg ugyanakkor közvetlen mellette egy másik helység jogi elismerés nélkül fokozatosan magára vállalta egy nagy táj városi funkcióit, amiak gazdasági ós társadalmi következményeivel (Gyula és Békéscsaba, Nyíregyháza és Nagykálló). Ezek a példák arra utalnak, hogy a kapitalizmuskori magyar városfejlődésnek azt a tipológiai rendszerezését, amelyet Erdei Ferenc a harmincas években a szociológia akkori állapotának megfelelően oly példásan elvégzett, történeti módszerekkel és szemlélettel el kell mélyítenünk és ez a munka azért sem volna egészen haszontalan, mert feleletet adna sok városunk esetében olyan égető társadalmi, gazdasági ós kulturális kérdésekre, amelyeknek léte nagyon is reális, de éppen a történeti előzmények ismerete nélkül nagyobb fáradsággal oldhatók meg, mint ezeknek az ismereteknek birtokában tehetnénk. A referátum elsősorban olyan városokról szólt, amelyek valóban megjárták a városi fejlődés útját. De pl. Szeged, „Debrecen, Kecskemét már csak bizonyos korrekcióval és a tárgyalt korszak nem minden szakaszában mondhatók ilyennek, a stagnáló vagy éppen visszafejlődő városaink azt bizonyítják, hogy a városi lét gazdasági és társadalmi alapjai meglehetősen ingatagok voltak. A periodizációnak rugalmasabb kezelése főleg az alföldi városok esetében látszik szükségesnek, amelyekben a fejlődés ütemét a mezőgazdaság és a mezőgazdasági termelésre épülő ipar sorsának alakulása szabta meg. A referátum által ajánlott széleskörű komplex vizsgálat esetén nem kell attól félni, hogy a helyi viszonyokat figyelembe vevő periodizáció a várostörténetünk e korszakbeli képét nehezen összerakható mozaikká tördeli szét." Felszólalásának harmadik részében a városi tőkeképződés kérdésével foglalkozott, elsősorban Szeged és Debrecen múltjának forrásaira hivatkozva. Lényeges külföldi tőkebefektetésről a kapitalizmus első negyedszázadában ezekben a városokban nem beszélhetünk, ezek csak később és szerény mértékben a városi közműszolgáltatások koncesszióiban jelentek meg. A 70-es évek nagy agrárválságát az ipari vállalatok tíz év múlva érezték meg, a vállalatok fokozatosan kimerülve a nagy bankok érdekeltségébe kerültek. „A 90-es években helyenként az intenzívebbé váló mezőgazdasági termelésre épülő mezőgazdasági termékeket feldolgozó ipari vállalatok (baromfifeldolgozás és konzervipar) nagyrészt már banktőkével indultak meg. A vállalkozó személyisége ebben az időben is döntő egy-egy vállalat sorsára, de távolról sem olyan mórtékben, mint a kapitalista fejlődés hőskorában." Major Jenő tudományos munkatárs felszólalásában a városok földrajzi elhelyezkedéséről, sűrűségéről és a városok között kialakuló hierarchiáról szólt, majd arra mutatott rá, hogy a kapitalizmus korszakában a város területe is tőkévé vált. Baraczka István levóltárigazgató a kapitalizmus kori történet részkérdései hatásának szervezett irányítását és végrehajtását sürgette, elsősorban a tisztázatlan jogtörténeti kérdésekre híva fel a figyelmet (telekjog fejlődése, a városi autonómia marxistaleninista elemzése, az illetőség kérdése stb.) Tömöry Márta hozzászólásában a peremvárosokkal foglalkozott, Pestlőrinc példájáról szólt. Lőrinc korszakunk bizonyos éveiben még Budapestnél is gyorsabban fejlődött, mert kevés feudális maradványa, a főváros közelsége és a parcellázás nagymérvű lehető-